Jó
2015. augusztusban, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2016. május 5.Ajánlom a helyet másoknak is!
Tavaly nyáron volt szerencsém férjemmel és egyéves kisbabánkkal közösen néhány napot eltölteni a Mátra alján falu szélén található hotelben.
Kisgyermekes szülőként alaposan oda kellett figyelnem a foglaláskor, hiszen ha a kislányom nem érzi magát jól, akkor én sem. Tehát elsődleges szempont volt egy bababarát szálloda kiválasztása. Fővárosi lakosokként természetesen valahol erdő mélyén, távol a civilizációtól tudtuk csak elképzelni a pihenést.
Rekkenő augusztusi hőségben landoltunk a hotelben ahol a bejelentkezés kissé akadozva, lassan ment, persze lehet, hogy csak túl fáradtak voltunk már. A szobánkba lépve nagyon kellemesen meglepődtünk, ugyanis rácsos gyermekággyal és babaágyneművel is készültek, a szoba kellemesen hűs volt. Ja és patyolattiszta.
Természetesen rögtön futás a welness részleghez, a medencék nagyon rendben voltak, főszezon volt, tomboló hőség tehát a kinti úszómedence kissé szűkösnek bizonyult. Még egy jó kis gyermekmedencét el tudtam volna képzelni, hisz elég sok kisgyermekes család választotta ezt a hotelt nyaralása színhelyéül. Így a szülők karjában tudták csak a nagyon apró gyermekek élvezni az egyébként nagyon kellemes hőmérsékletű medencét.
Vacsoraidőre farkaséhesen vettük célba az éttermet, mhhh mennyi finomság, és tényleg gondoltak a válogatós finnyás vendégekre is. Az itt eltöltött idő alatt, előfordult néhányszor, hogy hűtést igénylő desszertek várakoztak a svédasztalon, azonban a hűtésüket nem tudták megoldani, így természetesen pl: a vaníliasodót nem kóstoltuk meg.
A személyzet egyébként eléggé profin tette a dolgát, egyszer kikapcsolódott a bikinifelsőm úszás közben, és mert a férjem fent maradt a szobában, a személyzet egyik tagját kértem meg, hogy orvosolja már a problémát. Nem tudom, hogy úszómester volt e vagy karbantartó, mindenesetre ott volt a medence közelében. És nem kellett egyedül szerencsétlenkednem. Szerintem hiper vicces látvány lettem volna.
Férjem imádja a futópadokat és sajnos eléggé csalódott volt, mikor lement a konditerembe futkározni mert nem volt valami modern a felszerelés és igy inkább a kinti futást választotta, de állítása szerint táj szépsége hamar elfeledtette vele a konditerem spártai látványát.
A gyermekek részére biztosított játszósarok nagyon klassz volt, a kislányom jókat játszott.
Az egész család jól érezte magát, és babaszempontból is jó választás volt ez a szálloda.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:![]()
Tisztaság:![]()
Ár / érték arány:![]()
Kényelem:![]()
Szolgáltatások:![]()
Étkezés:![]()
Elhelyezkedés:![]()
Erzsébet Park Hotel további értékelései
2025.03.17a párjával
Jó
![]()
A Wifi nem volt használható! Az összetolt ágyak pároknál vagyis nálunk szétcsúsztak. Az ebédlőben kifogástalan volt a kiszolgálás. Tisztaság rend volt. Az élménymedence és szoláriumok szuperek voltak. A bárban a táncos est tökéletes volt, kiszolgálás is. Egyéb szórakozásban / bóling, biliárd/...
2025.03.05a párjával
Átlagos
![]()
A vacsora választék nagyon gyenge. A felszolgálók nem kis kívánnivalót hagynak. A wellnesz részlegen el kellene a gyakoribb ellenőrzés. Egyik nap a fin szauna nem megfelelően volt felfűtve. A fürdőszobában a zuhany egyszerűen alig ad vizet percekig kell a szappant lemosni magadról a világítás egy...
2025.02.24egyedül
Jó
![]()
A welness melegvizes medencék kicsik,és nem járnak gyakran az élményelemek, még hétvégén sem,.A Zsuzsanna szárnyban reggel kilenckor nyit a wellness,és aki tízkor utazik el,aznap reggel már alig tudja használni,annak is hétkor kellene nyitnia mint a másiknak!A szálloda jó,a wellness rész csalódás...
Az Erzsébet Park Hotel legnépszerűbb csomagjai
Nyugdíjas pihenés
74.392 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Kedvezményes pihenés
78.768 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Kedvezményes pihenés
180.510 Ft / 2 fő / 5 éjtől félpanzióval
Húsvét
232.737 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
Kedvezményes előfoglalás
74.830 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Pünkösd
150.984 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
Május 1.
186.282 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
Napi ár félpanzióval (1 éjtől)
53.600 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
83.657 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Silver Hotel Hajdúszoboszló
97.800 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Hotel Piroska Bük, Bükfürdő
72.900 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval