Lillafüredi hétvége

Üdvözlök mindenkit, úti beszámolómban a lillafüredi Sebesvíz Panzióról és a környékbeli programlehetőségekről írnék egy kicsit. Régóta érlelődött bennünk a gondolat, hogy meglátogatjuk szép hazánk általunk eddig elhanyagolt észak-keleti részét is, ezen belül, Lillafüredet. A Sebesvíz Panziót választottuk szállásunknak egy hosszú hétvégére. Pozitívumként említeném, hogy gyorsan reagáltak az internetes foglalásra és a SZÉP kártyánknak is hasznát vettük.
Egy augusztusi hétvégén, verőfényes napsütésben, kanyargó, gyönyörű hegyi utakon közelítettünk célunk felé. A mi alföldi síksághoz szokott szemünknek különösen magával ragadó élmény volt a hegyi út. A GPS által jelölt cél felé haladva, a Lillafüreddel szinte összeforrt jelképként tekintett Palotaszállót már el is hagytuk. Kissé aggódva figyeltük, hogy jó felé járunk-e… Elhagyván a Lillafüred települést jelző táblát, úgy éreztük, rossz felé vettük az irányt. Túlmentünk, eltévedtünk, vagy nem is erre kellett volna kanyarodni? Gondolom, mindenki ismeri ezeket a dilemmákat, mikor ismeretlen terepen jár. Nem csüggedve, bár kissé aggódva haladtunk tovább, mást úgy sem tehettünk, mivel közel s távol ez volt az egyetlen út. Mint a mesében a szegény embernek, nekünk is meglett a jutalmunk végül, mert megláttuk a Sebesvíz panziót jelző táblát. Ok, megnyugodhatunk, jó helyen járunk. Hurrá!!! Megnyugodhatunk, mégsem tévedtünk el!
Vagy mégis? A tábla iránymutatását követve lekanyarodtunk az erdőbe egy meredeken felfelé vezető útra, ahol csak mentünk és mentünk - pontosabban vitt az autó –. Újra felmerült a kétely bennünk, hogy hol is vagyunk? Ezt még tetézte, hogy igazi „egysávos” szűk hegyi utacska volt, azaz egyszerre csak egy jármű fér el. Ergo vagy te mész, vagy más jön, te pedig hova is leszel? … Szerencsére csak egy-két hegyikerékpárost kellett kerülgetni, akik hirtelen fel-felbukkantak mellettünk.
A GPS nem mutatott semmit, pontosabban szerinte ott nem is volt út, de hát láttunk mi már hasonlót. Lassacskán úgy éreztük, hogy kimegyünk az országból… Merre is van az arra??? Tuti, hogy már nem jó az irány, de hova máshová, lassan elfogy az út!? S ez így ment még sok-sok időn és kanyaron keresztül, néhány kidőlni látszó fa között, meredek hegyoldalakon. Nagyjából 20 perc volt, mire a fák koronái között derengeni kezdett az ég, épp amikor már arra jutottunk, hogy visszafordulunk. És megláttunk egy táblát! Hopp, 50 méter, és megláttuk a panziót.
A panzió egy a tájba illő fából épült 21 szobás erdei házikó, kültéri terasszal, megfelelően méretezett parkolóval és egy kis tavacskával. Bejelentkezéskor párom kisebb sokkot kapott - épp munkában volt még -, hogy itt ugyan már nincs térerő! El lehet tenni a mobilokat jó mélyre a táskába… Ez a hely a pihenésért, kikapcsolódásért van! Mint a XXI. század gyermekei, néztünk is egymásra tanácstalanul, hogy akkor most mi is lesz? A recepciós hölgynek megesett rajtunk a szíve és így kaptunk egy másik szobát, ami a recepció felett volt és oda még elért a wifijük… Cserébe viszont teljesen odalett a kilátás, ráadásul a kapott szoba egy lépcső melletti szoba volt, így időnként hangos is volt, de hát valamit valamiért))
A szoba nem túl nagy, berendezése teljesen átlagos, kicsit régies mind berendezésileg, mind állagilag. Így a hétvége legkevesebb pontját a szoba kapta.
Ebéd, vacsora étlapról rendelés alapján történt, ami nem hagyott maradandó nyomot bennünk… Se a kínálat, se az ízek. Átlagos menüsor volt átlagos ízekkel. Amit azonban nem értettem, hogy hogyan maradhatott le az étlapról a pisztráng egy ilyen helyen, ahol tenyésztik őket?
A reggeli is teljesen átlagos, vagy inkább szűkösnek mondható. Ébredés után szembesültünk egy apró kellemetlen meglepetéssel is, már amennyire lehet ébredés után szembesülni. Kiderült, hogy a kávé nem tartozik bele a reggeli kínálatába… Ezt külön a bárpultnál kellett kérni külön és természetesen fizetni érte… A szükség nagy úr , így meg is tettük.
A panzióhoz tartozó területen van egy kis fedett, de nyitott házikó, ahol lehetett bográcsozni, parázson sütni – ezt inkább nagyobb társaságok veszik általában igénybe -, de nagyon jól nézett ki, autentikus volt, kemencével, régi szerszámokkal és miegymásokkal a falon.
Sétálgatva a helyes kis tó partján, - ami azért nem is olyan kicsi -, körbe lehet jutni, egy-két pad is áll szétszórtan, ami kitűnő helyszín egy kis romantikus üldögéléshez, lehet összebújva az erdő neszeit, a madarak csicsergését hallgatni.
A panzió másik oldalán egy szabadtéri jakuzzi áll. Talán érdemes lenne eköré egy kis paravánt húzni, hogy az étterem teraszáról, illetve a pingpong asztal mellől ne legyen direkt rálátás a pancsolókra. Amihez egyébként azonban előre kell időpontot kérni, hogy a tiéd lehessen… Mi erről lemaradtunk, mert nem volt szabad hely, így a pingpong asztalnál „ütöttük” el időnként. Ehhez ütőt, labdát térítésmentesen kaptunk, úgyhogy indultak a meccsek.
Szép hegyi sétákat, túrákat szervezhetnek az idelátogatók, mi az az alábbi programsort állítottuk össze magunknak. A szállóval, a környékén tett séta után másnap Lillafüredre mentünk. Itt lehet a Palotaszálló kertjében sétálni, kávézni a szálloda teraszán, barlangot nézni, megcsodálni a vízesést, és romantikázni A tavon lehet csónakot bérelni, nagyon jó volt, még most is emlékszem minden percére
A következő nap főszereplője a kisvasút volt, egy teljes körre beneveztünk, szerettünk volna pisztrángot enni az egyik megállónál, ha már a szálláson nem volt, de hoppon maradtunk itt is, mert zárva volt. Így jártunk... Gyermekes családoknak ajánlanám mindenképp ezt a programot, mert nagy élmény a gyerkőcöknek, amikor hidakon, barlangokon át robog át a kisvonat. A végállomásnál pedig egy nagyon aranyos kis játszótér is volt.
Hazafelé, utunk utolsó napján még elautókáztunk az Aggteleki cseppkőbarlanghoz, mert e nélkül nem akartunk hazamenni. Jelentem, hogy a látvány: megérte!
Mindenkinek ajánlom meleg szívvel! Kedves a személyzet, az idegenvezető pedig igazán fantasztikus volt! A látvány nem különben – megjegyzem: ide nyáron is kell pulóver, vagy kabát és hosszú nadrág, mert hideg van!
Összességében azt mondhatom, hogy érdemes a Bükkbe ellátogatni mindenkinek, aki teheti, és szereti az erdőt, a csendet és maga mögött szeretné hagyni egy kicsit a rohanó hétköznapokat. Itt szinte „harapni lehet a zöldet”. Az erdő sűrű, hatalmas fák, tisztások. Tisztaság, romlatlanság jellemzi Lillafüredet, egy biztos, szívesen utaznék ide ismét. Télen is érdemes ide ellátogatni, ami egy egészen másfajta élményt nyújt a behavazott tájjal, a hótól roskadó fák ágaival, a befagyott tóval és a megfagyott vízesés cseppjeivel.
Egyszóval kalandra, utazásra fel, aki, amikor csak teheti, mert minden élménnyel csak gazdagabb lehetsz!