Agapanthus adatlapja

A másutt oly nagyon népszerű pincesorokat itt csak egy helyen találtuk meg, azt is tulajdonképpen benn a városban, annak déli részén, az Istifán gödrében. Ez a II. világháború előttről ránk maradt pincesor az egyetlen olyan hely Szekszárdon, ahol pincéről-pincére járva lehet bort kóstolni. De hogy mikor, azt nem tudom, mert mi egy meleg nyári hétfő délelőttjén jártunk ott, amely nem igazán az ilyen programok ideje. Talán ha két pinceház volt nyitva. Viszont május 25. , vagyis Szent Orbán napja környékén az Istifángödre utcai pincesoron is megtartják a hagyományos Szent Orbán-napi borünnepet. Ilyenkor aztán meglocsolják borral Szent Orbánnak a pincesor bejáratánál álló faszobrát is. A borászok, kádárok, kocsmárosok védőszentjének Törő György fafaragó népi iparművész által elkészített szobrát a neki szentelt nap közelében, 2006-ban állították a gazdák adományaiból.

Ez a falumúzeum azért is különleges, mert az országban egyedülálló módon egy élő település központjában helyezkedik el, és ahhoz a területén lévő, ma is szolgáló református templom révén szervesen kötődik. A szabadtéri múzeum ezzel a működő templommal jelent szépséges egységet, de arról majd külön írok annál a címnél. A Szennai szabadtéri néprajzi múzeum célja Belső-Somogy és a Zselicség népi építészetének, lakáskultúrájának és életmódjának bemutatása a 19. század közepétől a 20. század első feléig eredeti, áttelepített épületekkel, hiteles tárgyakkal. Az áttelepítés a hitelesség igényével, az eredeti faelemek lehető legnagyobb mértékű megtartásával, a hagyományos anyagok és technika alkalmazásával történt. A Szennai Skanzen az épületek sikeres és hitelese újratelepítéséért 1982-ben megkapta az Európa-Nostra Díjat. Jelenleg öt porta - vagyis az öt lakóház és gazdasági épületei - található az egy utcából álló, múltidéző épületsoron. Számunkra, a fában szegény Alföldről érkezetteknek igencsak érdekes volt itt látni az ún. talpas-favázas házakat: A földet jól ledöngölték, ráhelyezték a talpgerendákat, erre erősítették a függőleges, majd erre pedig a tetőt tartó koszorúgerendákat. A falakat sárból tapasztották. Ha elkészült, a házat a talpain keresztül el is tudták vontatni másik helyre. Ilyen házvontatást persze nem láttunk, de elképzelni is fantasztikus. Olyat viszont láttunk, hogy a konyhai bejárat előtt meg nem várva a fa kikopását, egyszerűen kivágtak egy részt, nehogy átessenek a gerendán. . . Bekukucskálva a szobákba, konyhákba, kamrákba, a korabeli életvitelről is képet kaphatunk. Sárral tapasztott méhkasokban gyűlt a méz, a füstös konyha szellőzését szolgáló lyukon át a macska járt ki-be, a kisgyerek pedig nemcsak állt a katiban (az állószékben), hanem játszott is.

, mégsem alkalmas arra, hogy ez a szerény emlékkő felhívja magára, arra a történelmi tragédiára a figyelmet, amelyre emlékeztetni kíván. Szinte észrevenni is csak véletlenül lehet ebben a betondzsungelben, egy összevissza fémlábas építmény, vagyis egy állítólag zenélő valami mellett. Mi is jártunk arra, mellette sokszor, mire aztán egyszer feltűnt a gránitkövön egy kicsike bronz dombormű, egy szegre akasztott mintha csak ott felejtett - sárga csillagos kabát. Akkor már elolvastuk a vésett táblákon a szövegeket is. Így tudtuk meg, mire emlékeztet.

Aztán rájöttem, hogy ez a rendkívül látványos, csúcsos-tornyos épület nem templom, hanem a városháza. A 19. század végétől kezdve Kaposvár rendkívül gyors fejlődésnek indult, lakossága rövid idő alatt megtöbbszöröződött, így szükség volt egy új városházára, amely az 1900-as évek elején el is készült: az ünnepélyes avatására 1904. március 15-én került sor. E neoreneszánsz stílusú épület esetében is azt látjuk, mint több más kaposvári háznál a belvárosban, hogy az épület tér felőli sarka 45 fokban levágott (ezzel segítve a tér-képzést), ahol toronyszerű építményeket alakítottak ki. A polgármester ötlete alapján 20 éve a tornyon számítógép által vezérelt harangokból álló harangjátékot helyeztek el, ami óránként lejátszik egy-egy dallamot. Ezt mi is többször hallottuk, igazán kellemes volt füleinknek. De van még a torony elülső oldalán integető erkély meg még egy, kisebb erkély, meg bádogból formált vízköpők. szóval rendesen fel van szerelve a városháza tornya! És ha már jól kicsodálkoztuk magunkat a városháza külső megjelenésén, kérjünk engedélyt a belső megtekintésére. Ha éppen nincs képviselőtestületi ülés, vagy valamilyen ünnepi rendezvény, akkor be lehet menni és végiggyönyörködni a díszes lépcsőház szépségeit, egészen a karzatszerűen megtekinthető, csodás famennyezetes díszteremig. Nekünk szerencsére sikerült! Rögtön az első lépcsőfordulónál találjuk egy üvegvitrinben a 300 éves Gugyuló Jézus barokk faszobrot. (gugyuló = guggoló? ) Nem itt volt eredetileg, hanem egy utcai szoborfülkében volt elhelyezve, de 20 évvel ezelőtt ellopták, és a rendőrség megtalálta. Ekkor hozták be ide a városházára, az utcai fülkében pedig egy másolatot helyeztek el. Továbbhaladva felfelé pedig a látogató csak ámuldozik a falfestések, a Róth Miksa által készített festett üvegablakok és felülvilágító, majd a díszterem gazdag szépségén. Közben pedig egy modern szoborral is találkozik az emeleti lépcsőfordulóban. Amit szabadtéri-lakótelepi eredeti helyén többször is megrongáltak, ezért kellett idehozni. Még jó hogy van ez a szép városháza, lehet tovább díszíteni másutt ellopott, megrongált szobrokkal. . .

Gyors kutakodás a neten, és a Part-Oldalak Kulturális Egylet oldalán ezt találtuk: 1982-ben, mikor enyhült a politikai légkör, először látogatott haza Magyarországra feleségével együtt. Adódott egy probléma, hogy hol lakjanak? Nem volt lakásuk itthon. Akkor irány a földvári rokonság, akik szívesen befogadták a világhírű családot. 1982 nyarán több mint két hónapig laktak az akkori takarékszövetkezet fölött a Béke téri társasház egyik emeleti lakásában. Napjainkban ennek falán áll az emléktábla.

Világos, kevéssé díszített belső terű templom, amelyet mise időn kívül egy biztonsági üvegfalon keresztül lehet megtekinteni. A leírások szerint a Nagyboldogasszony-székesegyház az ország egyik legnagyobb temploma, bár ezekkel a minősítésekkel jobb egy kicsit óvatosnak lenni, mert a legnagyobbat hol így, hol úgy számítják. . . Mindenesetre amikor ott jártunk, és próbáltuk meghatározni, hogy milyen is ez a templom, milyennek látjuk leginkább, akkor mi is ezt mondtuk: JÓ NAGY! A székesegyház oldalán a tér felé néző Szent István-szobor-díszkút található, amelyen a trónon ülve láthatjuk I. István bronzból készült domborművét. Mindenképpen figyelemreméltóbb alkotásnak értékeltük, mint a templomon belüli márványból készült szent-szobrokat.

A nyomasztóan nagy, kiemelkedő klasszicista műemléképületben a Rippl-Rónai Múzeum és a somogyi vármegyeháza (2022-ig megyeháza), vagyis a Somogy vármegyei önkormányzat társbérletben működik. A múzeumi rész sem más tehát építészetileg, mint az 1830 körül épült monstrum más részei. És ami hasonló múzeumoknál is előfordul: rend van, de azért a folyosón otthagyott létra árválkodik, a plafon beázott, ilyesmik. Az üvegművészeti alkotótábor művei már rögtön a bejáratnál egy vitrinben láthatóak, ám nem különösebben attraktívan elrendezve, és a művészek nevét sem találtuk műveiknél. A Rippl-Rónai Gyűjtemény termei a gazdag örökség tárgyaival zsúfoltak, és ami a rengeteg étékes festmény bemutatását illeti, mi hiányoltunk valami követhető, sőt segítő rendezési elvet, vagy ha van, akkor nekünk nem tűnt fel. Találgatni kell például, hogy mi az, ami időben Rippl-Rónai Ödön gyűjteményéből származhat és mit vásárolt a múzeum már későbben, teljesebbé téve a kollekciót. De ezeket a szellemi tevékenységeket, sőt magát a nézelődést is egy idő után lehetetlenné tette számunkra a múzeum termeiben uralkodó párás meleg, a levegőtlenség. Ezért a tervezettnél kevesebb időt töltöttünk itt, pedig. . .

A mi vidékünkhöz is kötődik, itt is sokat dolgozott nyaranként, ezért volt ismerős. De hogy Fejér megyéből származik és hogy az általunk csak a paprikájáról ismert Cecén élt a családja, ezt bizony nem tudtuk. Így megszerveztük, hogy pár nap múlva a visszaútban megnézhessük az Emlékmúzeumot. Pontosabban csak telefonálni kellett, hogy a nyitva tartást ellenőrizzük. Sajnos vezetést nem kaptunk, az ott strázsáló két kedves idősebb úr mondta, hogy a hölgy, aki azt tartja, most éppen nincs szolgálatban. De hát a kiírások informatívak, Csók Istvánról itthonról is volt már valamennyi tudásunk, így nem csak úgy bóklásztunk a szobákban. A kiállításon szereplő műtárgyak java része festmények, bútorok és egyéb személyes tárgyak 1962-ben a festő lányának, Csók Júliának (Züzü) a nagylelkű ajándékaként kerültek az emlékházba. olvastuk a leírásokban. Ezt a hagyatékot egészítették ki a Magyar Nemzeti Galéria néhány szép festményével. És amint egy család emlékmúzeumához illik, a képek zömén a családtagokkal találkozhatunk: a szülőkkel, a gyönyörű feleséggel, a bájos kislánnyal. Olyan hát ez a ház, amilyennek Csók festészetét is látjuk: békés, idilli.