A végeken

Pár települést bejártam egy étteremért, egyszer még Szlovákiába is átvágtattam néhány kilométert egy halászcsárdáért, de kiderült, hogy bezárt. szóval, ott éheztem fel és alá egy schengeni határon, amikor végre Nagybajcson felcsillant valami... Halásztanya! Na, ez az! Menjünk! Egy kis tó partján áll az intézmény, autó előtte alig, hát csak akad hely. Barátságosan fogadtak, persze, üljek le, étlap, rendelés, együnk. Májgombócleves... ezt az utóbbi időben sokat kértem, biztos az öregkor monománná teszi az embert. De legalább van, amit össze tudok hasonlítani másokkal. Aztán persze, ha békacomb van, az ember nyilván békacombot eszik, mert nem jut azért minden nap hozzá. Legyen akkor az! Közepes idő elteltével leves jön, közepes élvezeti értékkel. Erőspista akad hozzá, hozzák. A békacomb igazából nem egy főfogás, inkább amolyan előétel, ezt azért mondom, mert a mennyisége, ugyebár... szóval salátával hozzák, három pár comb, azok általában elég semlegesek, de tartárral, majonézzel kitűnő. A saláta mellette semmi., vegyes vágott zöldség. Eleszegeti az ember nagyobb taps nélkül. Szóval a békacomb önmagában öröm volt. Limonádét kértem. Határozottan limonádét, helyette málnaszörpöt kaptam. Hát itt ez a limonádé. A pincérnek nem volt rossz modora, de egyértelműen hónaljszaga volt. Gondoltam, ez még nem egy teljes ebéd, hát kérjünk desszertet. Gundelpalacsinta mellett tettem le a voksot, az viszont kifogástalan volt, nagyon jól sikerült! Bár nem egy bonyolult eset, az igaz. Közben nem tetszett, hogy elkezdték körülöttem leszedni az asztalokról a terítőket, az asztalokat tologatták, átrendezték a teret, a végén már olyan volt, mintha egy raktárban ültem volna munkaidőben. Nézzük, hogy ez mennyi... májgombócleves 1490, Békacomb Orly 4490, Gundel palacsinta 1890, málnaszörp 1250. Így esznek az emberek manapság Nagybajcson.