Úgy látom, nem túl látogatott létesítmény. Kiemelt ünnepnapon alig kóboroltunk arrafelé páran, pedig még azt is hozzáköthettük volna, hogy Halottak napja, na, akkor Mohács is. . . A baromita világvallások, de főleg az iszlám és a középkori kereszténység, nagy küldetéstudattal akarták/akarják a hitüket terjeszteni, sok országot igáztak le, gyarmatosítottak ennek jegyében. Itt, Mohácsnál. az allahista mohamedisták csaptak össze a jézusista istenistákkal, Allah segíts, Jézus segíts, és közben ezerszámra pusztultak el a leírások szerint a lovak is, pedig ők aztán semmiféle istenséghez nem tartoztak. De ők miért? Az emlékpark térségében jobbra-balra dőlő, néha korhadt, letört kopjafák vannak felállítva, megalapozva a megemlékezés hangulatát. Bent, az épületben, mely korona alakot formál, és amely szent korona, lássuk be, egy fikarcnyit sem segített a mohácsi csatában, lépcsők és liftek állnak rendelkezésre, az alagsorban panoptikumszerű jelenetek vannak, korhű öltözékek bemutatója, a folyosókon az eddig feltárt leletek, anyagok kinyert információi, szép a kiállítás, igazán jól dolgozza fel a megismerhető múltat. Lent ugyan tilos fényképezni a táblák szerint, de azért egy-. két képet mindenki elsüt, ha jól gondolom, Nyilván a nagy vesztes csatáink helyeit minden magyarnak be kéne zarándokolni, Muhitól Mohácson át, Világoson keresztül, Doberdóig, a Don-kanyarig, még akkor is, ha a hamisított történelem állandóan csak a múlt dicsőségére akar támaszkodni, azt tolná előtérbe. Nem, a veszteségekről is tudnunk kell. És talán tanulni ezekből is.