De most megint kivártuk, hát legyen, addig lődörögtünk egy háromnegyed órát. Meg volt is egy kis előzetes nézegetési lehetőség, van Gogh grafikákat lehet nézegetni addig egy-két teremben. Hogy hogyan jön van Gogh az Esterházyakhoz? Meg ne kérdezd, nem tudom. Na, de végül is csak akadt egy jelmezes leány, aki felvitt bennünket az emeletre. a jelmeznek bizonyos hozzáadott hangulata van, ezt már sok éve kapod itt, azután a honleány bekapcsolta a benne rejlő magnót és viszonylag siváran és lelketlenül, mint egy szintetizátor, eldarálta minden ajtónál a megfelelő szöveget. De ettől még nem haragudtam rá, hát ezt ő ilyen munkának fogja fel, nem művészi előadásnak. Bent még akadt két jelmezes asszony vagy lány, vagy a kettő határán, akik néha énekeltek, néha táncoltak, és háát. . . de nyilván jószándékkal tették. Meg rájuk sem haragudtam, ez a koreográfia. Inkább próbáltam megragadni a kastély hangulatát, az Esterházyak mérhetetlen hatalmát, vagyonát, meg, hogy én mit tettem volna ezzel. . Talán élveztem volna a korlátlan gazdagságot, és talán beleálltam volna én is ebbe a szerepbe, amit ez a hedonista főpap, a kastély építtető ura kiépített magának a fél országban. Meg még be is dumáltam volna magamnak, hogy amit teszek, az istennek tetsző, jó és szép, igazságos, és így van ez rendjén. Talán.