Csúcsrajáratás

Volt egy pár óra szabadidőnk tetszőleges felhasználásra Pécsváradon, ki mit választ alapon, a kevésbé lusták bevállalták a Zengő meghódítását. Mondjuk, a társaság kisebbik fele. 2 és fél kilométer autóval, onnan még 2 és fél kilométer gyalog. Nekiláttunk hát a meredélynek, apró lépésekben, gyönyörű ősz, vénasszonyok nyara, és ráadásul szokatlanul meleg is az idő. Már az eső 300-400 méteren csorgott rólam a verejték. Nem nyugtatott meg, hogy másról is. Volt, aki megállt köhögni, állva haldokolni. Néha én is. Aztán az ember mindig erőre kap, ha lát valakit, például, hogy lendületes léptekkel anyák, apák hordozóban, nyakban ülve, stb. cipelik fel a gyerekeiket, és mintha meg se kottyanna nekik. Na jó, 50 évvel ezelőtt valószínű én is... de eltelt fél évszázad, nem nyomtalanul. Viszont az erdő szép, még sohasem voltam a Zengő csúcsán, pláne nem, mióta ott van ez a kilátó is. Most akkor így haljak meg? Szóval, egy óra kemény küzdelem után felértünk, sok más embernek is ugyanez jutott az eszébe erre a napra, azaz nem voltunk egyedül. És akkor még jöttek a lépcsők felfelé. na jó, nem panaszkodom, felértem, a szép idő dacára a kilátás minőségét kissé rontotta a párás levegő, pedig állítólag a Balaton-felvidékig el lehet látni optimális esetben, a másik irányba meg méginkább. De az ember elégedjen meg azzal, ami van. nekünk itt és most ez adatott, ennek örültünk hát. Szép az ősz a Mecsek csúcsáról nézve!