Kiváló
2025. februárban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2025. február 19.Ajánlom a helyet másoknak is!
Csodás hely, de ezt már tudtuk,hiszen ezért jöttünk ide. Gyerekkoromban voltam már itt, 1979-ben, azóta sokat változott a belső és a külső, de sok mindent felismertem :-) A szállodának vittem is egy korabeli fényképet a gyereküdülőről,mert hogy van emlékkönyv is a recepción. Főúri kényelem, kedves személyzet és elegáns, tiszta környezet fogadott. Az ételek kiválóak, zavarbaejtően finomak és elegánsak voltak. Vega létemre köszönettel tartozom a figyelmességért. Kimondottan örültünk a dresscod -nak, mert a mai világban már kiveszőben van a kifinomult úri ízlés, elegancia és a mások iránti figyelem. Olyan jó volt " rendesen" felöltözni ahogy egy ilyen helyen kell, és gyertyafényes vacsorán részt venni szuper, helyhez illő zenével. Tartsák meg ezt a szokást, mert jól éreztük magunkat, hogy nem csattogtak a strandpapucsok és nem fürdőköntösben és macinaciban jöttek le az emberek étkezni megadva a tiszteletet pl. a személyzetnek, akik mindent elkövetnek, hogy főúrként érezzük magunkat, egy olyan letünt világban érezhettük magunkat, aminek az embersége talán még nem veszett ki. Akinek ez nem tetszik, azoknak ott a Piripanzió és egyéb, megengedő helyek. Kedvelem ezt a szintet nagyon, sajnos már csak keresve találunk ilyet, de itt mindent megkaptunk :-) Köszönjük! Ide bármikor visszajövünk, már ott lefoglaltuk a következő időpontot. A szobák nagyon szépek, csupán az economy szobával volt baj, nagyon áthallatszik minden, gipszkarton falak mellett szinte még azt is hallani, ahogy a szomszéd fésülködik. Kopogással jeleztük,hogy éjfél felé,hogy piheni szeretnénk, kulturált módon vették az adást. Mi is időben elkapcsoltuk a tévét és ügyeltünk a csendre, de baromi kellemetlen állandóan azt figyelni, hogy ne zavarjunk másokat. A hangszigetelés volt tehát az egyetlen probléma. a szálláshellyel. A szomszéd horkolásával viszont nem tudtunk mit kezdeni, papirzsebkendőből csináltunk fülhallgatót. Amúgy a környezet, az épület is szemet gyönyöködtető, és a kert is, pedig tél van :-) Visszatérünk, de magasabb szobakategóriába, mert nem aludtunk három nap alatt, csak kb. össz 10 órát.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:![]()
Tisztaság:![]()
Ár / érték arány:![]()
Kényelem:![]()
Szolgáltatások:![]()
Étkezés:![]()
Elhelyezkedés:![]()
Kastélyhotel Sasvár további értékelései
2025.01.03a párjával
Kiváló
![]()
Csak szuperlativuszokban tudok véleményt alkotni.... 4 napig valóban főúri kényelemben és kiszolgálásban volt részünk. A környezet, a kastély kívül- és belül egyaránt rászolgált a "főúri" jelzőre, nem csorbítva ezzel a személyzet kifogástalan udvariasságát, kedvességét és segítőkészégét. A...
2024.11.10barátokkal
Kiváló
![]()
10 éve visszajáró vendégek vagyunk Parádsasváron a Kastélyszállóban. A természetet minden évszakban megcsodáljuk, a környék mindig tud újat mutatni. A személyzet kedves, előzékeny, szinte lesik a vendégek kívánságait, a szobák tiszták és kényelmesek. A wellness mindenki számára lehetőséget nyújt...
2024.10.07a párjával
Kiváló
![]()
Csodálatos hely nagyon kultúrált környezet, környéken is van látnivaló, minden szuper csak ajánlani tudom mindenkinek
A Kastélyhotel Sasvár legnépszerűbb csomagjai
Kastélyélmények 2 éjszakától kedvezménnyel
101.790 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Töltsd a nyarat a Kastélyhotelben
114.120 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Május 1.
221.445 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
Tavaszi szünet
123.804 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Kastélyélmények 1 éjszakától
67.980 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Pünkösd
228.285 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
97.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
83.657 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval