Egy fogalom a magyar irodalomban

Jövünk ki a várból, forgatom a fejem, valahol itt kéne lennie... anyuka jön szembe gyerekkocsival, levegőzteti a kicsit. Óvatosan, rutinosan megkérdezem, hogy idevalósi? Persze, naponta itt jár. És véletlenül nem tudja, merre van a Fekete István szobor? De mire kimondtam, már láttam is a válla felett, 10-15 méterre. Nem, fogalma sincs, soha nem hallott róla. Helyette is szégyenkezve megköszöntem, odasétáltam, megcsodáltam. Az életem első könyve volt, amit előolvastam 6-7 éves koromban, az a Bogáncs. Később talán az összes könyve megvolt/van, ami egyáltalán kapható, egyszerűen imádtam őket, lehet, nem kis szerepe van abban, hogy biológiatanár lettem. Író volt és gazdász, a kettő nem szétválasztható, mindent tudott a természetről, és ráadásul csupa szeretettel fordult az élővilág felé. Rendkívül olvasmányos öröksége van, kicsiknek-nagyoknak egyaránt fogható a lelke leírott vetülete, csak tanulhatunk tőle, minden sora aranyat ér. Nem sorolom fel a műveit, azt hiszem, mindenki ismeri őket. Viszont a lábainál ülő kutyáról vitatkoznék... tüzetesen megvizsgáltam, és nekem inkább rókára hajaz. Vagy csak egyszerűen nem tudtam elvonatkoztatni a Vuktól?