Visszaevés a Lubyba

Hát, nem ez volt a tervem, de így alakult. Szép kis napi túrát állítottam össze a társaságomnak, akikkel voltam, ha minden az elképzelések szerint alakul, akkor a Móni vendéglőjében kellett volna ennünk Fülesden. De nagyon szaladt az idő, és déltájt még csak négy helyszínen voltunk túl, mert élveztük az részletes, szakavatott és szerethető vezetéseket, így már folyamatosan felülírtam önmagam, aztán a nap derekán eszembe jutott a Luby kastély, hogy az van a legközelebb, ehetnénk ott. Telefon, persze, persze, menjünk csak, van hely. Így kerültem újra ide. Hát, ez már egy másik élmény, mint pl. két évvel ezelőtt nyáron volt. Mások a körülmények, más a személyzet, a dísztelen ebédlőben összetolt asztalhoz ültünk, szemmel láthatóan se előttünk, se utánunk nem járt itt más vendég, szóval bebotlottunk, megleptünk mindenkit és nem is volt erre felkészülve a ház egy szombati napon, hogy itt aztán jönnek és ebédelnek. Így aztán az étlapról egy csomó fogás hiányzott is. Hát de azért valamit kéregettünk abból a kevésből, ami adatott. Én például egy csésze halászlevet is, abszolút vacak volt. Másodiknak valami sült csirkét, semmi érdekes. De úgy általában elvoltunk ezzel az ebéddel. a pincér egy jóképű fiatal román, törve beszéli nyelvünket, jóravaló, kedves ember. Talán a felesége a másik dolgozó, egy nagyon vonzó, talán magyar nő, a kislány meg ott játszott, ahol tudott, közben, szóval, mintha csak egy családnál vendégeskedtünk volna. Úgy emlékszem, durván kerekítve 50000 forintot fizettem nyolc ember ilyen-olyan ebédjéért, ez nem volt egy rossz ár, mert amúgy nem fogtuk vissza magunkat, öreg osztálytársak.