A Boutique Hotel Sopianae a nyugalom szigeteként várja vendégeit Pécs nyüzsgő belvárosában. A város első családias szállodája magas szintű szolgáltatásokat, baráti légkört, valamint kellemes fogadtatást kínál.
Nagyon kedvesen fogadtak. Mivel online kitöltöttük a bejelentőt, amint megérkeztünk a kezünkbe adták a szobakulcsot, pedig 14 óra előtt érkeztünk. A szoba tágas, tiszta. A fürdő szintén szép és tiszta. Reggelinél friss ételek. A személyzet azonnal hozta, ami fogyóban volt. A szálloda jó helyen van, minden könnyen elérhető gyalog is.
Kéktúrát folytatjuk párommal a Dunántúlon, és ehhez Pécsen kerestem szállást. Mindkettőnknek megtetszett ez a hely, közel van a buszmegállóhoz, a belvároshoz, főút mellett van, de még is csendes volt a hely. Este sem zavarta semmi az alvásunkat. Személyzet kedvesen fogadott bennünket, hamar bejelentkeztünk, és felmentünk a tiszta szép szobánkba.
Ágy kényelmes volt, fürdőszoba tiszta, jól felszerelt. Reggelit kértünk csak, és ahogy fogyott a kínálat a kedves hölgyek máris sütötték, főzték frissen a kínálatot. Terülj terülj asztalka fogadott minden reggel bennünket, páromnak talán csak egy dolog hiányzott, és az a tejbegríz. De ezt később bepótolta sütivel. :) Következő etapunknál biztos megint ide foglalunk szállást. Ajánlom mindenkinek. Csilla
Várakozásainkat felül múlta a szálloda. Tágas, tiszta, gyönyörű szoba. Nagy fürdő káddal. A reggeli változatos, finom, friss, bőséges. Van kvgép a szobában. A recepciós hölgy nagyon vendégszerető, kaptunk egy csomó kupont a kirándulásokhoz. Szülinapom volt, felköszöntöttek, kaptunk egy pezsgőt ajándékba.
Egy bánatunk volt, hogy mivel este 7-től nincs személyzet, így a billiárdot, szaunát nem tudtuk kihasználni. De igazából ez nem volt nagy probléma, ha tovább maradunk, még ez is belefért volna. Csak ajánlani tudom a helyet!
5Személyzet
5Tisztaság
5Ár / érték arány
5Kényelem
4Szolgáltatások
5Étkezés
5Elhelyezkedés
Boutique Hotel Sopianae válasza
Kedves Ágnes!
Köszönjük a remek értékelést. Igyekszünk odafigyelni a vendégeinkre, a recepció pedig csak a téli időszakban van nyitva 7-ig tavasztól őszig este 10-ig itt vagyunk. Reméljük legközelebb is minket választanak és kipróbálják a szaunát és a biliárdot is.
Üdvözlettel, Keszthelyi Gergő
2022. március 8., Keszthelyi Gergő, Boutique Hotel Sopianae
Másodszor szálltam meg a családdal itt, ismét üzleti úton voltam egy hétre. A feleségem és a kisfiam napközben bejárták a várost, munka után csatlakoztam hozzájuk. A hotelben szokatlan kedvességgel és segítőkészséggel találkoztunk. A bejelentkezéskor jelezték, hogy a kazán elromlott, emiatt az este meleg víz és fűtés biztosan nem lesz.
Ám azonnal hoztak egy olajradiátort, illetve volt nálunk vízforraló. Babakád, babaágy már be volt készítve. A gyerek kicsit náthás volt, rögtön adtak egy porszívót az orrszívó használatához, egész héten használhattuk. A hotel saját parkolója biztonságos és kényelmes. A reggeli kimondottan finom és bőséges, a hölgy a konyhán nagyon kedves volt, látszott rajta az igyekezet. Összességében maximálisan elégedettek voltunk, remélem mihamarabb újra megyünk.
Céges úton töltöttem néhány éjszakát a párommal itt, de biztosan visszatérünk még 'privátban' is. A személyzettel maximálisan meg voltunk elégedve. Hétközben szálltunk meg, viszonylag kevés vendég volt rajtunk kívül, a reggelinél legtöbbször kettesben voltunk, ennek ellenére bőséges választék, minden nap változatos ételek vártak minket. A biliárdterem, a wellness részleg tetszetős, minden igényt kielégít.
A már évek óta szokásos egy őszi hétvégi kirándulásunk színhelyéül választottuk Pécset és egyben ezt a nagyon érdekes szállodát. Hogy miért érdekes? Amint az ajánlatukban is olvashattuk, a város szívében egy kívülről régiesnek látszó épületben található a szálloda. De amikor belépünk, főleg a szobánkba - megváltozik a látvány.
Modern, szépen, minden számunkra fontos kényelemmel ellátott szobát kaptunk. A személyzet minden tagja udvarias, odafigyelő. Reggelink számunkra megfelelő választékú volt. A két "társ"étteremben elköltött félpanzió-vacsoránk is igen megfelelő választékot, hangulatot, kiszolgálást biztosított számunkra. A város látványosságairól pedig csak szépet és jót tudnék mondani. Egyszóval mindenkinek ajánlom ezt a gyönyörű várost, és a nagyon Jó Szállodát!
5Személyzet
5Tisztaság
5Ár / érték arány
5Kényelem
5Szolgáltatások
5Étkezés
5Elhelyezkedés
Milyennek találod ezt az értékelést?
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
Ön a tulajdonos, üzemeltető?
Használja a manager regisztrációt, ha szeretne válaszolni az értékelésekre, képeket feltölteni, adatokat módosítani! Szívesen értesítjük arról is, ha új vélemény érkezik.
7621Pécs, Felsőmalom u. 24.
Foglalás: +36 1 4578450 (Szállásvadász)
Bejelentkezés
1400
1900
Kijelentkezés
700
1100
Wellness szolgáltatások
• szauna • Fitnessz center • finnszauna
Internet
• Ingyenes WI-FI a szobákban
Szép kártya elfogadás
• OTP SZÉP kártya • K&H SZÉP kártya • MBH SZÉP kártya
Parkolás info
• Zárt parkoló, kamerával felügyelt: 3000 Forint / nap (Foglalás szükséges)
Kisállat bevihető
• Macska: 3000 Forint / nap (Foglalás szükséges) • Kis testű kutya: 3000 Forint / nap (Foglalás szükséges) • Egyéb kistestű háziállat: 3000 Forint / nap (Foglalás szükséges)