Gyors vizit bencéséknél

Ez is csak amolyan besurranás volt, nem tervezett látogatás. Arrafelé somfordáltam Pápán, a Fő utcán éppen, amikor látom ám, hogy nyitva van az ajtó. Hopp, egy bencés templom! Messziről azért nem tűnik fel, mert sűrűn épített, lakott az utca, tele van fákkal, szinte eldugja a templomot, nem magasodik ki a környezetéből. De ha szabad a besurranás, akkor nem habozunk, persze. Egy hölgy mobilozgatott hátul az oltár mögött, megkérdeztem illendően, hogy bebolyonghatom-e Istennek házát, hát tessék, csak nyugodtan, lehet menni. nézni bármerre. Talán van a rendnek valami stílussajátossága, mert olyan deja vu érzésem volt, amikor a súlyosan aranyozott, cirádás, túldíszített oltárképeket néztem, azon gondolkodtam, hogy ez a roma ízlésnek tűnő, vastag aranyozott fuksz fityeg a nyakamban fíling igazából Jézusnak tetszik-e? Szerintem nem, de ez általában mit érdekli a rendházak lakóit? A saját önsanyargatásukkal vannak elfoglalva, nekik a regula szerint nem sok mindent szabad csinálni, beszélni sem sokat, gyakran hasra vágódva kell imádkozni, gyűlölni kell saját akaratodat is, háát, nem könnyű pálya, az biztos. Ehhez a puritán egyszerűséghez meg nagy kontraszt, a túlcsicsa a falakon. Szóval jól elvoltam itt, tanulságos is volt, megköszöntem szépen a lehetőséget és tovább élveztem a világi várost.