Agapanthus adatlapja

Aztán elfogadhatóbbá teszi még számunkra ezen intézmények létét mondhatni, sajnos az is, hogy tudjuk, számos faj fennmaradását szinte már csak így remélhetjük, és ezt a nemzetközi fajmentő tenyészprogramokban való aktív és sikeres részvétellel a magyar állatkertek is segítik. És hát korunknál fogva már nem vállalkozunk olyan távoli utazásokra, amelyeken természetes élőhelyeken láthatnánk számunkra egzotikus állatokat, így marad az időnkénti állatkert-látogatás, főként, amikor olyan programokat kínálnak, ahol kicsit közelebb lehet kerülni a bentlakókhoz valamiképpen. Most például Debrecenben:
Mi eddig legfeljebb a létéről tudtunk ennek az állatkertnek, készülve viszont erre a látogatásra kiderült számunkra, hogy a Zoo Debrecen a vidéki állatkertek sorában elsőként nyitott meg: 1958 óta várja vendégeit! A Nagyerdő fái között megbújó állatkert nem nagy, mégsem tűnik zsúfoltnak, annak ellenére, hogy igen sok állat él itt, köztük ritkán látható egzotikus fajok is, így például gyűrűsfarkú makik, fehérkezű gibbonok, ázsiai oroszlánok. Az állatkert 1961-től összevonva működik a Vidámparkkal, Nagyerdei Kultúrpark néven. De mivel most, a téli időszakban a vidámparki rész nem üzemel, mi ebből a közösködésből semmit nem tapasztaltunk. Főként gyerekeknek, gyerekes családoknak szóló szünidei programon voltunk tegnap a Debreceni Állatkertben, de meglepő módon nem is voltak sokan, és inkább iskoláskor alatti kicsikkel jöttek a szülők az Állatok Karácsonyára. (Lehet töprengeni az okokon: A nagyobb gyerkőcök ülnek otthon a kütyüjeikkel és/vagy túl drága a belépőjegy ahhoz, hogy a szülők kimozdítsák a gyerekeket otthonról, ha már úgysem akarnak kimozdulni. . . )
Mindenesetre mi nagyon lelkesen mentünk és nem is csalódtunk, remekül éreztük magunkat az állatokkal és gondozóikkal. Már hosszú évekre visszatekintő és egyik legszebb hagyománya ennek a kis állatkertnek, hogy december 27-én Állatok Karácsonyát tartanak, amelyen a náluk élő 200 faj 900 egyede és az őket támogató lelkes állatkertbarátok egyaránt kitüntetett figyelmet kapnak. A program lényege ugyanis: az állatok közönség előtti ún. látványetetése és egyúttal az állatgondozók személyes tájékoztatója gondozottjaikról, az egyes egyedek ún. örökbefogadóinak pedig szülői értekezletet is tartanak. Minket meggyőztek, hogy érdemes máskor is meglátogatni őket! Érdemes hát az állatkert jövő évi programjait is figyelni, mert számos alkalommal tartanak a mostanihoz hasonló vadállat-közeli bemutatókat.

Már ahogy közeledtünk, nőtt a hely iránti bizalmunk, mert egy hajdani gazdasági épületnek kinéző nagyobb házat láttunk igényesen, stílusosan felújítva. Az ablakokon benézve pedig már nem volt kérdés, hogy: Itt a helyünk! Szerencsére kaptunk is egy kétszemélyes asztalt és nagy figyelmet, szakszerű, gyors kiszolgálást! És élveztük a hely megnyugtató eleganciáját, mellettünk a szépen díszített karácsonyfa látványát. Az étlap kicsit meglepő, leginkább a főételeket nézve, mert nem hosszú a kínálati lista, valahogy mégis vegyes képet mutat, nemigen tűnik valamely koncepciót követőnek, és a sokak által nem kedvelt halételeken túl nem különösebben minőségiek az alapanyagok. A párom például szereti a borjú bécsit, itt viszont rántott malackarajt kínálnak. . . Viszont a szarvas ragulevest tökéletesnek ítélte. Én pedig nagyon elégedett voltam a tépett marhaburgerrel, már régen szerettem volna ilyet enni valahol (igaz, a hamburgerzsemlét nem ettem meg, az ugyancsak feltálalt házi steak burgonyát finomabbnak találtam). És a befejezésül választott répatorta! Tegyük hozzá: erősen újragondolva! No, az maga volt a csoda! És ami nekünk külön sokat számít, hogy a vacsorához Takler Merlot-t ihattunk! Majdhogynem aranyárban mérik, de étkezéshez nekünk ez a kedvenc.

A húskockák csirkemellből voltak, így a finom szaft ellenére is olyannyira szárazak, hogy abból meghagytunk néhányat, de egyébként elfogyott a nem is kis adag ízletes étel. Én még itt is kértem egy mézben úszó diós baklavát, ez is hozta szokásosat. A hely honlapján azt írják, hogy több mint 500 nm-en, 70 asztallal, közel 300 ülőhellyel várják a vendégeket, így ez a legnagyobb a magyarországi török éttermek közül. Lehet, tényleg jó nagy az étkezőterülete, mégsem hat kellemetlen hodálynak. Talán azért is, mert rendkívüli tiszta, rendezett a helyiség. Szokás mégis az ilyenekre azt mondani, hogy olyan mint a menza. . . Szerintem meg bárcsak ilyen lett volna, lenne minden menza!

Talán még most, 2-3 hét múltán is ez az ország legújabb köztéri szobra. Nagyon megkapó alkotás a felszálló, táncoló és ezt figyelő darvakról. Különösen mert mi nagyon szeretjük ezeket a szép nagy madarakat, most is láttunk szerencsére sokat a gyülekező helyükön. A szoborcsoport, ha megfelelő ez esetben az elnevezés, logikusan kapta elhelyezését Hortobágy település központjában a Látogatóközpont bejárata előtt, ám mégsem szerencsés, mert ha üres is a térség, nincsenek ott bóklászó látogatók, akkor is úgymond zajos a kép, túl sok látványelem tolakszik a szemünk elé, a darvak köré. Így viszont ösztönösen közelebb mennek a nézők a bronzmadarakhoz, kedvük támad meg is simogatni őket, mert annyira kedvesek.

Délután 2 órakor pedig megkezdődött a Behajtási Ünnep, amikor is a pásztorok áthajtják az állataikat a Kilenclyukú hídon, mint hajdan, amikor a hideg idő beálltával terelték be őket a téli szállásra. A híd tehát mintegy főszereplő lett az attrakcióban, de legalábbis a nagy látványosság jól érzékelhető sajátos színhelye: rackajuhok, csikósok a nóniusz lovakkal, bivalyok és szürke marhák vontatta szekerek vonultak át az izgatott nézősereg sorfala között a most szűknek látszó hídon. Más volt ez, nagyon más, mint néhány pillanat alatt átautózni egy közlekedési létesítményen, legyen az bármily különleges is! Mert az! Különleges.

A liget három emlékműnek is helyet ad:
- Mivel korábban ez a rész számított a falu központjának, itt áll 1922 óta az I. világháborúban elesett vecsésiek előtt tisztelgő Hősi emlékmű. Szinte minden településen található ilyen háborús emlékmű, többnyire meglehetősen jellegtelen műkőoszlopok. Ez azonban szobrászati értékkel bír, ezért is úgy tartják számon, mint Vecsés első köztéri szobrát. Alkotója domborművet faragott rá, megmintázva a jelenetet, amint a háborúba induló katona a családjától búcsúzik. - A Róder Imre emlékoszlop, az 1937-ben felállított második itteni köztéri alkotás is jóval igényesebb megjelenésű a szokásosnál. A Vecsési Hitelszövetkezet alapítójának emlékét őrző bronz dombormű ugyanannak a Branczeiz János szobrászművésznek az alkotása, aki a világháborús emlékművet is készítette. - Legmegrázóbb viszont a legújabb itt elhelyezett műalkotás, a 2019-ben felavatott Málenkij robot című szoborcsoport. Nem tudok róla, hogy bárhol másutt az országban lenne olyan köztéri műalkotás, amely a II. világháború végén Szovjetunióba kényszermunkára hurcolt embereknek állítana emléket. Vecsésről 1945 januárjában több mint 300 civilt vittek el kényszermunkára, zömmel sváb/német nemzetiségieket. Az
Oláh Katalin Kinga által süttői mészkőből faragott alkotáson kis batyujukat vivő civileket terel a fegyverét rájuk szegező szovjet katona. Szívfájdító!

Így zöldséges pulykaragut ettünk rizzsel mindketten, én még utána egy diós baklavát is. És minden ugyanolyan ízű volt, mint régen! Ízlett! Dicséretükre legyen mondva, hogy a kora délutáni időpont ellenére még teljes választék volt a pultokban, és a kiszolgálás ugyanolyan kulturált, korrekt, mint a nyitás után. Mivel nem akartunk nagyon beebédelni, óvatosan megkérdeztem, kaphatnánk-e kis adagot a raguból, és minden további nékül kiszolgálták. De azért jobb lenne ezt a lehetőséget ki is írni. És ahhoz képest, hogy kisadagokat ettünk, ma már ez a hely sem mondható kifejezetten olcsónak. De mindent egybevetve, ha legközelebb éhesen arra járunk, biztosan betérünk hozzájuk.

És Bálint Ágnes nemcsak a most is olvasott könyveiben juttatta el olvasóihoz humorosan bölcs meséit, hanem mert ő volt a Magyar Televízió első gyermekműsor-szerkesztője, a magyar gyermek- és ifjúsági televíziós-műsorkészítés egyik megalapozója, a televíziós mesék műfajának megteremtését is neki köszönhetjük. Most pedig még az is időszerűvé teszi a ház meglátogatását, hogy az idén van Bálint Ágnes születésének 100. évfordulója. Az emlékházat a család alakította ki és egy alapítvány működteti Vecsésen abban a lakóházban és kertjében, ahol az írónő több mint 60 évig élt és alkotott. A régi ház önmagában is helytörténeti érdekesség, hiszen a 19. század második felében az Andrássy grófok vadászházaként épült. Az épületben a hangulatos eredeti berendezés és a sok-sok mesefigura elvarázsolja, elbájolja a visszarévedő felnőtteket és a mai gyerekeket is. Az udvarban szabadtéri játékok és meseházak várják a gyerekeket, és alkalmanként bábelőadásokat is tartanak. Így volt ez most is, amikor a Káposztafeszt alkalmából ott jártunk. A házban bent nem szabad fényképezni, ezért csak külső fotóim vannak. Egyéni látogatók számára az Emlékház márciustól novemberig minden hónap első vasárnapján 10. 00-17. 00 óráig nyitva tart.