Kihagyhatatlan
2024. július 30.családjával járt itt 55 A március 15. tér végén található, a híres Mihályi Patisserie cukrászdától néhány lépésre. Egyike volt annak a 4 kapunak, amiken keresztül ki-be lehetett közlekedni a városból (ezen a kapun keresztül Bécs irányába). Az eredeti kapu az 1700-as évek közepéig állt itt, akkor Migazzi püspök utasítására, romos állapota miatt, elbontották.
A rekonstruálásra akkor került sor, amikor egy régészeti feltárás során megtalálták. Inkább a történelme miatt érdekesség, nem kimondottan látványos. A városban bóklászás során ettől függetlenül érdemes erre kanyarodni, de nem is könnyű elkerülni, messziről látszik a zászlórudaknak köszönhetően.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2024. július 23.családjával járt itt 55 A Tabán környékén kerestünk éttermet egy családi eseményre, teljesen véletlenül találtunk rá a Várkert Bazárnál lévő Ida Bisztróra. A weboldaluk alapján is szimpatikus volt a hely (békebeli osztrák-magyar bisztró), és kifejezetten tetszett az étlap is. Az étterem 2024. július elején nyílt, így nem csoda, hogy nem hallottunk róla.
Bár a hely elegáns, "fehér abroszos", mégsem giccses, és nem feszeng az ember, ha belép. A személyzet udvarias és kedves. Az ételek egy picit lassan érkeztek, de megérte várni. Mindegyik fogás klasszikusan és tökéletesen volt elkészítve. Az étlapon olyan magyaros ételek szerepelnek, mint a paprikás csirke, a töltött paprika vagy a krumplis tészta, de választható a kijevi jércemell, kacsamell, vagy bélszín steak is. Az osztrák konyhát pedig pl. a borjúbécsi és császármorzsa képviseli. Ár-érték arányban is rendben van a hely. Szívesen jövünk ide egy vasárnapi ebédre, vagy egy könnyű hétköznapi vacsorára is.
5Ételek / Italok
5Kiszolgálás
5Hangulat
5Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2024. július 14.a párjával járt itt 55A szálloda elhelyezkedése kiváló, függetlenül attól, hogy nem a belváros közepén helyezkedik el. A Király utca 3-4 perc kényelmes sétával elérhető. A szoba csendes, tágas és tiszta, az ágy kifejezetten kényelmes volt. Már másodszor szálltunk meg itt a pécsi látogatásunk alkalmával, szívesen jövünk ide máskor is, amikor a városba jövünk.
4Személyzet
5Tisztaság
5Ár / érték arány
5Kényelem
5Szolgáltatások
5Elhelyezkedés
Corso Hotel Pécs válasza
Kedves Adél!
Köszönjük értékelését, örömmel olvastuk, hogy elégedettek voltak szállodánk szolgáltatásaival, reméljük következő pécsi látogatásuk alkalmával is vendégül láthatjuk Önöket!
Üdvözlettel,
2024. július 17., , Corso Hotel Pécs
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kihagyhatatlan
2024. július 8.barátokkal járt itt 55Minden várakozásomat felülmúlóan gyönyörű, hiánypótló esemény! Órákig tudtam volna nézni a fényjátékokat és hallgatni az aláfestő zenéket. Érdemes hónapokkal előre beírni a naptárba és szállást is foglalni erre a hétvégére, mert megtelik a város. Mindenképpen menjetek el, ha tehetitek, legalább egyszer, de akár minden évben!
Milyennek találod ezt az értékelést?
Átlagos
2024. június 20.a párjával járt itt 35 Egy átlagos vízparti helyet kell elképzelni. Az elhelyezkedése szuper, közvetlenül a Balaton mellett, a kikötőnél található, ráadásul a bicikliút is közel halad el mellette. A kiszolgálásban nem volt hiba, a limonádék rendben voltak, a hely tiszta, a terasz árnyékos, jár a levegő. Amit maximálisan hiányoltam, azok a halételek.
Legalább egy. Sajnos nem volt. Maradt a rántott sajt, illetve a csirkés tócsni. Érdemes lenne 1-2 salátával is készülni, 33 fokban jobban csúszna, mint a sertéspöri. ;) A sajt egyébként rendben volt, a tócsni az ízlésünknek túl olajos volt. Ettől függetlenül érdemes beülni ide, akár egy sörre/fröccsre, már csak az elhelyezkedése miatt is. Szervízdíj nincs, az árak korrektek.
3Ételek / Italok
5Kiszolgálás
4Hangulat
4Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2024. június 5.barátokkal járt itt 55 Lakásétterem, kis belső vendégtérrel, nagyjából 3 asztallal, kívül hangulatos terasszal. Szarka Dénes tokaji borász alapvetően a borai mellé szeretett volna ételpárosítást, amit Kósa Gergely álmodott meg. A séfet munka közben szemmel is tartatjuk, hiszen az bisztróban látványkonyha működik, a kikért borokról pedig a borász mesél.
Igazi kuriózum és különlegesség ez a hely, az ételek nagyon nagyon finomak, mindenkinek ajánlom, de ne felejtsetek el előtte asztalt foglalni!
5Ételek / Italok
4Kiszolgálás
5Hangulat
5Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2024. június 5.barátokkal járt itt 45 . . . vagy csak mi voltunk ott rosszkor. Az ottlétünkkor, az előtti esti hajnalig tartó rendezvény miatt kissé szétesett állapotban találtunk az étteremre. A személyzet nagyon kedves volt, de szegények hajnal 6-ig talpon voltak, néhány óra alvás után pedig ismét az étterembe pörögtek.
Akadt néhány hiányosság, de ezt inkább a körülményeknek tudom be, alapesetben valószínűleg sokkal összeszedettebb mindenki. Az ételeket sem tudom sajnos az egekig magasztalni. A főétel (kacsamell rebarbarával) korrekt volt, a creme brulée szintén, viszont a fehérspárga citrusokkal marinálva nevű előétel nekem nem igazán tetszett. Az épület izgalmas, impozáns, futurisztikus. Mádtól néhány kilométerre áll a Sauska borászat új pincészete. Az épület a tervek szerint a történelmi borvidék dűlőinek látványába illeszkedik. A tányér formájú teraszokról gyönyörű a kilátás a rátkai dűlőkre. Még nincs minden kész, a parkoló egy részén még folytak a munkák. A parkoló egyébként elég nagy, sajnos egyelőre árnyékot adó fák még nem voltak.
4Ételek / Italok
4Kiszolgálás
5Hangulat
4Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2024. május 29.a párjával járt itt 55 2,5 éve voltunk utoljára, és amikor meghallottuk, hogy felújítás és fejlesztés miatt idén nyár végén bezárnak 1-1,5 évre, gyorsan elkocsikáztunk ide és megpróbáltuk végigenni az aktuális menüt. Itt töltöttünk 2 éjszakát, volt rá 2-2,5 napunk, úgyhogy nagyjából sikerült is. Az étlapon most az elmúlt évek közönségkedvencei vannak.
Olyan fogások, mint a csirkemáj parfé almával és kaláccsal, vagy a desszertek közül a rebarbara + törökméz + kecskesajt. Nehéz rangsort állítani az ételek között, mert minden egyes tányér parádés volt mind tálalásban, ízben. Az előételek közül mégis volt egy abszolút kedvenc, ez a bárány csevap volt, ebből bármennyit meg tudtam volna enni. Bármennyit! :) A főételeknél pedig nálam a tökfőzelék lett favorit. A kiszolgálás csillagos ötös még mindig, az étterem, ahogy az egész birtok, tiszta, csillog-villog. Az árak tartalmazzák már a szervízdíjat is. Aki teheti utazzon el és egyen egy jót még nyáron, megéri az utazást.
5Ételek / Italok
5Kiszolgálás
5Hangulat
5Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2024. május 27.a párjával járt itt 55 Most voltunk első alkalommal a szállodában, és várakozáson felüli volt. A személyzet elképesztően kedves mindenhol. Hibrid étkezéssel talán 1-2 szálláshelyen találkoztunk eddig, személy szerint én jobban szeretem, mint a svédasztalt. A hibrid étkezés azt jelentette, hogy vacsoránál a főételt étlapról lehetett választani, minden mást (előétel, leves, desszert, sajtok stb.
) a svédasztalról - a bisztrós főétel mindkét vacsora alkalmával nagyon finom volt. Reggelinél ugyanígy a hideg ételeket (pékáru, sajtok, gyümölcsök, zöldségek, felvágottak, krémek stb. ) a svédasztalról szedhettük össze, de menüről választhattunk frissen készített fogásokat: tükör tojást, omlettet, töltött bundás kenyeret, és még hideg hal ételt is. A wellnessrészleg bár nem túl nagy, mégis tökéletes volt, főleg, hogy a kültéri medencét is tudtuk használni. Szerencsénk volt, mert pünkösdhétfő alkalmával sikerült az utolsó szauna szeánszot is elcsípnünk, abszolút megérte részt venni rajta. Az egyetlen negatívum a szobában az ágy volt, nekünk nagyon puha volt a matrac. Mindenkinek ajánlom, aki olyan felnőttbarát szállodába vágyik, ahol a pihenésen van a fókusz. Mi is biztosan visszajövünk még.
5Személyzet
5Tisztaság
5Ár / érték arány
4Kényelem
5Szolgáltatások
5Étkezés
5Elhelyezkedés
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2024. április 24.a párjával járt itt 55 Kivételes hangulata van a szálláshelynek, hiszen a várfal tövében, az Öreg-tótól néhány lépésre található, közvetlenül a 2 Michelin-csillagos Platán Gourmet étterem, és néhány lépésre a Platán Bisztró mellett. Mi az udvarházi tetőtéri standard szobát foglaltuk, de ez annyira kicsi (17 m2) és kényelmetlen volt még 2 főre is - legalábbis nekünk -, hogy legközelebb biztos, hogy nagyobb szobát választunk.
A szálláshely kiválasztásánál esetünkben fontos, hogy legyen szauna. A Platán Udvarházban kifejezetten hangulatos finn szauna van a Mirror Spa-ban, ami az udvarház épületén kívül, a várárokban van. Nevét onnan kapta, hogy a kabinok tükörborítást kaptak, így be nem, csak ki lehet látni rajtuk. Az egyik kabinban van egy finn szauna, néhány pihenőágy, illetve egy jakuzzi, az épület mellett dézsa, mögötte pedig egy merülőtó. A másik kabinban gőzkabin található, illetve itt van lehetőség masszázsra is. Mi reggelis ellátást kértünk, amiért a Platán Bisztróba kellett átsétálni (kb. 2 perc). Simán hozta a 4 csillagos szintet: frissen facsart narancslé, felvágottak, gyümölcs, zöldség, sajtok, krémek, friss pékáru, lekvárok, joghurt, meleg fogások, plusz étlapról választható, frissen készített tojásos ételek.
5Személyzet
5Tisztaság
4Ár / érték arány
3Kényelem
5Szolgáltatások
5Étkezés
5Elhelyezkedés
Milyennek találod ezt az értékelést?
145 értékelés / 15 oldalon
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.