Az itallapon szerepelnek kézműves sörök, de ottjártunk idején nem tudtak ezekkel szolgálni, a többi sör ultrakommersz, a Heineken portfólióhoz tartozik valamennyi. A borlap korrekt, bő harminc tételt integrál a magyar élvonalból, a száraz fehérborok között többségben vannak a dél-balatoniak, ami dicséretes. Jó lenne ugyanakkor, ha néhány zalai nemes nedű is bekerülne a választékba, például a híres-neves Bussay pincészettől. A borok negyedét pohárra is kimérik. A mi választásunk a Lisicza pince Zöldveltelinijére esett, a bor ezúttal sem okozott csalódást. Négy rendelt ételből három kifejezetten korrekt volt, egy viszont a vállalhatatlanhoz közeli, mintha nem ugyanazon a konyhán főzték volna. A zöldséglevesben a belevalók brutálisan túlfőttek, maga a leves a frissesség, üdeség nyomát sem mutatta, pedig ez lenne egy zöldségleves fő funkciója. Az sem segített a helyzeten, hogy örömmel fedeztünk fel a sűrű lében némi rókagombát. Ezzel szemben a bőrén sült fogas friss, szaftos, szép a pörzs a halon, a kapros vajmártásban felszolgált, spagetti formára reszelt cukkini könnyed, roppanós, ízletes. Cseppet talán a sót vissza lehetett volna fogni, de némi citrom segített ezen. Összességében remek tányér volt ez. Jól sikerült a ravioli, jó tartású a tészta, rendben levő petrezselymes ricottás töltelék, korrekt a paradicsomos mártás. A Szőlőskerti somlói szépen tálalt, azt külön értékeltük, hogy az eredeti receptben szereplő háromféle (diós, csokis és megszokott) piskótát rétegeltek hozzá. Némi finomhangolás itt is elképzelhető lenne, a csokimártás csak jelzésértékű volt, maga a galuska lehetett volna szaftosabb, de így ahogy volt, a műfaj messze átlag feletti képviselőjét tisztelhettük e desszertben. A tejszínhab önazonos volt, az ízképet feldobta némi málna és ribizli is.
