Agapanthus adatlapja

Felnéztünk a kiírásra, és így megtudtuk, hogy a kissé ízléstelenül rikító, rózsaszín külcsín az 1988-ban alapított Marcipán Cukrászdát rejti, miközben előtte, a téren elegáns és kényelmes ülőgarnitúrák várják a pihenni és finomságokat majszolni kívánó vendégeket. Akár rossz időben is, mert fedett része is van az úgynevezett terasznak. Természetesen nyomultunk is a belső térbe fagyiért! Igencsak nehéz a választás, mert két pult is tele van finomságokkal. A két évvel ezelőtti díjnyertes csak azért nem nyerte meg a tetszésemet, mert ahhoz képest, hogy étcsokisnak nevezik, a színe sokkal világosabb. Kértem hát egy gombóc málnás belga étcsokisat és egy marcipános mákosat. A párom nem tud elszakadni a hagyományos kedvenceitől, így ő itt is citromfagyit és puncsot rendelt. És amikor a kiszolgáló hölgy megtudta, hogy kinn leülve kívánjuk elfogyasztani a fagyit, műanyag sétáló poharak helyett gyönyörű és hűtött(! ) kelyhekbe tette a gombócokat, mellé igazi hosszú nyelű fagyis kanalakat. Nagyon elegáns lett, amikor a tálcán kihozta. És mindegyik fagyi nagyon finom volt! Ásványvíz helyett pedig sokkal barátságosabb hűtött szódavizet kaptunk. Mindezt pedig igazán elfogadható árért. És ennyi lelkesedés után csak halkan jegyzem meg, hogy a belga csokiban kellemetlenül ropogtak a málnamagok! Talán magtalanított málnavelővel jobb lenne! Majd legközelebb erre járva újra kipróbálom.

És a maga sajátos szépségével, hiszen egy kis domb tetején bukkan rá a látogató. A tér központi szerepét az itt található intézmények, épületek adják: a városháza, a volt megyeháza épülete, udvarán az ősi apátság feltárt romjaival, az épületben ma működő levéltár, a belvárosi Urunk Mennybemenetele katolikus templom, a bíróság, az ügyészség és a börtön. De van itt egy étterem is és egy lépésre a borok földjén elmaradhatatlan élménypince. Szóval megvan itt minden egy helyen, a Béla téren, hogy városközpont legyen. Ha csak azt halljuk, hogy Béla király tér, akkor a felderengő iskolai tanulmányok alapján legtöbben IV. Bélára, a hagyományosan a legnagyobb magyar uralkodók közé sorolt királyra gondolunk, akinek a nevéhez fűződik az ország tatárjárás utáni újjáépítése. De nem! Szekszárdon I. Béla a király! I. Béla király jelentős szerepet játszott a kereszténység megszilárdításában, és mint ilyen, rövid uralkodásának ideje alatt 1061-ben megalapította a szekszárdi bencés apátságot. Az apátságot egyúttal a királyi család temetkezési helyéül is szánta, a szándék azonban nem valósulhatott meg, mivel I. Béla uralkodásának harmadik évében súlyosan megsérült Dömösön, amikor ráomlott a súlyos, emeletes trónszéke, és ő hamarosan belehalt sebesüléseibe. Az általa alapított, akkor még teljesen el sem készült szekszárdi apátságba temették el, amelynek romjai ma a hajdani megyeháza udvarán tekinthetők meg a téren. Mai szemmel nézve bizarr a történet, amit természetesen kicsit sem tükröz vissza a téren álló szobra. Töttős Gábor leírása szerint: A kereszténység megszilárdításában jelentős szerepet játszó király alakja a trón előtt áll, melyen két sólyom ül, oldalról oroszlánok vigyázzák. Vagyis teljes az uralkodói pompa. Nem messze tőle áll egy ugyancsak érdekes szoborkompozíció: Szent László, a város védőszentje látható, a szentté avatott I. László királyt ábrázolja a legendás jelent közepette, amikor is egy kun vitézzel küzd, hogy kiszabadítsa az elrabolt magyar leányt. Ennyit hát a téren álló királyszobrokról. Van még itt néhány szobrászati mű, írtam is egyről-kettőről azoknál a címszavaknál. Manapság olyannyira sok már helyenként az ilyen köztéri alkotás, hogy megjelentek ennek a folyamatnak, a túlburjánzó szoborparkosításnak a kritikái is. Talán itt is sok egy kicsit. . . A tér azonban ezekkel együtt (is) hangulatos, szépen rendezett, sétára, ismerkedésre érdemes.

Kiváltképpen, mert most nagyrészt tényleg építkezési terület jellegű, amin át kell botorkálni a Dísz tértől, közben a nemzetközi turistahaddal és a hőséggel is megküzdve. De persze ez sem tarthatott vissza attól, hogy vidéki lakomból felutazzak a fővárosba megnézni a Gulácsy-kiállítást. Kuriózum, ritkaság, egzotikus és egzaltált szépség, ami a termekben fogadja a látogatót. Jó lett volna, jó lenne szakvezetéssel megnézni a tárlatot, de ez végképp nem fér bele a programszervezésünkbe. Viszont itt is nagyszerű, tartalmas ismertetők szólnak a falakon a művészről, életútjáról és egyedileg a művekről. Nem először tapasztalom ezt mostanában, és nagyon örülök neki. Évtizedekig azzal sanyargatták a kiállítások közönségét, hogy csak a legszükségesebbeket írták ki a tárgyismertetőkre, ezzel szorítva bennünket a roppant drága katalógusok megvételére. Még van éppen egy hónap felmenni és megnézni Gulácsy Lajos, ahogyan magát nevezte: NaConxypan hercegének életmű-kiállítását. Felejthetetlen élmény! És hiába, hogy az épület előtti téren annyi a turista, mint égen a csillag, közülük csak kevesen mennek be a kiállításokat megnézni. Odabent tényleg csak azok vannak, akiket érdekelnek a kiállított értékek, persze ők sincsenek kevesen.

A kápolna melletti táblát olvasva, majd utólag a neten böngészgetve tudtuk meg, hogy itt, a Görögszó nevű magaslaton 1891-ben emelték a historizáló stílusú kápolnát. Építtetői a szálkai Michael és Anna Mayer voltak, ezért kapta a Mayer-kápolna nevet. Az ükunoka leírásából megtudni, hogy hálából épült a kápolna, mert egy nagy vihar rombolása után ültetett facsemeték itt mind megeredtek. Van azonban egy másik ismert neve is: a Mausz-kápolna. Ezt a nevet a húsvéti Emmausz-járás szokásáról kapta. Ez a bibliai Emmausz, illetve a valamikori Emmausz-járás nevű népszokás nevét őrzi. Az emmauszi vacsora során két tanítvány felismerte a feltámadt Jézust. Már Emmauszba menet találkoztak a Megváltóval, ám ekkor még nem tudták, ki lépdel mellettük. A helyi hívek hagyományosan húsvéthétfőn ide, a kápolnához sétáltak fel a faluból, hogy megemlékezzenek az emmauszi tanítványok és Jézus útjáról. A kápolna a 20. század végére romos állapotba került, de szerencsére felújították, akkor nyerte el mai formáját, és 1992 szeptemberében újraszentelték. Most a Tolna megyei értéktár része, sőt, úgy tudni, műemléknek is számít. Hogy a belsejében milyen értékek maradtak meg, azt sajnos nem tudtuk meg, mert zárva volt az épület. Ehelyett gyönyörködtünk a kilátásban, a szelíd tolnai dombok gazdag szépségében.

Az emlékmű felállítását 2010-ben fejezték be, ugyanis a szoboregyüttest nem egyszerre állították fel, hanem több év alatt: elsőként 2008. október 6-án, az Aradi Vértanúk Emléknapján Batthyány Lajos miniszterelnök ülő szobrát avatták fel, amely aztán a kompozíció középpontjává vált azáltal, hogy később körülvették őt kormányának minisztereit ábrázoló, posztamenseken álló mellszobraival. Mindez így leírva azt tükrözhetné, hogy megérdemelten kiemelt helyen láthatjuk Benedek György 2010-ben befejezetten felállított szoborkompozícióját. Valójában egy némiképp rendezetlen, gondozatlan és stílusában széteső belsőudvarnak érzékeltük inkább a környezetet, mint méltó térnek. Egyáltalán úgy vettük észre, hogy ott valami van, hogy fagylaltozás közben pár méterre tőlünk észrevettük egy bronzalak bokrok mögül kilógó lábait. . . Közelebb menve derült ki, hogy egy némiképp didaktikusra sikerült, csoportképi mondandót nem igen túllépő, mégis a maga szintjén látványos szoborcsoport rejtőzik egy fa mögött a sarokban. Pár lépésre innen Petőfi bumfordi mészkőfejét viszont le sem fotóztam. . .

Nos, itt Szálkán kezdtem megérteni, miért is érintenek meg gyakran az ilyen templomocskák: Mert ez a Szent József tiszteletére épített római katolikus templom szerves része a településnek, ha ma már nem is járnak misére annyian, mint rég, a közösségnek ma is fontos a léte. Nem véletlenül építették szabadon, kiemelkedve a település központjában, egy kisebb dombon, valószínűleg a legmagasabb ponton. A többszöri felújításnak köszönhetően az épület jó állapotú, érdemes hát a romantikus, fasorral kísért lépcsősoron keresztül felmenni a kis egyhajós templomhoz. És ha sikerül mise előtt vagy után érkeznünk, miként nekünk is, a helyiek rendkívüli kedvességgel segítenek eligazodni a vidék látnivalóit, közlekedési viszonyait illetően.

Némi telefonálgatás után engedélyt kaptunk arra, hogy a forgókapu alatt bebújva jussunk be a területre. Mondjuk, a mi korunkban már ez a bujkálás sem kifejezetten könnyű mutatvány. . . Sétáltunk befelé a hársfák alatt, amikor megláttuk, hogy tőlünk nem messze egy szépséges búbos banka is sétálgat, keresgélte az ennivalót. Nem is nagyon ijedt meg tőlünk. Mi viszont, főképpen a párom, igencsak megijedt a szúnyoghadtól, amely rátámadt, amint beértünk az igazi erdőbe. Sajnos, szúnyogriasztó nem volt nálunk, így ő inkább lemondott a továbbiakról. Nem igazán ideális hát meleg nyárban menni ilyen helyre, mert ahol nincs lomb, ott süt a Nap, ahol meg a hűvös erdőbe értünk, jönnek a vérszívók. De mert engem nem szerettek a kis vámpírok, én tovább barangoltam a szinte haraphatóan friss levegőben, a mélységes csendben, a meglepően nagy területű és főképpen meglepően sűrű, dús öreg erdőben, elgyönyörködtem a mocsárciprus galériában és a többi szépségben. 1867-ben sétakertnek indult a park telepítése, majd a többszöri bővítés, állománygazdagítás nyomán elérte az arborétum minősítést és a természetvédelmi területté nyilvánítást. Szerintem a látnivalók és az utak hossza alapján nem is elég az ajánlott 1-1,5 órát itt tölteni. A közel 20 hektáros park kezelője a közelség ellenére sem a Hortobágyi Nemzeti Park, hanem a NEFAG Nagykunsági Erdészeti és Faipari Zrt. Amennyire látogatóként meg tudjuk ítélni, a NEFAG mintaszerű gazdája az arborétumnak, fejleszti, bővíti a növényállományt, makulátlan tisztaságot, rendet tartanak itt, az utak és az épületek tökéletesen karbantartva. Jövünk hát még máskor is ide, lehet, hogy valamely szakmai programjukra, mert azt is gyakran rendeznek a közönségnek.

Mégis, amikor a falu szélétől szinte pár méterre megláttuk a templomot és a kolostort, az elámult meglepetéstől szinte sikongattunk. Kevés ilyen rejtett szépség van az országban! Szerencsére a templomban találtunk szakszerű ismertetőt a monostorról, valamint a Szent Mihály és Szent Gábriel templomról. Ebből írok le néhány fontos információt:
Több mint 400 évig, főleg Dalmáciából érkezett férfi szerzetesek éltek itt, templomukat is maguk építették. Az 1736-ban elkészült, de az idők folyamán teljesen lepusztult, már-már életveszélyes állapotban lévő szerb templomot és a kolostorépületet is teljesen renoválták, felújítása majdnem 10 évig tartott 1980 és 1990 között. Azóta is féltő gonddal óvják, ezért is csodálhatjuk jó állapotában az épületegyüttest, mely ma már női monostor. A kolostor összes épülete 1994 óta ismét a magyarországi szerb ortodox egyház tulajdonában van. Magyarország 40 szerb temploma közül talán a grábóci a legdíszesebb. Az oltárt a világi hívektől elválasztó, fából készült ikonosztáz feltűnően gazdag, és nemcsak azért mert egyes részei aranyfüst lemezzel vannak beborítva, hanem az ikonok száma és kimunkálásának minősége miatt is. A hatalmas kupola külön értéke a templomnak, hiszen ez nem szokásos az ortodox templomokban. És az is egyedi megoldás, hogy itt a férfi és a női templomrészt egy boltíves tömör fal választja el egymástól. Kisétálva a templomból láthatjuk a kolostort, az ivóházat, és más építményeket, kerteket is. Így összességében gazdag szakrális és művészeti értékeket ismerhetünk meg Grábócon.