Agapanthus adatlapja

A legutóbbi véleményező tavaly augusztusban azt írta itt, hogy: Érdekes módon a macaronok kb. átlagos árúak voltak 440 Ft-ért. Nos, most több mint duplájába kerültek, és továbbra sem néztek ki valami csodásan. De kínálnak körömnyi bonbont is darabját 900 forintért! Én viszont ahogy megláttam, menten beleszerettem a tényleg fekete Ördöglovas desszertbe. mármint a látványába. Mert hol máshol kap még az ember ilyen éjszínű sütikét? Ráadásul a kedves fiatal kiszolgáló hölgytől megtudtuk, hogy a nagy része mákos mousse a mindössze pár centis kis kockának. Pont ilyen állagú desszertet keresek már régen! Elmondott még számos összetevőt, amivel nem az a baj, hogy elfelejtettük, hanem, hogy ezek az összetevők alig is érződnek a sütemény ízében. Ha ezt tudom, nem eszem meg előre és külön a finoman savanykás sárga díszt a kis kocka tetejéről. . . Mindezt 3160 forintért! Kíváncsiságból egyszer kipróbáltuk hát a Mihályi Patisserie-t. De ha legközelebb Vácon járunk, tovább próbálkozunk majd . . . egy másik cukrászdában!

Szégyellhetnénk talán ezt a feltételezésünket, mert közelebbről megvizsgálva az alkotást, kiderült, hogy a József Attila születésének 110. évfordulóján, 2015-ben felállított mű az "Altató" című verset, az abban szereplő kis Balázst idézi meg plasztikus formába öntve. A felavatáskori beszédeket, cikkeket visszaolvasva kiderül az is, hogy a szobor megtervezésekor figyelembe vették a gyerekek véleményét is. Most is azt láttuk, hogy a kis Balázs korosztályának tagjai vagy a még kisebbek lelkesen futnak oda a bronz lurkóhoz, megpróbálnak felmászni is rá, valahogy bevonni őt a játékaikba. Csak nekünk, fantáziánkban már meggyengült felnőtteknek jutnak eszébe olyasmik, hogy a versbéli üveggolyó itt már jócskán megkopott, fényét vesztette, hogy hiába próbáljuk a fiúcska arcát is meglátni, az felmászás nélkül nem lehetséges, a talapzatszerűségen a rajzok, a versidézetek csak nehezen kisilabizálhatók. . . Ezek az unalmas tények az alkotásról, a többi kinek-kinek ízlésére tetszésére/nem tetszésére van bízva. Nekünk leginkább az volt a problémánk a kis szoborral, hogy nem találtuk benne a vers hangulatát! De nem baj! Biztosan van, akinek sikerül! Aludj el szépen, kis Balázs. írta József Attila a költemény végén 1935 februárjában egy gödöllői kisfiúnak.

A belső étteremhelyiség kissé alagsori elhelyezkedésű, de nincs ezzel semmi probléma. Fiatalos, barátságosan modern a berendezés, jól esett ide a kissé kései ebédre megérkezni, és kedves fogadtatásban is részesültünk a fiatal felszolgáló hölgy részéről. Az étlap is a könnyedebb választékot kínálja, például a street food-ételek éttermesített változatával. Nekünk ez éppen megfelelt, nem akartuk tele enni magunkat. Ám talán a könnyen emészthetőségre törekvés miatt kicsit fűszerszegényeknek bizonyultak az ételek, amelyeket választottunk. Mégis minden rendben lett volna, DE: Az meg már milyen dolog, hogy egy magát Sörkertként meghatározó vendéglátóhelyen barna sörből csak dobozosat tudtak felszolgálni? Egyáltalán: Dobozos sör egy étteremben? ? Na, ne!

századi acél-üveg felfekvő Bálna. Az épület tervezője a holland Kas Oosterhuis, építész, professzor a non standard építészet egyik legismertebb mai képviselője. Ennek az irányzatnak az a jellemzője, hogy az épületek szoborként, városképi elemként is funkcionálnak. - írja az ismertető. Ok, kívülről valóban rendkívül látványos ez az épület-hibrid, az meg, hogy kinek tetszik, kinek nem, ugye azon nem lehet/nem érdemes vitatkozni. Mi mindenesetre adtunk esélyt az épületnek. . . A Bálna honlapja meglehetősen szegényes, kb. egy gépelt oldalnyi fellengzős szöveg, és egyébként nem sok információt tartalmaz. Ilyeneket írnak például: A Bálna belsőépítészeti megformálása hűen tükrözi korunk holisztikus szemléletét, (bla-bla-bla) . . . egyetlen egésszé formálva a belső és a külső teret, a vendéglátás művészetét a művészeti látomással, a vásárlás örömét az öröm látványával. - Aha! A vásárlás örömét! Hogy mit? Mert az egész földszint üres! Kiábrándító sivárság! Egyetlen üzletet nem láttunk! Az üzletnek szánt földszinti helyiségek mind vaküveggel fedetten zárva vannak. De nehéz is lenne jó funkciót találni az épületnek. - Az épületen belül pedig alig is lehet érzékelni magát a Bálnát. . . ! De nem csak úgy a Bálnát megnézni mentünk, hanem az Art and Antique művészeti kiállítás és vásár, 2023. rendezvényre. Egy ilyen bemutató megrendezésére viszont nagyon is alkalmas az építmény első emelete. Nagy és tágas, rugalmasan tagolható részekre. Hatalmas mennyiségű mű volt kiállítva, ám zsúfoltnak még így sem látszott a bemutató. Mi kb. 1,5 órát töltöttünk ott, ennyi - őszintén szólva - a szemünknek és a lábunknak is elég volt az elfáradáshoz. De majd még ismerkedünk máskor is Bálnával. . . Egyelőre: Érdekes. . .

Az M44-es autópálya elkészülte kicsit kacifántosabbá teszi a falucska megközelítését, de azért oda lehet találni a szépen gondozott, 60 hektáros védett kerthez. A meghirdetett programra a többi érdeklődő is pontosan érkezett, pedig ők kisgyerekekkel jöttek. És el is kezdtük örökbe fogadni a cinkeodúkat, ráírva, rávésve a nevünket. Majd szakvezetővel elindult a kis csapat, hogy részt vegyünk az általunk örökbe fogadott madárodúk kihelyezési munkálataiban. Miközben a gyerekek rendkívül mód élvezték a kocsikázást és az odúk magas fákra kihelyezését, a felnőttek a vezetőnktől tájékoztatást kaptak a kert növényeiről és virágairól. Igen, a virágokról! Mert itt már február első napjaiban is több növény és cserje virága szirmot bont. A szürke, komor időben nagy öröm volt a színes kis virágokat látni, illatukat szaglászni. Legfeltűnőbb természetesen az egész virágmezőket alkotó, sárga virágú téltemető, de volt több illatosan virágzó cserje is. A kisebb-nagyobb tisztásokon, utak mentén pedig találkoztunk több faragott szoborral is, amelyek az 1974-1982 között itt működő alkotótábor alatt készültek. A sétától, csípős levegőtől kicsit elpilledt társaság jól fűtött, tágas közösségi terembe érkezett vissza, ahol házi sütésű tepertős kalács és meleg tea fogadott bennünket. Majd megpróbálkozhattunk a kézműveskedéssel: a gyerekek téli madáreleséget gyúrtak lelkesen, néhány vállalkozó kedvű felnőtt pedig megpróbálkozott vesszőből madáretetőt készíteni. Szép helyen nagyszerű program volt!

Bemenni azonban erős megfontolás után mertünk csak, mivelhogy úgy néz ki a bejárati rész, mint egy katonai rakétasiló sötét nyílása, hiába csipkézi a fölötte lévő falat keresztszemes hímzésekből ideapplikált sorminta. Bejutva az épületbe már inkább azon töprengtünk, hogy ha nem is rakétasilóban vagyunk, akkor inkább egy repülőgéphangárban vagy egy óriási betonbunkerben, jobb esetben hatalmas ipari raktárban. A múzeumfunkció a legkevésbé jutott eszünkbe, míg a gagyi sárga-fekete figyelmeztető szalagokkal ékesített végtelen hosszú lépcsősoron vándoroltunk a jórészt üresnek látszó hatalmas bunker aljába. Hogy ezután pontosan hol, mikor és mi volt, vissza sem tudom idézni, mert minden olyan nyomasztóan egyhangú szürke vagy kórházi laboratórium-fehér, hogy nem tudom semmihez kötni az apró történéseket. Persze miért várunk megnyugtató, ugyanakkor eligazító pasztell színeket egy bunkerben? A fekete háttér elé helyezett hihetetlen mennyiségű kerámia azonban mégiscsak feltűnt; a férjem rémülten fel is kiáltott, hogy: Hűűű, mennyi köcsög! Megijedt, hogy ezt a több ezer tárgyat mind egyenként fogjuk megnézni. Nos, az hamar kitűnt, hogy a Kerámiatérben bemutatott rengeteg kerámiatárgyat nem így kell szemlélni, és a szokásos aprólékos nézelődéshez itt nem is kap a látogató részletes magyarázatokat. Nem véletlenül nevezik a muzeológusok látványtárnak a csak pénzért kapható(! ), az eligazodást valamennyire mégis segítő kiadványban ezt a két részbe tagolt (A világ kerámiái és Kerámiavilágok) tárlatot. Bár ők azt a reményüket is megemlítik, hogy majd mi végigböngésszük a látványtárat. Nos, szerintem ez képtelenség! Átnézeti képet igyekeztünk kapni egy-egy tematika, illetve egy-egy földrajzi hely, fazekasközpont kerámiáiból, és azon belül figyeltünk a kiugró és/vagy nekünk különösen tetsző darabokra. Ám minden igyekezetünk ellenére is volt olyan összeállítás, ahol elkelt volna a segítő magyarázat, hogy milyen elv alapján történt a tárgyak egymásmellé rendezése. Azért is, mert ahol mégis van a tárlókban, akár szűkszavú magyarázat, az ott sokat segít a megértésben. Mindig is kedvencem volt a kerámia, mint anyag, a belőle készített tárgyak, de itt egy jó óra után nekem is elég volt belőlük. Sőt, mást sem volt már kedvünk itt megnézni. Ezután már csak az volt a feladat, hogy elvánszorogjunk a jókora távolságban lévő lifthez, hogy kijussunk. . .

Aztán elfogadhatóbbá teszi még számunkra ezen intézmények létét mondhatni, sajnos az is, hogy tudjuk, számos faj fennmaradását szinte már csak így remélhetjük, és ezt a nemzetközi fajmentő tenyészprogramokban való aktív és sikeres részvétellel a magyar állatkertek is segítik. És hát korunknál fogva már nem vállalkozunk olyan távoli utazásokra, amelyeken természetes élőhelyeken láthatnánk számunkra egzotikus állatokat, így marad az időnkénti állatkert-látogatás, főként, amikor olyan programokat kínálnak, ahol kicsit közelebb lehet kerülni a bentlakókhoz valamiképpen. Most például Debrecenben:
Mi eddig legfeljebb a létéről tudtunk ennek az állatkertnek, készülve viszont erre a látogatásra kiderült számunkra, hogy a Zoo Debrecen a vidéki állatkertek sorában elsőként nyitott meg: 1958 óta várja vendégeit! A Nagyerdő fái között megbújó állatkert nem nagy, mégsem tűnik zsúfoltnak, annak ellenére, hogy igen sok állat él itt, köztük ritkán látható egzotikus fajok is, így például gyűrűsfarkú makik, fehérkezű gibbonok, ázsiai oroszlánok. Az állatkert 1961-től összevonva működik a Vidámparkkal, Nagyerdei Kultúrpark néven. De mivel most, a téli időszakban a vidámparki rész nem üzemel, mi ebből a közösködésből semmit nem tapasztaltunk. Főként gyerekeknek, gyerekes családoknak szóló szünidei programon voltunk tegnap a Debreceni Állatkertben, de meglepő módon nem is voltak sokan, és inkább iskoláskor alatti kicsikkel jöttek a szülők az Állatok Karácsonyára. (Lehet töprengeni az okokon: A nagyobb gyerkőcök ülnek otthon a kütyüjeikkel és/vagy túl drága a belépőjegy ahhoz, hogy a szülők kimozdítsák a gyerekeket otthonról, ha már úgysem akarnak kimozdulni. . . )
Mindenesetre mi nagyon lelkesen mentünk és nem is csalódtunk, remekül éreztük magunkat az állatokkal és gondozóikkal. Már hosszú évekre visszatekintő és egyik legszebb hagyománya ennek a kis állatkertnek, hogy december 27-én Állatok Karácsonyát tartanak, amelyen a náluk élő 200 faj 900 egyede és az őket támogató lelkes állatkertbarátok egyaránt kitüntetett figyelmet kapnak. A program lényege ugyanis: az állatok közönség előtti ún. látványetetése és egyúttal az állatgondozók személyes tájékoztatója gondozottjaikról, az egyes egyedek ún. örökbefogadóinak pedig szülői értekezletet is tartanak. Minket meggyőztek, hogy érdemes máskor is meglátogatni őket! Érdemes hát az állatkert jövő évi programjait is figyelni, mert számos alkalommal tartanak a mostanihoz hasonló vadállat-közeli bemutatókat.

Már ahogy közeledtünk, nőtt a hely iránti bizalmunk, mert egy hajdani gazdasági épületnek kinéző nagyobb házat láttunk igényesen, stílusosan felújítva. Az ablakokon benézve pedig már nem volt kérdés, hogy: Itt a helyünk! Szerencsére kaptunk is egy kétszemélyes asztalt és nagy figyelmet, szakszerű, gyors kiszolgálást! És élveztük a hely megnyugtató eleganciáját, mellettünk a szépen díszített karácsonyfa látványát. Az étlap kicsit meglepő, leginkább a főételeket nézve, mert nem hosszú a kínálati lista, valahogy mégis vegyes képet mutat, nemigen tűnik valamely koncepciót követőnek, és a sokak által nem kedvelt halételeken túl nem különösebben minőségiek az alapanyagok. A párom például szereti a borjú bécsit, itt viszont rántott malackarajt kínálnak. . . Viszont a szarvas ragulevest tökéletesnek ítélte. Én pedig nagyon elégedett voltam a tépett marhaburgerrel, már régen szerettem volna ilyet enni valahol (igaz, a hamburgerzsemlét nem ettem meg, az ugyancsak feltálalt házi steak burgonyát finomabbnak találtam). És a befejezésül választott répatorta! Tegyük hozzá: erősen újragondolva! No, az maga volt a csoda! És ami nekünk külön sokat számít, hogy a vacsorához Takler Merlot-t ihattunk! Majdhogynem aranyárban mérik, de étkezéshez nekünk ez a kedvenc.