meg a lámpa is ég bent, csalogatóan. leparkolok, Pátria Étterem, rángatom az ajtót, valaki nehezen kijön, mit akarok? Vacsorázni. Ja, hát ez már régen nem étterem. Akkor mi? Azt ők sem tudják. Hol egy étterem? nem tudják, nem ide valók. . . átsuhanok a városon, a sötétben egy biciklis kissrác elárulja, hogy keressem a Budai Éttermet, az egy jó hely. Keresem. A posta előtt valaki elárulja, hogy az Budai kapu és erre meg arra van. Nagy nehezen megtaláltam. Nem volt egyértelmű, nincs rajta ordító felirat. Hányan vagyok? - kérdezte a dolgozó. Egyen. Akkor ide, mutattak megfellebbezhetetlenül a kétszemélyes asztalra. Nem volt egy kényelmes hely, úgy van kitalálva, hogy mindkét személy ferdén, kényelmetlenül fér hozzá az asztalhoz. Bár volt számtalan más, üres asztal is. Hmmm. . Tonikot kértem, és magvas pulykahúst rizzsel, salátával. Na, ezt meglepően gyorsan kaptam meg, meglepően nagy adagot és és ráadásul tényleg finom volt, várakozáson felül! A helynek van bizonyos hangulata, patinája, a patinán némileg ront, hogy valami helyiek kinyúlt tréningben, papucsban besétálnak családostól bámészkodni, ácsorogni, meg figyejjéte, namivanmá-típusú kérdéseket feltenni. A pincérekkel semmi baj, csak ez az ültetés volt furcsa. És ismerjük el, olcsóbb is volt a vártnál. Ajánlom4