A dolgok a helyükre kerülnek

Itt egy kicsit eltévedtem, mármint az emlékeimben, megesküdtem volna rá, hogy én megbeszéltem, hívtam ezt a helyet, volt egy kis listám, helységnév, intézmény, kapcsolattartó, telefonszám, időpont stb. és úgy próbáltam rendet tenni a káoszban. Azután Bátaszék után, mint, ki jól végezte dolgát, egyenesen berontottam Mórágyra. Mármint milyen dolog, hogy arra jársz és nem nézel meg egy ilyen jó tájházat? Na látod... azután ott szerencsétlenkedem egy buszmegállóban, felhívom a számot, a hölgy mondta, hogy jól van, öltözik és jön. És tényleg. Később állította, hogy én vele nem beszéltem korábban, de nem baj, mert itt vagyunk és minden rendben. Én meg éreztem, hogy öregszem, hülyülök, és már rosszul emlékszem a dolgokra... de sebaj, mert a tájház tényleg nagyon jó, egy többszintes egykori malom épületében van, egyébként ez egy hengermalom volt egykoron, és hát valaha a Glöckner házaspár hozta létre az egészet merő hagyományszeretetből. Teljesen jó kis anyag, jó, hogy ezek a dolgon nem kallódnak el, nem rohadnak szét, de sajnálom, hogy az emberek általában nem kíváncsiak rájuk. A tájházakban általában én vagyok a fehér holló. Tudja a manó, miért, nem hiszem, hogy azért, mert akkora nagy magyar vagyok, a szittyás, hunos ősmagyarok nem járnak tájházakba, hanem Fradi-meccsekre. Én meg... na, nevezzük inkább nemzeti kíváncsiságnak szóval, érdekel a múlt, a jelen, meg a jövő. Ajánlom is szívesen a helyen, bár, azt hiszem, hiába. Sok érdekes dolog található itt, de nem mesélem el, mert olyan, mintha előre elmondanám a regény végét.