Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Hőgutát kapva

Hilltop Étterem NeszmélyHilltop Étterem Neszmély a térképen

Szörnyű 2021. júniusban, családjával járt ittÉrtékelt: 2021. június 8.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Tegnap előtt sajnos a neszmélyi hilltop étteremben jártunk, családi ballagási ebéden.
Sajnos, mert csak rossz élményt szereztünk:
Korai előzetes asztalfoglalás ellenére olyan asztalt kaptunk, ami felett/mellett nem volt árnyék! A déli tűző napsütésben - jó 2 órán keresztül - 30 fokban szemben a nappal ebédeltünk. Így a 8 fős asztaltársaságból 3-an erős napszúrást kaptunk! A többiek „csak” leégtek.
Hiába kértünk napernyőt, azt mondták, hogy nem tudnak adni. Csak azt nem értettük, hogy akkor a foglaláskor miért nem jelezték, hogy csak árnyék nélküli asztalt tudnak adni, mert ha ezt előre tudjuk, biztos, hogy nem kérjük. Emellett még a bosszantó az is volt, hogy több olyan üres asztalt is láttunk – ahova az ott tartózkodásunk alatt senki sem érkezett – és ami felett volt napernyő, mégsem ülhettünk át oda.
Az italok pár perc után úgy felmelegedtek, hogy állandóan újat kellett kérnünk emiatt. Ráadásul nem is előttünk nyitották ki a palackos italokat, ami nem tetszett.
Személy szerint én barbecue-t rendeltem, ami jó részét nem tudtam megenni, mert egyszerűen nem tudtam elrágni, olyan rágós volt. Az ebéd után be kellett mennünk egy gyorsétterembe megebédelni.
A húsleves sem ízlett, szinte teljesen íztelen volt.
A kiszolgálás 10-ből 2-es.
Az étlap 10-ből 1-es, mert - a pincér szerin vicces- étlap használhatatlan, nem lehet tudni, hogy az értelmezhetetlen ételnevek mit takarnak. Az ötödik étel név megkérdezése után pedig meg már mi éreztük magunkat kellemetlenül.
Egyáltalán nem ajánlom, sőt!
Milyennek találod ezt az értékelést?

Hilltop Étterem további értékelései

2022.04.21a párjával
Átlagos
Átmentünk két vagy három falun étteremkeresőben, azután ez jött. Jó, akkor együnk itt. Amint bementem, eszembe jutott egy nevezetes borkóstoló a barátokkal, kijöttünk ide valaha, befizettünk és a felét a kikészített vödörbe öntöttük a boroknak. Olyan kellemetlen borélmény volt, hogy azóta sem...
2021.07.28barátokkal
Átlagos
Közös szülinapozásra választottuk a Hilltop Éttermet, előzetesen netes oldalukról tájékozódva, képeket elnézegetve tökéletes választásnak tűnt. Telefonon foglaltunk asztalt, de akkor azt a választ kaptuk, hogy csak kinti asztalt kaphatunk és azt is csak bizonyos ideig, mert esküvőre készülnek....
2020.08.14családjával
Szörnyű
Sajnos magáról a helyről nem tudok mit leírni,hiszen nem voltam ott!Csak annyit tudok ,hogy ide kaptunk ajándékba utalványt étkezésre.Mivel ezt tavaly karácsonyra kaptuk,gondoltuk az év elején meglátogatjuk az éttermet.Próbáltam tájékozódni a neten,és azt láttam,hogy az év elején felújítási...
Népszerű szállások a környéken
Hotel Kiss Tata - Pihenés 60 felett - senior ajánlat
Hotel Kiss Tata
86.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Szépia Hotel Zsámbék - Szilveszter
Szépia Hotel Zsámbék
200.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Grand Hotel Esztergom - Mesés advent fürdőbelépővel
Grand Hotel Esztergom
75.888 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval