Agapanthus adatlapja

Csakhogy amikor megérkeztünk és körbenéztünk, egy pillanat alatt beszippantott bennünket a harmadik tárlat, a csokitörténeti kiállítás. A többi részre bizony ezután csak kis időt fordítottunk. Maga volt a tiszta retró-élmény látni gyerekkorunk csemegéit. A kiállítás aktualitását a 100 éves évforduló adja, hiszen a szerencsi csokoládégyártás története 1923-ra nyúlik vissza, ekkor nyitotta meg kapuit a csokoládégyár a cukorgyár szomszédságában. Bevettük hát magunkat a csokitörténeti termekbe és visongva fedeztük fel a régi ismerősöket: a macskanyelvet, a rajzfilmfigurás kis csokiszeleteket, a macskás kakaós dobozt és a többit. Már nem is emlékeztünk például arra, de itt újra láttuk, hogy egy időben vékony porcelánréteget öntöttek a csomagoló sztaniolra, s így (majdnem) porcelánfigura lettek a húsvéti nyuszi és társai. Miután kellően kilelkesedtük magunkat a kiállításon, mentünk is nyomban a nem messze lévő mintaboltba csokikat vásárolni. Ezt is csak ajánlani tudjuk mindenkinek.

Nekünk könnyű dolgunk volt, mert Mádról, ahol laktunk, autóval gyorsan le lehet jutni Szerencsre, és ott várt bennünket a 16. század végén épült Rákóczi-vár. A szerencsi vár egy részében szálloda is üzemel, a Huszárvár Szálló. Mivel éppen már folyt a vár kertjének felújítása, nehezen találtuk meg a bejáratot, végül a szálloda felőli oldalon jutottunk be. Megérkeztünk, kicsit fázva, kicsit kelletlenül, hogy mit is fogunk mi itt látni ebben a nem igazán nagy történelmi jelentőségű váracskában. Kiderült, hogy három tematika köré vannak rendezve a kiállítótérben a látnivalók: Rákóczi Zsigmond kora, A képeslap világa és a Szerencsi Csokoládégyár története. Lehet választani! Mivel a vár hajdani tulajdonosai révén a Rákócziakhoz kötődik, innen is a neve, itt a Rákóczi Zsigmond kora című kiállításból mutatok meg néhány képet.

A második világháború után a kápolnát kifosztották és megrongálták, ezt követően az 1980-as években, majd 2015 második felében a gróf Degenfeld család hathatós közreműködésével újították fel. Ma tökéletes, szép állapotban látható. Ha a helyhez közeledve megfelelő pontról felnézünk az útról, akkor már ez a látvány is megigézi a látogatót, hiszen egy különleges, ovális alaprajzú, gömbsüveg boltozatú kecses épület áll a kis domb tetején. Autóval kényelmesen fel lehet jönni ide, és van parkolóhely is. Belépve az épületbe a szokatlan alaprajz és a meglehetős belmagasság miatt kifejezetten tágasnak érződik a belső tér. Puritán egyszerűség, fehér falak előtt szentek szobrai állnak, és a nagy csendben, ami itt fenn a dombon van, kifejezetten léleknyugtató a hely. A bejárat feletti gerendás szerkezetű karzatra kis falépcsőn lehetett feljutni, és onnan a környékbeli szőlősdombokra lehet jól kilátni. A kápolnának van ugyan meghirdetett nyitvatartási ideje, de érdemes telefonon előre egyeztetni a látogatást.

Teltek az évtizedek, az épület állaga egyre csak romlott, a kis zsinagóga már a teljes összeomláshoz közeli állapotba került. 1978-ban az épületen állagmegóvási munkákat végeztek, mégis az ezredfordulóra már úgy tűnt, hogy sorsa a végső pusztulás lesz. Az egész világon mindössze néhány zsinagóga maradt meg ebből a korból (1795-ben építették), tehát már ez is érdemessé tette a mádit a megmentésre, de a szépsége okán is indokolt volt, hogy 2002-2004 között felújították. A helyreállítást az tette lehetővé, hogy a New York-i World Monumnets Fund Jewish Heritage Grant programja kezdeményezte a zsinagóga feltárását, ami a tulajdonos Kincstári Vagyoni Igazgatóságot arra ösztönözte, hogy megbízást adjon a rekonstrukció megtervezésére, majd az épület külső helyreállítására és a restaurálási munkálatokra. A nagy múltú imaház ma ismét teljes szépségében pompázik. Olyannyira, hogy úgy tartják, a mádi a világ zsinagógáinak egyik legszebbike, mely joggal szerepel a Világ legszebb 100 zsinagógája című, Amerikában megjelent albumban. A műemléki helyreállításában végzett kiváló munkát, a zsinagóga szakszerű restaurálását 2005-ben Európa Nostra-díjjal ismerték el. (Magyarországon mintegy 30 műemléki felújítás kapott eddig ilyen elismerést, köztük még egy vidéki zsinagóga. )
Mi a zsinagógával egy telken lévő Rabbiházból jöttünk át az ottani kiállítást is bemutató hölggyel, akitől részletes, szakavatott bemutatást kaptunk az épületről.

Ennyit sikerül nagyjából megtudni a netes ismertetőkből. Sajnos többet a helyszínen sem tudtunk meg, mert a látogatókat fogadni hivatott temetői épület zárva volt, senkitől nem kérdezhettünk semmit. Szerencsére egy kiskaput nyitva találtunk, így a kellemes időben, a bágyadt őszi napfényben sétálgathattunk, nézegethettük a történelmi korú sírköveket. Pedig jó lett volna hozzáértő, a zsidó temetkezési szokásokban jártas vezetőt kapnunk, mert a zsidó temetkezési módot, temetési szertartást egy egész, több elemében régóta változatlan szabályrendszer foglalja keretbe, írja elő a vallási rítusokat. Amit Mádon is láttunk: a zsidó temetőt a település szélén helyezték el, és itt ez nem is változott, mert nem nőtte körül a falu terjeszkedése, és megmaradt a szintén kötelező jelleggel épített, a temetőt körbevevő falszerű kerítés is. Számunkra leginkább a sírkövek felső részén látható különböző szimbólumok voltak érdekesek, hiszen - azok egy része legalábbis - könnyebben értelmezhető nekünk, mint a héber nyelvű feliratok. Egyértelműen az elhunyt zsidó származására utal a Dávid-csillag és a menóra. Meglepő volt viszont, hogy itt is láttunk a keresztény temetőkből ismerős szomorúfűz-ábrázolásokat. Utólagos olvasmányaimból tudtam meg, hogy a fűzfák elsősorban női sírokon láthatók, ugyanúgy, mint a galambok, a jóság és a szépség megtestesítői. A kancsómotívumot is több sírkövön láttunk, ez amint ugyancsak olvasom - Lévi törzsének leszármazottját jelöli, míg az áldást osztó kezek (kis- és gyűrűsujjak, középső és mutatóujjak összezárva, a gyűrűsujjak pedig összeérnek) a kohanita, vagyis papi származást. A zsidó temetőkben nem visznek virágot a sírokra, köveket, kavicsokat helyeznek el. Itt viszont alig láttunk ilyeneket, amiből arra következtettünk, hogy a régi sírokban nyugvóknak nincs élő leszármazottjuk, többségük odaveszett a vészkorszakban.

Érkezésüket, ittlétüket jól fogadták a bortermelők, és hozzájuk fűzött reményeiket a zsidók be is igazolták: a nemzetközi borkereskedelembe bekapcsolódva hamarosan keresett magyar exportcikké tették a tokaji borokat. Gazdasági szerepüknek köszönhetően a mádi zsidó közösség olyannyira megerősödött, hogy saját hitközségük és zsinagógájuk lett, és iskolát is építettek. Ma Mádon a település leghíresebb műemlékei, emlékhelyei ezek az épületek. A település központjától nem messze egy nagy telken áll egymás mellett a pompásan felújított Zsinagóga és a Rabbiház. A látogatást a Rabbiházban célszerű kezdeni - ajánlják az útmutatók -, amely szállás, látogatóközpont és múzeum is egyben. Az egykori rabbilakás és vallási főiskola szép barokk épület, de szellemisége is fontos örökség, hiszen messze földön híres rabbik működtek itt. A helytörténeti irodalomban az épületet nemcsak a nagy tudású rabbik egykori lakóhelyeként, hanem mint a zsidó vallásos tanulmányok, a jesiva színhelyeként emlegetik. A második világháború során után Mád elhurcolt zsidó lakosságának 90%-a elpusztult: 1944-ben az addig 350 fős közösségből mindössze negyvenen maradtak, de később az utolsó zsidó család is elköltözött. A rabbiház elvesztette eredeti szerepét, komfort nélküli lakásokat alakítottak ki benne, melyeket a 2000-es évek elejéig használtak, ekkor végre megindulhatott az épület rekonstrukciója. A Csodarabbik útja elnevezésű projekt részeként teljesen megújult Mádi Rabbiházat 2016 nyarán adták át. Egyrészt visszaállították az eredeti funkciókat (immár vallástól függetlenül) a zarándokok fogadására alkalmas módon, másrészt kiállítások helyszíneként a nagy múltú épület egyszerre válik ismét a tudás házává. Nincs személyes kötődésünk a zsidósághoz, a legősibb egyistenhívő valláshoz, mégis nagyon vonz bennünket ez a gazdag múltú kultúra. Igyekeztünk hát amennyire egy első látogatáson lehetséges, megismerkedni a helyi zsidó családok kiállítótérben szemléletesen bemutatott történetével, Tokaj-Hegyalján élt életével. A kiállítás során valósággal megelevenedik Északkelet-Magyarország egykor pezsgő zsidó élete. A zarándokház különleges helyszíne az autentikusan berendezett rabbiszoba, amelyben mintegy ötszáz, a zsidó vallási élethez kapcsolódó könyvet találhatunk, amelyek számunkra szépségüknél fogva voltak megkapóak. De a hétköznapi, illetve a liturgikus tárgyak is új ismereteket adtak. A Rabbiházban van egy hölgy, aki készségesen segít eligazodni a kiállított tárgyak, magyarázatok között, és ugyanő jött át velünk a zsinagógába, ahol szakavatott vezetést tartott nekünk. Mindenképpen javasolt azonban, hogy a nyitvatartási időt előre ellenőrizzük, különösen a turista főszezonon kívüli időszakokban.

Most hogy már vidéken élek, a helyi értékekre is figyelek: így a múlt héten az egyre jobb színvonalú Szolnoki Szimfonikusok koncertjére mentünk fel Pestre a Zeneakadémiára, ahol Bécsi klasszikus mesterművek címmel állt programon a hangversenyük, amelyet török vendégkarmesterrel és távol-keleti származású vendégszólistákkal adtak elő. Hihetetlen sikerrel. Percekig tartó vastapssal köszönte meg a közönség az élményt, ráadásokat is kikövetelve. A Zeneakadémia Liszt Ferenc tér és Király utca sarkán álló impozáns épülete az 1900-as évek legkezdetén, 1903/1904 és 1907 között fiatal tervezők elképzelései alapján épült a kiegyezés utáni boldog békeidő, az ország, a főváros felívelésének korszakában. A szecessziós épület mind egységes művészi hatásában, mind nagyságában új, eredeti és jelentős alkotás volt. írják szakmai értékelők. Másutt mégis sajátos stílusmixtúraként értékelik, mivel külső megjelenésében a Lechner Ödön (legismertebb műve talán az Iparművészeti Múzeum épülete) hatását tükröző szecessziós elemek mellett hagyományosabb, az akkoriban éppen a divatból kikopó historizmus egyes elemeit is alkalmazták, sőt idegen kultúrák hatásai is fellelhetők. A belső terek ornamentikája, bár merít antik és reneszánsz előképekből is, alapvetően az osztrák szecesszió hatását mutatja. Az előterek vaskos oszlopai, súlyos díszítő elemei azonban engem inkább a későbbi birodalmi szecesszióra emlékeztetnek, ezért idegenek tőlem. Nekem az itteni előterek nehézkes, birodalmiba hajló szecessziója tehát továbbra sem kedvencem, nem úgy, mint a dús díszítettség ellenére is könnyed eleganciájú pompás nagyterem. Azt imádom! Hogy a mintegy évtizeddel ezelőtti, több mint 13 milliárd forintból elvégzett felújítás milyen részeit és milyen mértékben érintette a Zeneakadémia méltóságteljes épületének, azt nem tudom, de a munka kitüntető európai díjat kapott. Kipróbáltuk természetesen az új kialakítású földszinti büfét is, és igencsak meglepődtünk belépve oda: az épület egyetlen stílusához sem illő, ultramodern és arányaiban is a többitől eltérő helyiségben lehet kávézni, pezsgőzni. De a kínálat és a kiszolgálás rendben.

Rossz ötlet volt! Nagyon rossz! Nem foglaltunk előre helyet, de a szolgálatkész pincér leültetett bennünket egy kétszemélyes asztalhoz, mondván, hogy van egy és egy negyedóránk az ebédelésre, de hát ez itt teljesíthető. Mi is így gondoltuk, ezért nagy nehezen valahogy beszuszakolódtunk azon a kb. egy arasznyi helyen, ami két asztal között van. Megérkeztek az aperitifek, tökéletes hőmérsékleten, megfelelően szervírozva. Jól indult hát a dolog, de hamar rosszra fordult. A Serrano sonkás krokettben (3 darab 1690 Ft) mikroszkopikus méretben volt csak egy-két morzsányi sonka, a Kemencében sült zöldségek chorizo kolbásszal, serrano sonkával és tojással fogásban (2100 Ft) egy karika kolbász volt, de sonkát már mikroszkopikus méretben sem találtam benne! A párom által fogyasztott Vaslapon sült sertésszűz dinsztelt hagymával, érett manchegoforgáccsal (2990 Ft) finom volt, de a sajtot nem nagyon vélte rajta felfedezni. Az étlapon Pan Solo van egyszerűbb kenyérként megnevezve, ami valami érdekesség lehet, viszont mi a legegyszerűbb bolti bagettnek érzékeltük, amit kaptunk. A végösszeg kettőnknek 18 281 forint volt, borravalót nem adtunk. De nem is tűntek volna talán fel ezek a kis hiányosságok, ha nem települ mellénk közben egy pár, amelynek a férfi tagja gyakorlatilag folyamatosan, szinte levegővétel nélkül erőteljesen, nagy hangon beszélt, úgy egyébként jószerével a semmiről. Nem szóltunk neki közben, de nagyon zavaró volt, már zsongott a fejünk a szövegelésétől, és amilyen gyorsan lehetett, felzaklatva elhagytuk a helyet. Igaz, hogy milyenek a vendégek, mennyire tudnak egy étteremben kulturáltan viselkedni, vagy nem, arról nem az étterem tehet. De arról igen, hogy a minél több bevétel szerzése érdekében olyan szorosan rakják egymás mellé az asztalokat, hogy a zsúfoltságban egymás gyomrában ülnek a vendégek, és egy ilyen vendég, mint, amilyet mi kifogtunk, nagyon kellemetlenné teheti a mellette ülőknek az ebédet. Hogy ide többet nem jövünk, az biztos! Sőt, mostanában úgy általában is elkerüljük majd az éttermeket, ez olyan megalázó, szörnyű élmény volt!