Agapanthus adatlapja

Na de ez itt! Ez maga Ady, ahogyan áll a súlyos bronzalak nehézkes nagykabátba zárt tömbként, és néz szembe a saját halotti maszkjával. Ady rövidebb megszakításokkal 1896 őszétől 1899 végéig élt Debrecenben. Szülei unszolására érkezett ide, hogy jogot hallgasson a Református Kollégiumban. De persze a jogi tanulmányoknál jobban érdekelte a színház és az írás. Debrecen büszkén hirdeti, hogy két évig otthont adott a modern magyar költészet ikonikus alakjának, de nemigen hiszem, hogy Ady ugyanilyen nagyra értékelte volna az itt létét. Nem sok közös lehetett benne és a hideg, rideg cívisvárosban. A szobrot 1977-ben, a Kádár-korszak kellős közepén állították fel a Nagyerdőben, Ady Endre születésének 100. évfordulója alkalmából. Az évfordulós alkalom és a szobrász alkotói indíttatása esett egybe, hiszen, ahogy Melocco fogalmaz: a magyar költészetből ő áll hozzám a legközelebb. Ő tetszik a legjobban. - Hozzám is. Nekem is.

Nem messze a szállodánktól és a híres-hírhedten drága stadiontól, van egy szökőkút, amelyről azt hirdetik, hogy esténként multimédiás ködszínházként szórakoztatja a nagyérdeműt. De sajnos, mi nem voltunk szerencsések, nem láttuk a műsort, pedig mindhárom ott töltött esténken kimentünk, hátha. Debrecennek vannak ilyen furcsaságai. . . Mindenesetre és minden estére a színes fényekkel megvilágított szökőkút játéka magában is kellemes látvány volt a medence partján ücsörögve. A tipegőköveken mi nem próbálkoztunk a vízen járni, de a gyerekek nagyon élvezték. Reggelente pedig, még a hűvösben kisétáltunk a közeli tavakhoz nézelődni. Itt még egészen ritka virágos növényeket is felfedeztünk a parkban a fák alatt.

A MODEM időszaki kiállításai esetenként nemzetközi hírnevet is szereznek, de mindenképpen a modern művészet hazai kedvelőit vonzó hellyé vált az intézmény az elmúlt közel két évtizedben. Anno, a megnyitása idején egy kedves grafikus barátom is részt vett itt egy kiállítás megrendezésében, és azt mondta örvendezve, hogy végre egy olyan hely, amely teljességgel alkalmas ilyen célokra. Mindezidáig nem volt alkalmam, hogy meggyőződjek állítása igazáról, de most egy különleges bemutató miatt a MODEM is bekerült debreceni hétvégénk programjába. A Los Angelesben élő török Refik Anadol, a kortárs művészet, a mesterséges intelligencia (MI) által generált varázsos installációk sztáralkotója először állít ki önállóan hazánkban, itt, a MODEM-ben. Anadol 32 m2-es LED-falat igénylő videómunkáját mutatják be, mely a 13. században élt Mevlana Rumi, perzsa költő, filozófus, tudós és szúfi misztikus emlékére készült. A kiállítás célja, hogy szemléltesse, hogyan lehet a digitális és a hagyományos művészetet egymással vegyítve magával ragadó élményt teremteni. Egy hatalmas, sötét terem egyik végében helyezkedik el a LED-fal, előtte mindössze három ülőke. Amikor mi a párommal ott voltunk, rajtunk kívül nem volt más a jókora térben, csak a két felvigyázó. Ha egyszerre több a látogató, akkor nem is tudom, ők állnak? Néhány perces csak a videó-összeállítás, de ahogyan a recepción a hölgy is mondta, ajánlatos legalább háromszor megnézni, hogy értsük egy kicsit. Jobb ezt ülve megnézni. A műről viszont nem kell itt írnom, nem is vagyok műkritikus, csupán a helyet minősítem. Azt a helyet, amely 18 évvel a megnyitása után is olyan, mintha csak pár hete kezdte volna el működését. Sivár, üres, nincs belakva. Hatalmas, fölöslegesnek érződő terek egy betoncsarnokban. Nem működő Zöld kincs nevű kávézó műfüves díszítményekkel. . . Lélektelen betonbunker.

Magánvillának épült valamikor az 1930-s években, ahogyan van is még mellette két hasonló épület. Ezt igényesen felújították, berendezték és szállodaként üzemel, illetve van benne egy jó étterem is, a Krúdy, hangulatos terasszal, ahová úgy vettük észre a város polgári közönsége is kijár ebédelni, vacsorázni, esténként koktélozni. Mondhatni, a romantikus környezetben egy elegáns ékszerdoboz ez a kis szálloda, fantasztikusan berendezve. Leginkább a ritkán előforduló empire stílusúnak gondolom a bútorzatot, a mi superior kategóriájú szobánkban biztosan az volt. De mindenképpen rendkívül minőségi környezetben töltöttük itt a hétvégét. A Krúdy Éttermükkel korábban voltak nem a legjobb tapasztalataink, ami az étel milyenségét illeti, de ezzel most nem volt semmi probléma, finomakat ettünk, ittunk a teraszon. Nagyon szívesen adnék hát itt maximális öt pontot a szállodának, de több apró negatívum összeadódott egy pont levonására:
Alighogy megérkeztünk, fáradtan, éhesen lerogytunk a teraszon ebédelni. Így nem igazán volt kedvünk a kelletlen pincérrel megküzdeni, aki személyes sértésnek tekinti, hogy a vendég kérését teljesítendő neki meg kell mozdulnia. Szerencsére nem ő szolgált ki az egész ebédnél bennünket. Másnap, az első reggelizésünkkor a 10 óráig tartó reggeli időszakban fél 9-kor mentünk le az alagsori terembe. Jóformán semmi nem volt az asztalokon, szinte minden le volt pusztítva a kínálatból. Az álmatag ifjú hölgy, akinek a feltöltést kellett volna végeznie, kérésre, nagy nehezen, kimért lassúsággal hozott gyümölcsleveket, ennivalót. Szerencsére a következő két reggelen nem volt ilyen gond. A kánikulai melegben délelőttönként ismerkedtünk a várossal, múzeumba, kiállító helyekre jártunk. Így megfáradva ebéd után szívesen szunyókáltunk volna egy kicsit a kellemesen légkondicionált, kényelmes szobánkban. De nem lehetett, mert a késői ebédvendégek rendelésére valahol éppen alattunk kitartóan klopfolták a húst. Úgy tudjuk, valamikor késő ősszel felújítják a Villa Hotelt, ezidőre be is zárnak. Remélhetőleg ennek során megoldják a konyhai zajok terjedése elleni hangszigetelést is. Mert jönnénk még ide máskor is, összességében annyira tetszett itt nekünk.

Ez volt a főpróba, és sikeres volt. Vadon élő társaik többsége az elmúlt napokban már elindult délre a Hortobágyról. De ahogy mentünk oda, az útközbeni gólyafészkek is üresek voltak. Ezért mondják régóta, hogy a gólya a legmagyarabb madár, hiszen augusztus 20. táján megy el tőlünk, és március 15. körül érkezik vissza. Két fontos nemzeti ünnepet köt hát össze ittlétével a fehér gólya. A szabadon engedésre előzetesen lehetett jelentkezni a Hortobágyi Madárpark - Madárkórház Alapítvány Facebook-oldalán, de mi nem voltunk olyan bátrak, hogy ezt merjük vállalni. Egy felnőtt gólya 3-4 kg súlyú, és a bezártság után szabadulni, repülni szeretne. Nem gondoltuk, hogy meg tudnánk tartani egy ilyen madarat és segíteni a levegőbe emelkedésben. Pedig hát a Madárkórház híres igazgatója, dr. Déri János mindenkinek, kicsinek, nagynak és a gólyáknak is segített. Mi mégis megelégedtünk azzal, hogy megnézzük a kirepülést. Nagy élmény volt! És amikor a gólyaröptetés sikeresen megtörtént, megtekintettük a madárgyógyítás, -gyógyulás folyamatait a Látványkórházban. Megjegyezve, hogy ma már némileg pontosításra szorul a bevezetőszöveg állítása, mivel bárhonnan fogadnak ellátásra szoruló madarakat, ha meg lehet oldani az odajuttatásukat. Tavaly több mint 7000 sérült madarat fogadtak és láttak el, természetesen nemcsak gólyákat.

Egyetemista koromban, a szocializmus idején laktam egy ideig a Kazinczy utcában, erről a zsinagógáról viszont legfeljebb félszavakat hallottam az ott élő nem zsidóktól. . . Nem is tudom, lehetett-e annak idején látogatni és voltak-e itt az ortodox közösségnek istentiszteletei. Minden bizonnyal voltak akkor is vallási összejövetelek itt, hiszen a Kazinczy utcában nemcsak egy zsinagógát épített az ortodox közösség, ez egy teljes épületkomplexum, egy ortodox-sziget. A templom mögött, egy zárt belső udvarból megközelíthetően, a komplex közösségi épületegyüttesben ugyanis van lakóház (községháza), zsidó iskola és egy 1920 óta működő kóser étterem, de még más intézmények is. Sőt az udvarban a vallási szabályoknak megfelelő esküvőt is lehet tartani az ehhez kialakított helyen. A zsinagóga homlokzata egyszerűségében, attól fogva hat monumentálisnak a beépíthető szűk telekméret ellenére. Az építmény belső díszítettsége viszont kifejezetten gazdag, a kor népies motívumokat felhasználó szecessziós stílusában. De nemcsak magyaros tulipán- és rózsamotívumok díszítik a falakat, hanem számos zsidó szimbólummal is megismerkedhet a látogató, Ebben nemcsak szakavatott vezetőnk, hanem egy ortodox vallású kísérőnk is segített. A képeimen azonban csak a mennyezet és a felső traktusok képe látható, mert lentebb felújítási munkálatokat folynak. Ez a program a nyári meleghez igazított rövid séták körébe illeszkedett. Hogy további kérdésekre is választ kapjunk, tovább ismerkejünk a zsidó kultúrával, szívesen elmennénk majd még a Kazinczy utcába, végigböngészni például a bejárati folyosó falaira kihelyezett archív fotókat vagy az őszi sátoros ünnep alkalmából.

Bár mi mindenevők vagyunk, nem keressük kifejezetten az ún. mentes ételeket, de egy jó kis sütizős helyet Szolnokon már régen keresünk. Reméltük, hogy a Fincsi Free-ben megtaláljuk, hiszen nem baj az, ha egészséges is, ami finom. De sajnos, ez nem lesz a kedvenc helyünk! Ide többet nem jövünk! A szokványos cukrászati Mozart tortát általában szeretem, így itt is örömmel fedeztem fel a Mozart kockát, gondoltam, egy mentes-helyen csak könnyebb lehet, mint az eredeti. Hát nem. És nem tudom, miért, nem értek a sütikészítéshez. De már a felénél úgy éreztem, hogy tele vagyok tőle, nehéz, elnehezít, tömény. Ráadásul a hagyományos marcipán pótlására szolgáló rétegben valami természetellenes színű ételfesték, és gyaníthatóan aromával ízesített krém van. Azt írják a közösségi oldalukon, hogy ez cukormentes Szamos marcipán! Legyen, de akkor maradok az igazinál. Szívesen eszem a sütik mellé egy gombóc fagyit, így kértem egy kókuszost, a párom pedig egy gombóc barackosat. Ahogy megkaptuk, már mentünk is leülni egy asztalhoz, ami úgy 2, max. 3 méter távolságot jelentett. Mire leültünk, már állt a kehelyben az olvadt lé a gombóc alatt, és nem is győztük azt a csöppnyi adagot elég gyorsan enni, hogy versenyre keljünk az olvadással. Lehet, hogy mindez, ami nekünk itt nem tetszett, természetes ezeknél az ilyen-olyan mentes készítményeknél, de mi inkább tovább keressük a jót a klasszikus kínálatú cukrászdáknál, vagy most tudtuk meg, van Szolnokon innen nem messze egy másik cukrászda, ahol árulnak hagyományos és mentes sütiket is. Legközelebb ott próbálkozunk.

Benéztünk, kellemes nagy a kerthelyiség, ha nem is sokan, de vendégek is voltak, akkor meg miért ne próbáljuk ezt ki. Minden mesterkéltségtől mentes, természetesen kedves fiatal felszolgálónő fogadott bennünket, és nyomban hozta is az étlapot, amely valóban nem tartalmaz túl sok ételt, de azért lehet választani. Közben pedig csapolt sört iszogatni, amit mi nagyra értékelünk. A savanykás csorba levesek közül a tárkonyos csirke változatot rendeltük, amely gusztusos fedeles cseréptálkában érkezett. Jó ötlet, mert nem hűl ki a leves a többszöri szedéssel sem. Érdekes, hogy a csirkehús darabok kicsit pirítva kerülnek a levesbe, sőt megtudtuk, hogy a zöldségek is, bár ezt nem éreztük. És sajnos a fűszerezést sem éreztük elég gazdagnak. Főfogásként a nyaralásokon megismert húskolbászkákat, a micset, más néven mititeit (jelentése picikék) választottuk, ami a román konyha jellegzetes étele. Marha-, sertés- és birkahús keverékéből fokhagymával és fekete borssal fűszerezett, kb. 10 centiméter hosszú rudakat készítenek, amelyet grillen sütnek meg. Általában mustárral és muzsdéjjal fogyasztják. Itt az étlapon kifejezetten erdélyi mustárt ígérnek az ételhez, amiről viszont mi nem voltunk meggyőződve, mivel az ismert hazai mustár ízét éreztük benne. A fokhagymás mártás, a muzsdéj pedig szinte íztelen volt. Még a fokhagymaíz sem nagyon jött ki belőle. A mics fűszerezése is gyengére sikerült. Miért fél itt a szakács ennyire az ízektől, a fűszerektől? Ezektől az ételektől így egy medve sem táncolna örömében, szerintünk. De mi ennek ellenére, mindent összevetve elégedetten távoztunk.