Agapanthus adatlapja

Aztán rájöttem, hogy ez a rendkívül látványos, csúcsos-tornyos épület nem templom, hanem a városháza. A 19. század végétől kezdve Kaposvár rendkívül gyors fejlődésnek indult, lakossága rövid idő alatt megtöbbszöröződött, így szükség volt egy új városházára, amely az 1900-as évek elején el is készült: az ünnepélyes avatására 1904. március 15-én került sor. E neoreneszánsz stílusú épület esetében is azt látjuk, mint több más kaposvári háznál a belvárosban, hogy az épület tér felőli sarka 45 fokban levágott (ezzel segítve a tér-képzést), ahol toronyszerű építményeket alakítottak ki. A polgármester ötlete alapján 20 éve a tornyon számítógép által vezérelt harangokból álló harangjátékot helyeztek el, ami óránként lejátszik egy-egy dallamot. Ezt mi is többször hallottuk, igazán kellemes volt füleinknek. De van még a torony elülső oldalán integető erkély meg még egy, kisebb erkély, meg bádogból formált vízköpők. szóval rendesen fel van szerelve a városháza tornya! És ha már jól kicsodálkoztuk magunkat a városháza külső megjelenésén, kérjünk engedélyt a belső megtekintésére. Ha éppen nincs képviselőtestületi ülés, vagy valamilyen ünnepi rendezvény, akkor be lehet menni és végiggyönyörködni a díszes lépcsőház szépségeit, egészen a karzatszerűen megtekinthető, csodás famennyezetes díszteremig. Nekünk szerencsére sikerült! Rögtön az első lépcsőfordulónál találjuk egy üvegvitrinben a 300 éves Gugyuló Jézus barokk faszobrot. (gugyuló = guggoló? ) Nem itt volt eredetileg, hanem egy utcai szoborfülkében volt elhelyezve, de 20 évvel ezelőtt ellopták, és a rendőrség megtalálta. Ekkor hozták be ide a városházára, az utcai fülkében pedig egy másolatot helyeztek el. Továbbhaladva felfelé pedig a látogató csak ámuldozik a falfestések, a Róth Miksa által készített festett üvegablakok és felülvilágító, majd a díszterem gazdag szépségén. Közben pedig egy modern szoborral is találkozik az emeleti lépcsőfordulóban. Amit szabadtéri-lakótelepi eredeti helyén többször is megrongáltak, ezért kellett idehozni. Még jó hogy van ez a szép városháza, lehet tovább díszíteni másutt ellopott, megrongált szobrokkal. . .

Gyors kutakodás a neten, és a Part-Oldalak Kulturális Egylet oldalán ezt találtuk: 1982-ben, mikor enyhült a politikai légkör, először látogatott haza Magyarországra feleségével együtt. Adódott egy probléma, hogy hol lakjanak? Nem volt lakásuk itthon. Akkor irány a földvári rokonság, akik szívesen befogadták a világhírű családot. 1982 nyarán több mint két hónapig laktak az akkori takarékszövetkezet fölött a Béke téri társasház egyik emeleti lakásában. Napjainkban ennek falán áll az emléktábla.

Világos, kevéssé díszített belső terű templom, amelyet mise időn kívül egy biztonsági üvegfalon keresztül lehet megtekinteni. A leírások szerint a Nagyboldogasszony-székesegyház az ország egyik legnagyobb temploma, bár ezekkel a minősítésekkel jobb egy kicsit óvatosnak lenni, mert a legnagyobbat hol így, hol úgy számítják. . . Mindenesetre amikor ott jártunk, és próbáltuk meghatározni, hogy milyen is ez a templom, milyennek látjuk leginkább, akkor mi is ezt mondtuk: JÓ NAGY! A székesegyház oldalán a tér felé néző Szent István-szobor-díszkút található, amelyen a trónon ülve láthatjuk I. István bronzból készült domborművét. Mindenképpen figyelemreméltóbb alkotásnak értékeltük, mint a templomon belüli márványból készült szent-szobrokat.

A nyomasztóan nagy, kiemelkedő klasszicista műemléképületben a Rippl-Rónai Múzeum és a somogyi vármegyeháza (2022-ig megyeháza), vagyis a Somogy vármegyei önkormányzat társbérletben működik. A múzeumi rész sem más tehát építészetileg, mint az 1830 körül épült monstrum más részei. És ami hasonló múzeumoknál is előfordul: rend van, de azért a folyosón otthagyott létra árválkodik, a plafon beázott, ilyesmik. Az üvegművészeti alkotótábor művei már rögtön a bejáratnál egy vitrinben láthatóak, ám nem különösebben attraktívan elrendezve, és a művészek nevét sem találtuk műveiknél. A Rippl-Rónai Gyűjtemény termei a gazdag örökség tárgyaival zsúfoltak, és ami a rengeteg étékes festmény bemutatását illeti, mi hiányoltunk valami követhető, sőt segítő rendezési elvet, vagy ha van, akkor nekünk nem tűnt fel. Találgatni kell például, hogy mi az, ami időben Rippl-Rónai Ödön gyűjteményéből származhat és mit vásárolt a múzeum már későbben, teljesebbé téve a kollekciót. De ezeket a szellemi tevékenységeket, sőt magát a nézelődést is egy idő után lehetetlenné tette számunkra a múzeum termeiben uralkodó párás meleg, a levegőtlenség. Ezért a tervezettnél kevesebb időt töltöttünk itt, pedig. . .

A mi vidékünkhöz is kötődik, itt is sokat dolgozott nyaranként, ezért volt ismerős. De hogy Fejér megyéből származik és hogy az általunk csak a paprikájáról ismert Cecén élt a családja, ezt bizony nem tudtuk. Így megszerveztük, hogy pár nap múlva a visszaútban megnézhessük az Emlékmúzeumot. Pontosabban csak telefonálni kellett, hogy a nyitva tartást ellenőrizzük. Sajnos vezetést nem kaptunk, az ott strázsáló két kedves idősebb úr mondta, hogy a hölgy, aki azt tartja, most éppen nincs szolgálatban. De hát a kiírások informatívak, Csók Istvánról itthonról is volt már valamennyi tudásunk, így nem csak úgy bóklásztunk a szobákban. A kiállításon szereplő műtárgyak java része festmények, bútorok és egyéb személyes tárgyak 1962-ben a festő lányának, Csók Júliának (Züzü) a nagylelkű ajándékaként kerültek az emlékházba. olvastuk a leírásokban. Ezt a hagyatékot egészítették ki a Magyar Nemzeti Galéria néhány szép festményével. És amint egy család emlékmúzeumához illik, a képek zömén a családtagokkal találkozhatunk: a szülőkkel, a gyönyörű feleséggel, a bájos kislánnyal. Olyan hát ez a ház, amilyennek Csók festészetét is látjuk: békés, idilli.

A szelíd somogyi dombvidéken egy jókora, ápolt kertben tányérnyi hibiszkuszvirágok nyílnak és érik a füge, a kényelmes apartman ablaka előtt estefelé elegáns lovon ballag haza a gazda, és mindeközben CSEND VAN, csodás csend a csodás zöldben. Még a tulajdonosék két szép kutyája is csendben követeli ki és adja a szeretetet. Határozott programtervvel érkeztünk Bárdudvarnokra, az ország meglehetősen távoli részéből, ezért ezeket a terveket és a még ott kapott túrajavaslatokat is szerettük volna teljesíteni, hiszen nem valószínű, hogy hamarosan, ha egyáltalán, még egyszer arra járunk. De minden reggel, amikor a mély nyugalomban töltött éjszaka után elindultunk, fájó szívvel hagytuk el az Olajhegyen lévő csodás Zöld Oliva-birodalmat. Aki tehát teheti, hagyjon magának ott pihenő időt is, élvezze ki a zöldet és a csendet.

A hideg sör is viszonylag hamar megérkezett. A párommal mindketten lecsós marharostélyost rendeltünk, amellyel kapcsolatban a kiszolgáló hölgy korrektül tájékoztatott, hogy nem bélszínből, hanem hátszínből készül. Finom is volt, csak hát a hússzelet inkább fél, mint egész adagnyi nagyságúnak bizonyult. De lehet, hogy az általuk kialakított árba (3690 Ft) csak ennyi fér. Nos, belénk több is fért volna, akár többért is! Ücsörögtünk volna még egy kicsit a békés helyen, de egyre zavaróbb volt a konyhából a nyitott ajtón kiáramló puffogó basszus zene. Kérésemre ugyan lehalkították egy kicsit, de inkább eljöttünk. . .

A helynek elég változatos története van, ahogy utánaolvastunk, de ma már egyszerűnek látszik a képlet:
Amikor késő délután/kora este beestünk hozzájuk, csak a teraszra ülhettünk ki, de nem is akartunk bemenni az épületbe. A kánikulai nap fárasztó turistáskodása után a szomjhalál szélén voltunk, de pillanatokon belül érkezett a hideg sör, megmenekültünk! Majd imígyen magunkhoz térve komoly konzultációt folytattunk az ifjú felszolgálóval, hogy vajh elég lesz-e nekünk a kisebb pizza, vagy be tudunk termelni ketten egy 45 cm átmérőjűt. Nem hittük, de sikerült! A hatalmas, ha jól emlékszem, kovásszal kelesztett, pizza tésztája körben légiesen könnyű és ropogósra sült volt, ezért először körbetépkedve ezt ettük meg. Majd az asztalra kikészített pizzavágóval felszabdaltuk a még mindig nagy tésztát a finom rajtalévőkkel. A tészta itt könnyű és vékony volt. Tökéletes volt! Köszönjük!