Átlagos
2023. augusztus 29.a párjával járt itt 35 Köszönöm Ugor bejegyzését erről szobor-párosról (ha van egyáltalán ilyen művészeti szakszó. . . ), vagy talán helyesebben kétalakos szoborról, mert így már le merem írni, hogy amikor két hete ott jártunk, elsőre bizony bennünket is meglepett, hogy mi lehet ez vajon.
Szoborcsoportot már láttunk többet, de ez két férfialak egymástól néhány méter távolságra egy kis központi helyzetű terecskére kihelyezve. Aztán persze mi is gyorsan kiderítettük, kik ők, és miért itt mérik a földet: Beszédes József vízépítő mérnök és a figuránsa, aki tartja neki a jelző mércét. Hogy pontosan mikortól dolgoznak itt bronzba öntve, arról egymástól némiképp eltérő évszámokat találtam, de ha azt írom, mintegy 30 éve, az elfogadható időmeghatározás. A többi tudnivalót pedig Ugor már szépen összefoglalta.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Érdekes
2023. augusztus 28.a párjával járt itt 45 A Nagyboldogasszony Székesegyház körül több szobrot is találhatunk, egyik ezek közül Nepomuki Szent János műemléki védettséget élvező szobra. A város egyik legrégebbi barokk szobra, amely számunkra meglepő módon festés nyomait viseli. Erről azt olvashatjuk a műleírásokban, hogy az 1742-ben (nem éppen ezen a helyen!
) történt felállításakor a szobor még festetlen volt, majd a 19. század elején az éj leple alatt valaki befestette. A szokásos ábrázolásnak megfelelően a szent karjára fektetve, mintha egy kisdedet, közepes méretű keresztet tart, rajta a megfeszített Krisztus alakjával. Nepomuki Szent János arcvonásai azonban ritkán ilyen kifejezőek, jól kidolgozottak, így ezért is, de a jól megformált szobor nagysága, valamint szerencsés elhelyezkedése miatt is roppant hatásos a szobra.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Érdekes
2023. augusztus 27.a párjával járt itt 45 Kaposvár főtere a Kossuth tér, melyet jobbára az előző századforduló környékén alakítottak ki, többségükben az akkoriban készült épületek övezik. Majd 2003-ban felújították, és a rekonstrukció után Magyarország egyik legszebb főtere lett.
2010-ben elnyerte a Magyarország legszebb főtere és főutcája díjat is, majd 2017-ben az Európai Virágos Városok és Falvak versenyén Európa legszebb főterévé választották. Ez az, amit minden városismertetőben olvashatunk Somogy fővárosának főteréről. És ha csak a fentről készült fotókat nézzük, mi is így látjuk. Lentről azonban vannak itt zavaró elemek is, össze nem illő stílusok és főként a rémes panel-szálló, a Kapos Hotel a tér emelkedőjének aljában. Mégis jól esik itt sétálgatni, kicsit nézelődni, élvezni a kétségtelenül elegáns polgári miliőt. A tér különlegesnek mondott szökőkútrendszerének működését viszont nem volt alkalmunk megcsodálni, valahogy mindig akkor lett vége a programjának, amikor mi arra jártunk. A Városházáról és a Nagyboldogasszony Székesegyházról mint a tér leginkább meghatározó épületeiről majd külön, a saját címszavuknál írok.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Érdekes
2023. augusztus 25.a párjával járt itt 45 Mi már túl vagyunk azon, hogy minden úgymond kötelező látnivalót megnézzünk, na de ezt mégis meglátogattuk somogyi tartózkodásuk utolsó teljes napján. A ház ugyanis Rippl-Rónai József, a magyar festészet első igazi modern művészének egykori otthona. A kiállítóhely és a látogatóközpont a nagy művész tárgyi és művészi hagyatékát őrzi.
A Rippl-Rónai-villa, más néven Róma-villa Kaposvár egyik műemléképülete. Franciaországból hazatérvén, francia feleségével, a szintén alkotó művész Lazarine-nal ebben a villában lakott és alkotott a XX. század elején Rippl-Rónai József, a magyar impresszionista festészet kiemelkedő alakja. Az épület Kaposvár Róma-hegy nevű részében található, nevét is erről a városrészről kapta. Ez pedig ma is egy, bár elegáns, zöldövezeti széle a városnak. Nagyon figyelni kell hát a térképet, GPS-t, kinek mit, hogy hosszas tévelygés nélkül az elegáns villát rejtő ligetes kerthez eltaláljunk. A szép parkkal körülvett villában a korabeli polgári életvitel miliőjét élhetjük át, és a festő megalkotta pompás, dekoratív, nem számoltuk meg, de úgy 80-90 festményét láthatjuk. Nekünk viszont, bevalljuk, a látogatóközpontban megtekinthető rekonstruált Andrássy Ebédlő volt a várt és bebizonyosodottan nagy élmény, függetlenül attól, bár ez is jelent valamit, hogy ez a belső tér 2013-ban megkapta az Év Kiállítása megtisztelő címet. Az ebédlő berendezését budai palotája számára rendelte meg Rippl-Rónaitól 1897-ben Andrássy Tivadar gróf. A magyar iparművészetnek ezt az egységesen szecessziós remekművét az I. világháború elől a család tiszadobi kastélyába menekítették, ott azonban 1918-ban mégis elpusztult. Az ebédlő rekonstrukciója 10 évvel ezelőtt itt, Kaposváron készült el először, majd ennek nyomán Tiszadobon is. Mi ott csodáltuk meg először, hét évvel ezelőtt. A történetek összekapcsolódnak hát!
Milyennek találod ezt az értékelést?
Érdekes
2023. augusztus 22.a párjával járt itt 45 Kaposváron a Tourinform Irodában hívták a figyelmünket a Vidraparkra, amikor látták, hogy érdeklődünk a természeti látnivalók iránt. Mi azelőtt nem tudtunk erről a parkról. Majd a szállásadónk figyelmeztetett, nehogy csalódás érjen bennünket, hogy ez valójában egy vidramentő hely, tehát az a jó, ha minél kevesebb vidra lakik éppen a parkban, mert akkor nem kerültek ide éppen mentendő állatok, illetve sikerült őket visszaengedni a természetes élőhelyükre.
A parkban tehát jellemzően azokkal a mentett vidrákkal lehet találkozni, akiket nem lehet repatriálni, és a park állandó lakói maradnak. Ezt tudva indultunk el a Mike község melletti Petesmalmi Vidraparkba, hogy a meghirdetett egyik etetési időpontra odaérjünk, és így lássuk a bentlakókat. A 6616-os közútról egy kb. 2 kilométeres földút vezet a parkhoz. Nem mondom, hogy kényelmes, de a mostani nagy szárazságban személyautóval is sikerült végigbukdácsolnunk, nekünk is, másoknak is, a felporzott agyagon. Ám ha eső áztatja ezt az utat, akkor inkább ne próbálkozzon a reményteli látogató. Megérkeztünk, a két tüneményes vidra vígan pancsolt a kis vizecskében, majd lelkesen befalták a hal-ebédet, miközben egy kedves hölgy aranyos, ugyanakkor informatív bemutató szöveget mondott róluk. Nem volt sok hal, nem volt sok szöveg, így nem forrt fel az agyunk a rekkenő hőségben. Láttuk, hogy a park részét képező közeli vizes élőhelyeken egy egész csapat szürke gém, néhány kis kócsag és gólya keresi ebédjét, és ha a melegben lett volna erőnk, kedvünk végigjárni a tanösvényt, biztosan láttunk volna még tollasokat. De inkább nem kísértettük a hőgutát. Szerintünk tehát a bekötőút milyenségét és a madármegfigyelés lehetőségét összeillesztve érdemes a parkba látogatni. A vidrák a ráadás!
Milyennek találod ezt az értékelést?
Gyenge
2023. augusztus 21.a párjával járt itt 25Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Több napos dunántúli túránkból hazafelé útban, fáradtan, már majdnem otthon, de hogy otthon ne kelljen főzni, megálltunk Cserkeszőlőn ebédelni. Itt is ajánlják, barátnőm is jónak mondta, ezért választottuk az Aqua Lux Wellness Hotel kellemes, vidékies hangulatú teraszát (vagy ez oszlopos tornác inkább? ).
Minden jól indult: Kedves pincér gyorsan jött, gyorsan hozta a söröket is, az ételválasztásban is segített. Így már komfortosan érezve magam, kimentem a női mosdóba. Na, ezt nem kellett volna! Vagy nem kellett volna becsukni a legkisebb helyiség ajtaját az elfordítós, egyébként egyszerűnek látszó záróval. Dolgom végeztével ugyanis visszafelé már nem forgott a zár, a budi foglya lettem! A közvetlen közelben egy ilyen idő tájt jórészt üres presszó-helyiség volt, így tudtam, hogy erősen hangoskodnom kell, hogy valaki észrevegye szorult helyzetemet és kiszabadítson. Dörömböltem hát ököllel az ajtón. Több menetben is, mire jött egy ifjú felszolgálónő, aki kívülről el tudta fordítani a zárat és kiengedett. Majd azon nyomban megrótt, hogy miért nem sikoltoztam, a dörömbölésről nem tudták rögtön, hogy honnan jön. . . (Miért, a sikoltozás korábban már bevált? ) Elnézést nem kért az okozott kellemetlenségért, amit egy zárjavítással, esetleg cserével el lehetett volna kerülni. Ők viszont nézzék el nekem, ha én viszont ezek után eltekintek az étterem étteremként való minősítésétől.
3Ételek / Italok
4Kiszolgálás
1Hangulat
3Ár / érték arány
3Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Átlagos
2023. augusztus 21.a párjával járt itt 35 Kaposvár alatt, attól kissé délre volt a szálláshelyünk, így igyekeztünk megismerni annak a környéknek az éttermi kínálatát is. Hamar kitűnt, hogy az erre élők ugyan ma már nincsenek annyira elragadtatva a Kassai Fogadó éttermétől, mint elmondásuk szerint - a megnyitása utáni időkben, de azért ez a hely számít itt valamiféle elitnek.
Feltétlenül ki kellett hát próbálnunk. Egyszer! Ennyi elég is volt! Az étterem útra (a parkolóra) néző nagy fedett kerthelyisége rendkívül kellemes, vonzó környezetet jelent. És amikor mi 3 óra körül odaértünk, már nem is volt csak néhány vendég, ők is többnyire készültek elmenni. A nagy melegben mindenekelőtt kértünk két pohár pilseni sört, ami pilseni márkajelzésű kis korsókban érkezett. Az ifjú pincér arról természetesen nem tehetett és nem tudhatta, hogy ha pohár sört kérek, akkor azt valódi pohárban szeretném megkapni, nem kis korsóban. Ami szerinte nem is korsó, csak füles pohár. . . De mert nem győzött meg, a szinte üres étteremben, ahol nem sok dolga akadt, kérésemre, ám némi morgolódással kihozta a sörömet pohárban. Köszönöm utólag is, de mi fizettünk érte! Majd ismét rosszul választottam főételt, mert jércemájjal töltött sertésjavát rendeltem, amit a leírásában szereplő tejszínes gomba kellett volna, hogy lágyítson, de ez nem sikerült, mert a gombát nem is igazán sikerült felfedeznem benne. És mivel a langyosan érkező hús mellé hozott somogyi gánica is igencsak nyögvenyelősnek bizonyult, alig tudtam leküzdeni az ebédemet, pedig rendeltem még egy pohár sört is hozzá. . . Megjegyzem, azzal biztattak előzőleg, hogy ezen a helyen több helyi specialitást is kínálnak, de ez sajnos nem bizonyosodott be. Azt viszont több helyütt is olvastam, hogy a somogyi gánica a zalai dödöllével nagyrészt azonos specialitás, ezt most kétségbe kell vonnom, mert dödöllét ettem már nagyon finomat, jól kidolgozott állagút. Ez a gánica a Kassaiban nem volt az! A párom bőrén sült malaccsászárt kért, de nem tudta ő sem megenni az egészet, mert nem ropogósra sült, hanem puha, párolt szalonna darabot kapott. Majd megküzdöttük még, hogy fizethessünk, mert a pincérek az ebédidő utáni kvaterkájukkal voltak elfoglalva, aztán eljöttünk. Részükről, részünkről is ennyi!
3Ételek / Italok
3Kiszolgálás
4Hangulat
3Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2023. augusztus 21.a párjával járt itt 55Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Ennél ideálisabb helyet étterem nem kívánhat magának: a város közepén, szépséges főterén, annak is a legmagasabb pontján helyezkedik el egy elegáns palotában és annak teraszain. És mivel a kiszolgálás, plusz ami a legfontosabb, a konyha is igyekszik a helyhez méltó lenni, minden adott a sikerhez, a népszerűséghez.
A tökéletességhez, az igazi kiemelkedő nívóhoz azonban még kell egy kis munka, odafigyelés a részletekre:
Az itt már dicsért vargánya krémleves fűszeres kacsamájjal valóban finom, bár ilyen levest minden nagyképűség nélkül, de én is tudok főzni, szoktam is. A kacsamáj-betét, ami remek ötlet, de nem úgy, ahogyan kaptuk, egy darabban a máj. Pirított kockáknak feldolgozva lenne az igazi. Főételként mindketten csirkemell-ételt rendeltünk. A párom választása volt szerencsésebb, mivel a mediterrán sült csirke üde, könnyű, kellően szaftos fogásnak bizonyult. Amit én kértem, a sajttal töltött csirkemellfilé azonban a pancetta szalonna ellenére is meglehetősen szárazra sikeredett, és ezen nem segített a mellé külön csészében hozott gombamártás sem, mivel az gyakorlatilag ehetetlenül sós volt. A sörökkel viszont minden rendben volt! Nagyra értékelem, ha valahol kapok barna sört, és itt békebeli hangulatot idéző csatos üvegben jött a cseh (és nem német, ahogyan a pincér tudja) Bernard, a párom pedig jót nosztalgiázott a pohár Radeberger sörével, amit legutóbb talán még a szocializmus NDK-ból származó importtermékeként látott.
4Ételek / Italok
5Kiszolgálás
5Hangulat
5Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2023. augusztus 21.a párjával járt itt 55 Hosszú út közben megállva parkoltunk le Dunaföldvár központjában, hogy szusszanjunk egy kicsit és magunkhoz vegyünk valami kis frissítőt. Alig tettünk meg néhány lépést, amikor nagy-nagy szerencsénkre egy cukrászda tábláján azt láttuk, hogy 2021-ben itt készült egy díjnyertes, a rozmaringos-málnás étcsokoládé fagylalt.
Felnéztünk a kiírásra, és így megtudtuk, hogy a kissé ízléstelenül rikító, rózsaszín külcsín az 1988-ban alapított Marcipán Cukrászdát rejti, miközben előtte, a téren elegáns és kényelmes ülőgarnitúrák várják a pihenni és finomságokat majszolni kívánó vendégeket. Akár rossz időben is, mert fedett része is van az úgynevezett terasznak. Természetesen nyomultunk is a belső térbe fagyiért! Igencsak nehéz a választás, mert két pult is tele van finomságokkal. A két évvel ezelőtti díjnyertes csak azért nem nyerte meg a tetszésemet, mert ahhoz képest, hogy étcsokisnak nevezik, a színe sokkal világosabb. Kértem hát egy gombóc málnás belga étcsokisat és egy marcipános mákosat. A párom nem tud elszakadni a hagyományos kedvenceitől, így ő itt is citromfagyit és puncsot rendelt. És amikor a kiszolgáló hölgy megtudta, hogy kinn leülve kívánjuk elfogyasztani a fagyit, műanyag sétáló poharak helyett gyönyörű és hűtött(! ) kelyhekbe tette a gombócokat, mellé igazi hosszú nyelű fagyis kanalakat. Nagyon elegáns lett, amikor a tálcán kihozta. És mindegyik fagyi nagyon finom volt! Ásványvíz helyett pedig sokkal barátságosabb hűtött szódavizet kaptunk. Mindezt pedig igazán elfogadható árért. És ennyi lelkesedés után csak halkan jegyzem meg, hogy a belga csokiban kellemetlenül ropogtak a málnamagok! Talán magtalanított málnavelővel jobb lenne! Majd legközelebb erre járva újra kipróbálom.
5Ételek / Italok
5Kiszolgálás
5Hangulat
5Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kihagyhatatlan
2023. augusztus 8.a párjával járt itt 55 A város jeles helytörténésze, manapság talán legjobb ismerője, dr. Töttős Gábor azt írja Szekszárdról mesélő útikönyvében, hogy a város hajdani központját I. Béláról nevezték el. Mi viszont úgy tapasztaltuk, hogy ez a tér ma is a település központja, központi tere a legfontosabb intézményekkel, épületekkel, számos idekötődő szoborral.
És a maga sajátos szépségével, hiszen egy kis domb tetején bukkan rá a látogató. A tér központi szerepét az itt található intézmények, épületek adják: a városháza, a volt megyeháza épülete, udvarán az ősi apátság feltárt romjaival, az épületben ma működő levéltár, a belvárosi Urunk Mennybemenetele katolikus templom, a bíróság, az ügyészség és a börtön. De van itt egy étterem is és egy lépésre a borok földjén elmaradhatatlan élménypince. Szóval megvan itt minden egy helyen, a Béla téren, hogy városközpont legyen. Ha csak azt halljuk, hogy Béla király tér, akkor a felderengő iskolai tanulmányok alapján legtöbben IV. Bélára, a hagyományosan a legnagyobb magyar uralkodók közé sorolt királyra gondolunk, akinek a nevéhez fűződik az ország tatárjárás utáni újjáépítése. De nem! Szekszárdon I. Béla a király! I. Béla király jelentős szerepet játszott a kereszténység megszilárdításában, és mint ilyen, rövid uralkodásának ideje alatt 1061-ben megalapította a szekszárdi bencés apátságot. Az apátságot egyúttal a királyi család temetkezési helyéül is szánta, a szándék azonban nem valósulhatott meg, mivel I. Béla uralkodásának harmadik évében súlyosan megsérült Dömösön, amikor ráomlott a súlyos, emeletes trónszéke, és ő hamarosan belehalt sebesüléseibe. Az általa alapított, akkor még teljesen el sem készült szekszárdi apátságba temették el, amelynek romjai ma a hajdani megyeháza udvarán tekinthetők meg a téren. Mai szemmel nézve bizarr a történet, amit természetesen kicsit sem tükröz vissza a téren álló szobra. Töttős Gábor leírása szerint: A kereszténység megszilárdításában jelentős szerepet játszó király alakja a trón előtt áll, melyen két sólyom ül, oldalról oroszlánok vigyázzák. Vagyis teljes az uralkodói pompa. Nem messze tőle áll egy ugyancsak érdekes szoborkompozíció: Szent László, a város védőszentje látható, a szentté avatott I. László királyt ábrázolja a legendás jelent közepette, amikor is egy kun vitézzel küzd, hogy kiszabadítsa az elrabolt magyar leányt. Ennyit hát a téren álló királyszobrokról. Van még itt néhány szobrászati mű, írtam is egyről-kettőről azoknál a címszavaknál. Manapság olyannyira sok már helyenként az ilyen köztéri alkotás, hogy megjelentek ennek a folyamatnak, a túlburjánzó szoborparkosításnak a kritikái is. Talán itt is sok egy kicsit. . . A tér azonban ezekkel együtt (is) hangulatos, szépen rendezett, sétára, ismerkedésre érdemes.
Milyennek találod ezt az értékelést?
306 értékelés / 31 oldalon
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.