Megkerülhetetlen

Na jó, de ezt ki hagyná ki, ha valahol a környéken jár? Nyilván senki. Tisztelegni a legnagyobb magyar sírja előtt? Ki nem mondott kötelesség... emlékszem, amikor gyerekkoromban, osztálykirándulás keretében szálltunk alá a sok kis többi mihasznával együtt, mit szörnyülködtünk a mumifikálódott halotton (Széchényi Pál kalocsai érsek), aki tulajdonképpen nem a család főszereplője volt, de a fantáziánkat ő lobbantotta be. Az azóta megtett látogatásaim aztán egyre felvilágosultabb, érettebb korban értek, hát inkább erre a grófra helyeződött át a főhangsúly, akinek a nevéhez annyi minden fűződik ebben a hazában, a Lánchídtól a lósporton át a Tudományos Akadémiáig. Egy közgazdás, polihisztor és mindenekelőtt egy igaz magyar szívű főrang. Mentem a temetői úton a mauzóleum felé, szép őszi csendben, senki sem jár erre, az úr, aki a szentélyben fogadott, hihetetlen módon elkötelezett, éppen a helyén lévő ember volt, szeretettel magyarázott, mutatott, megértette a kíváncsiságom mértékét, elengedett, hogy végezzem el a saját kegyelti szartartásomat egyedül a kriptában, és ráadásul rengeteg hasznos információval látott el a környékkel kapcsolatban. A kastély most nem látogatható, de akkor legalább ez a hely. Egy nemzet örök hálája kell, hogy belehelje ezt a teret.