Része az egésznek

A Hansági Múzeum két nagy egységből áll, ez a részleg az un. Cselley ház a belvárosban van, a főútvonal mentén. Az ódon épület a benne lévő kiállítástól függetlenül is egy élmény, de így ezzel a gyűjteménnyel még érdekesebb. Mókás volt a belépőnk, véletlenül egy német nővel léptünk be hármasban, aki bankkártyával szeretett volna belépőt fizetni, de ezt a - valószínűleg ideiglenesen ott posztoló - recepciós nem tudta megoldani. Csipogtak a műszerek, húzta-vonta a kártyát, hiába. Pénze meg nem volt szegénynek. A megbízott portás meg nem tudott a magyaron kívül semmilyen nyelven kommunikálni. Szerencsére a német nő igen, feleségem meg angoltanár, hát pompásan megoldotta a pénztáros hiányosságának problémáját. Én meg vidáman kifizettem a német nő ezresét, és kiáltottunk egy Welcome to Hungary!-t, a nő meg nagyon hálás volt. A ügyintéző koma pedig csak ott szerencsétlenkedett, jaj, mit csináljon, elindulna velünk tárlatvezetni, de akkor az ajtó nyitva marad, ha meg bezárja, nem tud bejönni az izéke. Ezzel így elvoltunk egy darabig. Aztán elindultunk, de ő néha visszaszaladgált. Borzalmasan idegesítően magyarázott, mindenhol, minden képnél egyenként elmondta, hogy ki festette és mi a címe. Ezt kb. mi is láttuk, el tudtuk olvasni. Egy egy ágy... Igen, láttuk, hogy az. Ez meg egy imazsámoly. Úgy van, tényleg az volt. Körülbelül ilyen szinten kommunikáltunk. A harmadik teremben már megkértem, hogy rövidítse le a mondanivalóját, nem haladunk sehogy. A Hüvelyk Matyin elvitatkozgattunk, valami zavarodott ráírta a Hüvelyk Matyira, hogy Ludas Matyi, ami egy marhaság, ugyanez a szobor megtalálható Baján is a Duna mellett, meg Budapesten is a Városmajorban. És akkor mondtam, hogy jó, köszönjük szépen, most már nézzük inkább magunk, vissza lehet fáradni a recepcióra. De egyébként érdekes volt, színvonalas tárlat, ajánlom bárkinek szívesen!