Szörnyű 2023. februárban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2023. február 24.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
A hely nevéből és elhelyezkedéséből adódóan nagyon nagy csalódás volt. Megérkezéskor kintről még azt sugallta ami a neve, nade belépve egy ultramodern étterem. Mindez egy olyan helyen ahol rengeteg turista fordul meg, szeretne egy kis helyi hangulatú helyi ételt enni. Na azt itt nem tud mivel csak bejelentkezésre fogadnak vendéget. Az étlap rövid de legalább drága. A felszolgáló kihozza az italt, tölt majd a maradék innivalót elviszi mikor üres a pohár újra tölt. Előétel, kóstolót ugyan nem kértünk de kaptunk, szerintem fel lehet tüntetni az étlapon, és mindenki el tudja dönteni hogy kér-e. Az ételek ugyan kis adagok aki turázik és éhes annak biztos kevés. Az ízek nekem bejöttek, a páromnak viszont még az sem.
Jó előre lefoglaltam a helyet, két éve jártunk pórul, amikor jöttünk, és éppen zárva volt, most körültekintőben jártam el. Tegyük hozzá, hogy jóval azelőtt lefoglaltam az asztalunkat, mielőtt még a ház éppen megkapta volna a Michelin-csillagot. Tehát ez egy őrségi látogatás a friss...
Férjemmel rendszeresen látogatjuk. Mindig maradandó élményt nyújtanak mind az ételek és italok, mind a kiszolgálás. Mindenkinek ajánlani tudom aki szereti a minőséget és a különlegességeket. Sokan csúnyán kritizálják az ételek mennyisége miatt... azoknak a helyi panziókat és csárdákat...
Nagyon jól éreztük magunkat, igazi ízutazás, lenyűgöző ételek, profi kiszolgálás és csodás a miliő! Külön élmény volt, hogy a séf szolgálta fel a vacsora néhány elemét.