Kiváló
2023. szeptember 20.a párjával járt itt 55 A villányi pincesoron sétálva megéheztünk, és szívesen ettünk volna valami házias fogást. A párom a brassóira szavazott, én megörültem a zsíros kenyérnek. A borlapon kiszúrtuk az Adél névre keresztelt cuvéet (Cabernet Sauvignon, Cabernet Franc, Syrah házasítás), azt kóstoltuk csak meg, mert utána mentünk tovább egy másik helyre kóstolni.
A kiszolgálás végtelenül kedves, az ételek pedig finomak voltak. A bor is nagyszerű volt, el is hoztunk egy üveggel. Megéri betérni hozzájuk.
5Ételek / Italok
5Kiszolgálás
5Hangulat
5Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Érdekes
2023. szeptember 20.a párjával járt itt 45Nem olyan látványos, mint pl. az Ördögárok-dűlő, de mégiscsak az egyik legkiemelkedőbb dűlő Villányban. A Szársomlyó-hegy déli oldalán terül el, gyakorlatilag a Szoborpark mellett/alatt, onnan 2 perc alatt elérhető, de a dűlő mellett halad egy bringaút is, így akár kétkeréken is megközelíthető.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2023. szeptember 20.a párjával járt itt 55 Évente többször eljövünk ide, általában tematikus vacsoraestekre, de a szeptember más. Számunkra az ősz első hónapja évek óta Pécsről és Villányról szól, és ilyenkor főleg gasztrotúrát tartunk (meg persze kirándulunk is). A Morzsába mindig eljövünk. Ez alkalommal is izgalmas volt minden fogás.
Mivel az étlapon kisebb, kóstolóadagokból lehet választani, ezért egy étkezésnél több fogást is ki lehet próbálni. Én ezt a megoldást nagyon szeretem. Így sikerült megkóstolni: paradicsomsaláta, wagyu tatár, finocchiona, roastbeef, bab mángolddal és mogyoróval, ponty krumplisalátával és kaporral, illetve a káposztás tészta. Minden falat egy élmény volt! Másnap itt is bruncholtunk, ugyanis újra van náluk reggeli. A sajtos-sonkás melegszendvics óriási kedvenc, de most már a langyos tojássaláta is.
5Ételek / Italok
5Kiszolgálás
5Hangulat
5Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2023. szeptember 20.a párjával járt itt 45 A jó előre lefoglaltunk egy nagyobb apartmant. Becsekkoláskor szembesültünk vele, hogy teljesen másik szobát kaptunk, mint amit kértünk. A reklamációkor elnézést kértek, de nem tudták már biztosítani az előre lefoglalt és egyébként kifizetett saját konyhás két légterű apartmant, helyette maradt a földszinti, utcára néző szoba.
Szerintük a szállásközvetítő oldal hibájából történt, én másra tippelek. Az viszont biztos nem a szállásközvetítő hibája, hogy a szobacseréről bejelentkezéskor sem szóltak. Ez a része nem tetszett, a problémakezelésük viszont rendben volt, egyből felajánlottak ott helyben egy üveg pezsgőt. 1 éjszakára töltöttünk ott, emiatt ez így rendben volt. A személyzet nagyon kedves és segítőkész, a szálloda elhelyezkedése tökéletes. A szoba kényelmesen tágas volt, talán az egyetlen furcsaság az apartmanon belüli 2 üvegajtó volt: egy a fürdőszobai, ez még oké is, a másik az előtér és a hálószoba közötti. Teljesen átlátszó üveg. Nem túl praktikus, éjszaka/hajnalban félálomban simán neki lehet menni. A parkoló az épület belső udvarán van, teljesen biztonságos. A hotel épület belső tere is nagyon szép. A szolgáltatásokat az idő rövidsége miatt nem próbáltuk ki, őszintén szólva a reggelit sem vettük igénybe, így arról nem tudok mondani semmit, talán legközelebb. . .
5Személyzet
5Tisztaság
4Ár / érték arány
5Kényelem
5Szolgáltatások
5Elhelyezkedés
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2023. szeptember 19.a párjával járt itt 55 Lassan hagyomány, hogy szeptember közepén ellátogatunk Pécsre és Villányba. Ha Villányban járunk, úgy alakítjuk a programot, hogy szombat este mindenképp beleférjen egy Malatinszky borkóstoló a Maghari Borgában is. A kóstolóhely pénteken és szombaton 16:00-22:00 között van nyitva.
Már a borbárhoz vezető út is azt sugallja, hogy a Villány főutáján található pincéktől eltérő helyhez értünk. Ez a hely a borászról szól, ha ide betérsz, beleláthatsz egy kicsit a világába, sőt,a szerencsés vendégek találkozhatnak magával a borásszal is. A dizájn, a zene ugyanolyan kifinomult, amilyenek a borai. A borlapról a Kúria tételeket kóstoltuk, de a borok mellé kísérő falatokat is lehet kérni. Minden évben élmény ide eljönni.
5Ételek / Italok
5Kiszolgálás
5Hangulat
5Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2023. szeptember 19.a párjával járt itt 45 Szinte napra pontosan egy éve voltunk itt utoljára. Azóta az étterem bekerült a Michelin ajánlásos éttermek közé, joggal. Kíváncsiak voltunk, a Michelin-tányér miatt történt-e változás. Nem volt asztalfoglalásunk, ahogy az elmúlt években sem. Ez eddig sosem okozott problémát.
Érkezéskor rákérdeztek, van-e foglalásunk, és amikor bevallottuk, hogy nincs, szinte megdorgált minket a személyzet egyik tagja. Értem én, bekerültek a Michelin Guide-ba, valószínűleg több a vendég, és emiatt változott a policy is, de udvariasabban is fel lehet hívni a figyelmet a foglalás szükségességére, különösen a visszajáró vendégnél. Ez egy picit fura volt, de azért sikerült feldolgoznunk, amíg elfoglaltuk a helyünket. :)
Az étlap szűkösebb lett, illetve megszűnt a korábbi "menüben" rendelési lehetőség is. Nem a kóstolómenüre gondolok, az természetesen van még. Lehet választani 5, illetve 7 fogásos degusztációs menü közül is, de mivel egy viszonylag könnyebb ebédre jöttünk be, á la carte rendeltünk. Őszintén szólva nekem a korábbi étlap jobban tetszett. Választhattunk a tőkehal, kacsamell, mangalicatarja, báránygerinc, vagyu steak, illetve a vargányás ravioli közül (hogy csak a főételeket említsem). Utóbbi mellett döntöttünk mindketten. Finom volt, de nem volt elsöprő. Természetsen a kihagyhatatlan túrógombócot sem maradt el, az továbbra is zseniális, csak kisebb lett az adag. :( Összességében továbbra is nagyszerű étterem, de sajnos most nem adott akkora élményt, mint az elmúlt években.
4Ételek / Italok
4Kiszolgálás
5Hangulat
4Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kihagyhatatlan
2023. szeptember 19.a párjával járt itt 55 A Templom-hegyi kilátót könnyű megtalálni, szépen ki van táblázva az oda vezető út. Kellemes sétával könnyen elérhető. A kilátó alatt húzódik a Templom-hegy régi kőbányjából kialakított Ammonitesz tanösvény is, amit szintén érdemes útba ejteni. A kilátóból belátni a környéket, a saszeműek akár a híres villánykövesdi pincesort is kiszúrhatják a távolban.
A fa építmény tetejére az 1. szinttől keskeny lépcsők visznek fel, itt nem árt jobban figyelni. Mi a közeli templomnál parkoltunk, de állítólag a környéken van további, ingyenes parkolási lehetőség is, illetve a villányi pincesorról is kb. 30 perc sétatávolságra van, így akár gyalogosan is megközelíthető. Nagyon szépen fotózható építmény, érdemes kéznél tartani a kamerákat/telefonokat.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kihagyhatatlan
2023. szeptember 19.a párjával járt itt 55Sokadszor jártunk Villányban, de eddig valamiért kimaradt a Templom-hegy, idén viszont útba ejtettük. Nagyon klassz kiránulási lehetőség. A Szűz Mária Szent Neve templomnál parkoltunk, onnan kb. 10-15 perces kényelmes séta vitt a Templom-hegyen át a kilátóhoz. Mindenkinek ajánlom, aki Villányban jár, és kiszellőztetné a fejét a borkóstolók után. :)
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kihagyhatatlan
2023. augusztus 16.családjával járt itt 55Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
A "fény forradalma" című kiállításra sikerült még az utolsó hétvégén időt szakítanunk. Megérte, többségében kifejezetten érdekes fényinstallációkat láttunk a kb. 1,5 óra alatt, amíg körbejártuk. Az egyes installációk mellé elhelyezett információs táblák elméletileg segítettek volna megérteni a műveket, de számomra/számunkra túlbonyolítottak és erősen túlszaturáltak voltak néhol.
A csúcspont a hatalmas gömb volt, ahol a 3D mapping animációt ("Keresőfények") és a "Térevő nevű" audiovizuális vetítést láttuk. Egyszerűen zseniális volt, igazából órákig tudtuk volna még nézni. Mi ezt az elején "letudtuk" sajnos. Panaszkodnék is egy kicsit ezen a ponton, mert hiányoltam belépéskor az útbaigazítást, hogy merre indulunk, hol kezdjük, és mit hagyjunk a végére (ha már felkészületlenül érkeztünk). Szeptemberben új kiállítással nyit újra a LAM, arra is kíváncsi vagyok, és az eddig látottak alapján ajánlom másoknak is.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kihagyhatatlan
2023. június 22.családjával járt itt 55 Sok-sok éve voltam utoljára a Tűztoronyban, a bejárat is átkerült a Fő tér felőli oldalról a torony másik oldalára. Nagyon szépen felújított és kiépített látogató részt alakítottak ki. A pénztárnál kedves, mosolygós személyzet ad útbaigazítást. A felnőtt jegy 2500 forint, de van lehetőség családi jegyet is vásárolni 5.
600 forintért. A jeggyel nem csak a Tűztoronyba lehet felmenni, hanem a torony pinceszintjén kialakított, úgynevezett Időkapun is végig lehet sétálni. A torony körerkélyéről szép a kilátás a városra, tiszta időben látni lehet az osztrák hegyeket is. Érdemes visszafelé megnézni az Időkapu kiállítást, ahol római kori, 13-17. századi emlékeket nézhetünk meg. Tehetünk pár lépést a megmaradt római kori Borostyánkő úton, illetve kiállításra került rengeteg kőfaragvány, ill. lakóházak, szobrok, ajtók töredékei is.
Milyennek találod ezt az értékelést?
145 értékelés / 15 oldalon
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.