Nemsokára kaptunk egy e-mailt, amiben a szálloda jelentkezett, és tudatta velünk azt a kérését, hogy a szállodai környezethez megfelelő ruházatot csomagoljunk, rövidnadrág, sztrandpapucs nem megfelelő viselet, és esténként a gyertyafényes vacsorához uraknak öltönyt, hölgyeknek kisestélyit kell felvenni. Nálunk ekkor kitört a cirkusz! A férjem az a gatyás, pólós, mackós típus, akiról tavasztól őszig le nem szakad a papucs. Közölte, hogy ő bizony nem megy ilyen flancos helyre, nem fog a nyaralásán öltönyt felvenni! Én meggyőztem, hogy dehogynem, majd összecsomagoltam az esküvői öltönyét, cipőjét, nekem az ünnepi kiskosztümömet, és mindent bepakoltam a kis piros kocsinkba. Alig fért el a sok ruhától hátul a gyerek. Végre megérkeztünk! Ámulatba ejtett minket ez a csodálatos épület, már első ránézésre is, csak nagyon furcsának találtam, hogy rengeteg kocsit láttunk, embert viszont egyet sem. nem tudtam, hogy házon belül minden megtalálható, és még a pincében is vannak folyosók és létesítmények. Csak az volt az érzésem, hogy aki ide belép, azt többé már nem láthatjuk. Egy varázslatos világba érkeztünk! A bejelentkezés után a szalonokban sétálgattunk. A padló olyan tükörfényes volt, hogy az hihetetlen, a bútorokra meg szinte féltünk leülni! A 4 éves gyerekünk pedig mintha mindig ilyenben üldögélne, felterpeszkedett egy karosszékbe. már láthattuk, hogy tényleg egy kis grófi gyereket nevelünk. Ő a legkisebbik királyfi! Felfedeztük hamar a szalonokat, kipróbáltuk a biliárdozást, majd a vadászteremben a zongora mellé is letelepdtünk. nem győztük a fényképezőgépet kattogtatni. Végül feljutottunk a csúcsra, a számunkra felbecsülhetetlen értékkel bíró, rendkívüli helyre, a játszóházba, ami a toronyszobában lett kialakítva, luxus körülmények között. csigalépcső vitt fel oda, már behunyt szemmel is tudtam felfelé az utat, és mindig szaladni kellett, mert a kicsi fiamnak rohannia volt kedve. Négy nap alatt úgy megerősödött a lábam a csigalépcsőn való rohangálástól, hogy azt semmilyen edzőteremben nem tudtam volna elérni. Külön látvány lehetett, amikor vacsora után, teljes esküvői kiskosztümben futva rohantam felfelé a csigalépcsőn még este 9-kor is a kisfiunk
után. Elérkezett tehát az első vacsoránk ideje, és szépen fel kellett öltözködnünk. A férjem csak ült az ágy szélén, és rendkívül el volt keseredve, hogy magára kell erőltetni az inget, az öltönyt és a cipőt. Sok kínlódás után közölte, hogy ő ma nem jön le inkább vacsorázni, nincs az a flancos vacsora, ami megérné ezt a procedúrát! határozottan közbe kellett lépnem a közös vacsora érdekében, mert nagyon éhes voltam, és biztosan nem bírtam volna ki reggelig. Átvettem tehát a parancsnokságot, és nem kevés erőfeszítés után a férjemet magam előtt tolva, megjelentünk a vacsoránál. Gyönyörűen megterített asztalok, halk zene, elegáns pincérek fogadtak. Minden este más volt az étlapon, svédasztalos formában tálalták fel. Először elindultam, hogy találjak a gyereknek valamiszámára elfogadhatót. Ugyanis a 4 éves gyerekünk rendkívül válogatós, a rántott húson, a sültkrumplin, a spagettin és a pörköltön kívül nem nagyon evett meg semmit. Sápadt arccal mentem vissza kis családomhoz, kenyeret, sajtot, és görögdinnyét tudtam gyermekemnek vacsorára ajánlani. Ekkor elővettük a gyönyörűen kinyomtatott étlapot, amiről próbáltuk kitalálni, hogy mi micsoda. Sajnos, sok ételről azt sem tudtam, hogy miféle. Serpenyőben sült márna currys rizspiláffal, naphal filé tempura tésztában, dél-tiroli lasagne bazsalikomos vinegrettével, pappardelles csirkeragu, és még sorolhatnám. Ekkor jó tanácsként azt kaptam a férjemtől, hogy nem kell mindig gondolkozni, balról-jobbra haladjak, szedjek mindenből, majd csak kitaláljuk az asztalunknál, hogy mikor mit eszünk. Így is lett! Valóban a legtöbb ételről végül kiderült, hogy mi is az, de néhol bizonytalanok voltunk, hogy éppen mit is eszünk. Nem volt bizony se rántott hús, se pörkölt! Azért valamit ezeken a vacsorákon megtanultunk: Az elnevezés kész siker! Néhány hét múlva az otthonunkban vendégeket fogadtunk. Az étlapot a kezükbe adtuk, ahogy a kastélyszállóban láttuk. Bandi bácsi menüsora (ez a férjem). Tepsiben sült kenyérlepény fűszeres mártással és magyaros sertés chipssel (ez volt a kenyérlángos), Hajdu-féle kakukkfüves húsgombóc szupé (ez a húsgombóc leves), és serpenyőben sült sertésflekken kukoricás rizspiláffal ( ez a sült hús rizzsel). Nagy sikerünk volt, előrehaladtunk a kulinális élvezetekben. De azért gondolnunk kellett kis csemeténk hasára is, ezért minden délben a szálloda melletti vendéglőben megkapta a rántott húst és a sült krumplit. A szállodába való bejelentkezésünkkor kaptunk egy térképvázlatot, hogy a szállodában melyik szinten mi található. Ez a térképvázlat sokat segített nekünk a boldogulásban, nélküle csak céltalanul bolyongtunk volna. A szobánkról csak annyit, hogy olyan gyönyörű bútorok között fejtettük a keresztrejtvényt, mint egy múzeumban. A fürdőszoba pedig annyira csillogott-villogott a sok krómozott, üveg és csempe berendezéstől, hogy a gyerek a 4 nap alatt át se lépte a küszöbét, mert nagyon félt tőle. Így aztán a bilit a küszöb előtt az előszobában helyztük el. Az udvaron is van egy medence, ám amikor mi voltunk, éppen hűvös és felhős idő volt. Mi azért is be akartunk menni a vizébe, de a gyerek keményen ellenállt. Vittünk a medence szélére egy kis asztalt, széket, felvette a fehér sapkáját, és a napszemüvegét, és ő lett az úszómester. Mi, felnőttek gondtalanul élveztük a locsi-pocsit, amikor észrevettük, hogy csemeténk odasétált a kis büféhez, és rendelt egy jégkrémet. Kis idő elteltével a kastély konyhájáról egy fehér ruhás pincér egyik kezét hátratéve, a másikon porcelán tányéron hozta a jégkrémet, amit elegánsan lerakott az "úszómester" gyerekünk elé, jó étvágyat kívánva. Hát ilyen hely a Kastélyhotel Parádsasvár. Mi nagyon jól éreztük magunkat, és másoknak is jó szívvel ajánlom.