Agapanthus adatlapja

A rendezvény két napjára ugyanis olyan tömeg lepi el Őriszentpétert és Szalafőn az egyébként tündéri Pityerszert, hogy szinte nem is látni mást, mint a rengeteg embert. Pedig azt mondják az ottaniak, hogy van ennél nagyobb tömeg is, a június végi Őrségi Vásáron kétszer ennyien szoktak tolongani. De persze voltak szép, érdekes részei a fesztiválnak. Számunkra az volt az igazi autentikus élmény, amikor a rendezvény előestéjén Nagyrákoson a település polgármesterasszonya mutatta meg a vendégeknek a tájházat és a kovácsműhelyt, majd pedig az ő irányításával múltidéző tökmagköpesztésen, vagyis tökmaghámozáson, egyúttal közös nótaéneklésen vettünk részt a falu kultúrházában. Aztán másnap délelőtt a még nyárvégi hőségben elszabadult a tömeg-fesztivál, pillanatok alatt megtelt Őriszentpéter központja, tele lett a kirakodóvásár és a termelői piac emberekkel. Azt viszont pozitívumként kell említeni, hogy minden láthatóan jól begyakorlottan szervezett volt, semmiféle galiba nem zavarta meg a vásári hangulatot. Mindenütt hangulatos tökös díszek színesítették az utakat, parkokat. Mi mégis átmentünk Pityerszerre, hátha az Őrségi Népi Műemlékegyüttesben közelebb kerülünk a vidék igazi arculatához. Rosszul indult ez az ismerkedés, mert az ottani rendezők nem igazán voltak urai a helyzetnek, ami a rengeteg autó parkolásának megszervezését illeti. De elsimult ez a dolog, és belevetettük magunkat a tömegbe. Mondhatni, itt azért több helyi specialitással sikerült megismerkedtünk. Ősi eszközön bemutatták például, hogyan lesz a tökmagból olaj, faraghattunk töklámpást, beszélgethettünk helyi kistermelőkkel, akik maguk árulták portékáikat. Levezetésképpen vasárnap Magyarszombatfára mentünk, ahol a Fazekasház udvarán volt az előzőeknél jóval kisebb, barátságosabb rendezvény. Itt nem is kellett fizetni a belépésért. Viszont hiába, hogy déli 12 után pár perccel érkeztünk, a népi ételekből már alig maradt eddigre. Élveztük kicsit a valóban nagyon szép, békés környezetet, az emberek nyitott kedvességét, majd visszamentünk az őriszentpéteri tömegbe. . .

Nem nagy igény a Balaton-part legtöbb szálláshellyel rendelkező városában. Gondoltam. . . Aztán hamar belevesztem a nehézségekbe, szinte több időt töltöttem a kereséssel, mint amennyit végül Siófokon voltunk. Merthogy sok szálláshely szeptember 15-ig van nyitva, utána bezár. A nagyobb szállodák ilyenkor konferenciáztatnak, az egész ház tele van náluk. A kisebb, butikhotel jellegű helyek pedig sorra mondták, hogy náluk éppen tulajdonosváltás van, amíg ez nem rendeződik, nem fogadnak vendéget. . . Ehhez tudnék mit hozzáfűzni, de nem teszem. Végül volt mégis két-három címem, amelyek közül választhattunk. Ehhez azonban már felhívtam a helyi Tourinform Irodát, segítsenek az ismereteikkel. És mert az ő javaslatuk megegyezett a nálam is első helyen lévő Villa Marina Inn-nel, ide foglaltam le a két éjszakát. Az ügyintézés gyors, korrekt volt minden szempontból. Megérkeztünk hát a kikötőnél lévő, a Balaton-parti rózsakerttől pár lépésnyire lévő valóban villa épülethez. Valamikor a múlt század 20-as, 30-as éveiben épülhetett és nemrég lett rendkívül igényesen felújítva. Kicsit olyan, mintha nem is villa, hanem egy romantikus várkastély lenne. Belépve azonban modern elegancia és kényelem fogadott bennünket. És egy kedves fiatalember, akitől megtudtuk, hogy mi vagyunk az egyedüli vendégek. Így lettünk villalakók! Egy hatalmas szobában, amelynek négy oldalából három majdhogynem üvegfalnak mondható a hatalmas ablakokkal. A reggeliért pedig csak a villával szimbiózisban lévő népszerű Mustafa Étterembe kellett lesétálnunk. Mindez nem volt olcsó, de csodás volt! Csak ajánlani tudom!

Elolvastuk a tájékoztató táblán is a szöveget, miszerint nem minden falunak volt pénze templomot építeni, ezek a települések haranglábat emeltek. De vajon miért kinn a falu szélén, még ha nem is messze a házaktól? Talán mert így biztosan eljut a harangozás hangja mindenkihez. És ez a lényeg. És ha már ott bámészkodtunk a késő nyári déli verőfényben, észrevettük, hogy a harangláb melletti kis réten őszi kikericsek nyílnak, lilás rózsaszínbe vonva a zöldet. Virágos béke a végeken.

Alábbi, két évvel ezelőtt tett értékelésében Ugor kolléga is megemlíti a beteg fákat, és igen, mi sem értettük, vajon hajdan miért ültették itt a platánokat egymáshoz olyan közel, hogy felnövekedve elveszik egymástól az életteret, hát persze hogy betegek lesznek. Nem tudták, mekkorára nőnek ezek a fák? De úgy tűnik, más értékekkel sem nagyon tudnak mit kezdeni. A Sió és Hullám Szállók 130 éves ikerépületeiben, ahogyan a kolléga írja, a közelmúltban két főiskola is próbált prosperálni, de a helyiek szerint nem nagyon akaródzott az ifjúságnak a tanévben jobbára kihalt Balaton-partra jönni tanulni. Ám mégis úgy tudják, most egy egyetem nyitna itt fakultást. Addig is a valamikor szépen felújított épület poros, pókhálós kísértetkastélyt játszik, falán József Attila elkoszosodott domborművön szomorkodik.

A főnök úr azonban meggyőzött bennünket, hogy maradjunk, foglaljunk helyet a söntés előtti három asztal valamelyikénél. Maradtunk. Az italaink pedig máris az asztalon voltak. Az étlap csárdához illő meg nem is. A férjem ropogósra sütött csülköt evett, ami egy klasszikus az ilyen helyeken, és itt jól is csinálják. No, de amit én választottam, az már egy komoly újítás. A klasszikus ropogós kacsacombokhoz ugyanis a gazdag köretben snidlinges burgonyapüré, pezsgőben párolt káposzta és fahéjas szilva dukált. Nagyon finom volt. Ráadásnak pedig ebéd közben és utána rendkívül kellemes, tartalmas beszélgetést folytattunk Jánossal, a főnök úrral. És közben az eső is elállt, tele hassal, jó hangulattal indultunk hosszú utunkra hazafelé.

Hogy a Don Csorleone étterem és pizzéria vendéglátó egységet ezt a hiányt pótolandó nyitották-e meg, nem tudom, de azt gondolom, inkább nem. Más stílus, más a megcélzott vendégkör is. Ami abban is megmutatkozik, hogy közvetlenül a szépen gondozottnak látszó helyi sportpálya mellett található, arra a néz a terasza, a címe is ez: Fő tér 10. Focipálya. A gazdag pizzaválaszték jól szolgálhatja a szurkolásban megéhezett vendégeket, de van az étlapon más is. És a hely belső kialakítása, bútorzata is kifejezetten elegáns, minőségi. Párommal úgy választottunk ételt, hogy az étlap mindkét vonulatából kóstolhassunk. Én egy so-go-ku pizzát ettem, ami egyszerűen kitűnő volt! Férjem tarjasteaket rendelt, amihez nagy örömére kovászos uborkát is kérhetett. A tarjasteak rejtély és meglepetés volt nekünk, mert ilyennel még nem találkoztunk. Úgy nézett ki, mint egy vastag bélszínszelet, és nagyon finom volt. Emlékezetes ebéd volt tehát. Csak azokat a csicsás műanyag virágdíszeket tudnám feledni, amelyek minden asztal közepén csúfítják az étterem egyébként kellemesen letisztult stílusát.

Kellett a telefon térképes segítsége is. Aztán ott emelkedett felettünk ez a különös építmény, a rotunda, vagyis egy önállóan álló kör alaprajzú templom kupolatetővel. Nem készültünk a megtekintésére, nem olvastunk róla előzőleg, de szerencsére lenn a dombocska aljában van jó tájékoztató tábla. Futotta rá a 10 évvel ezelőtti felújításhoz kapott 11,5 millió Ft közpénz-támogatásból. A kiírásból megtudható, hogy ez az Árpád-korabeli építmény valójában nem is kerektemplom, hanem enyhén ovális alaprajzú. Legyen. Mindenesetre nagyon látványos. Katolikus templomként szolgált 1848-ig, az új plébániatemplom felépítéséig. Most kápolna az építmény egyházi státusza, így nincs itt rendszeres misézés. Ezért is jogos Ugor kolléga morgolódása, hogy belül nem lehet megnézni, mert legalább misék előtt be lehetne osonkodni. Azonban évente csak kétszer tartanak itt szentmisét, a kápolna védőszentje, Keresztelő Szent János és Szent István király ünnepén. De a tájékoztató szövege szerint komolyzenei hangversenyeket is szoktak itt rendezni. Ilyenre azonban erre az évre nem találtam a neten információt. Körbesétálja hát a dombot, majd fenn a templomot a látogató, és azzal vigasztalja magát, amit ugyancsak leírnak neki. Eszerint a templombelső meglehetősen puritán, értsd, nem sok látnivaló van ott, mert az eredeti barokk berendezés már nincs meg. És fentről azt is láthatjuk, hogy lenn a faluban van két templom is, egy katolikus és egy evangélikus. Nem maradnak hát egyházilag gondozatlanul az ilyenre vágyó lelkek.

De mondhatjuk, hogy már előzőleg egy kisebb kastély lakói voltunk, az udvarház ugyanis még szerény megnevezés is a Fiastyúk-háznak. Megérkezik a fáradt utazó, és megpillantja a kicsinyke magaslaton a fantasztikus épületet. Lenyűgöző a látvány! Közelebb menve aztán minden lépésnél kiderül, hogy ez a hely a legapróbb részletekig magas minőséggel van stílusban tartva. Elkerülendő a lépcsőzést, földszinti superior szobát foglaltunk, és kaptunk egy valóban szuper, tágas lakhelyet a pihenésünkhöz. Hatalmas szoba előszobával, fürdőszoba jókora káddal, külön WC-helyiség. A szobában békebeli hangulatú kovácsoltvas ágy és hármas osztatú nagytükör. És a legkedvesebb fogadtatás személyesen az értékesítési igazgató részéről. Aki olyan reggeli kínálattal várt bennünket, ami méltó koronája volt itteni rövid tartózkodásunknak. Majd sétálgattunk még egy kicsit a ház körüli biokertben, ahol a füge már beérett, hamarosan a gránátalma is megérik. Sajnos a ház nagyon jó hírű konyhájának főztjét nem kóstolhattuk meg, mert mi hét elején jártunk ott, az étterem pedig csak hétvégén működik. De talán majd máskor! Mert már amikor eljöttünk, azon töprengtünk, legközelebbi kirándulásaink valamelyikébe hogyan tudjuk ismét beilleszteni a Fiastyúk Udvarházat.