Agapanthus adatlapja

A Szervita Rend, vagy más néven Szűz Mária szolgái, Szűz Mária tiszteletére alakult rend, amelynek elsődleges feladata e hódolat terjesztése. A rendet hét fiatal firenzei nemes alapította 1233-ban, Nagyboldogasszony ünnepén. A hetes szám és a rend címerének ábrázolásai végig is kísérték templomi sétánkat. A Szervita Szerzetesi Rend Pest város török uralom alóli 1686-os felszabadulása után kapott engedélyt, hogy templomot és rendházat építsen azon a telken, ahol addig egy török mecset állt. A templomot és a kolostort 1732-ben fejezték be. Máig csak a templom épülete maradt fenn, amelyet közintézmények és irodák vesznek körül. A templomot pedig egy szokványos katolikus plébánia kezeli ma már, nem a szerviták. Belépve a templomhajóba kis híján visszahőköltem, nehezen viselem a tömény késő barokkot, de hát erre fizettünk be. És a számomra nyomasztó túldíszítettségben felfedezhettünk számos érdekességet:
A nagy oltárkép a főoltár fölött Szent Annát ábrázolja a gyermek Szűz Máriával és Szent Joakimmal. Szent Anna a templom védőszentje. Szent Anna ugyanis a szigorú vallási szempontok szerint nem igazolt hagyományok alapján Szűz Mária anyja volt, így került hát ide, a Szűz Máriát dicsőítő rend templomának főoltárára. Az egész templomhajóban az ismert Pieta szobron kívül talán nem is láttunk más Jézus ábrázolást, ami meglehetősen szokatlan egy katolikus templomban. Itt Szűz Mária a főszereplő. No meg abban is párját ritkítja a szerviták temploma, hogy a hajdani, olvasni jobbára nem tudó hívek szórakoztatva történő okítására több szemléltető elemet is alkalmaztak. Szent Peregrin például falba épített diorámában mutogatja daganatos lábát, amely nyavalyából csodálatos módon kigyógyult, így lett a fekélyes és daganatos betegek védőszentje. Természetesen itt sem hiányozhat a freskó, melyen Szent István királyunk felajánlja a Szentkoronát Szűz Máriának, van aranyozott szobor is Szent Istvánról. Vagyis megvan minden, ami kell egy ilyen helyen. . . Sőt, több is. Mert a szentélyben két oltár is van: az új módi szembe-oltár mögött megőrizték a hajdani háttal misézés oltárát is.

Amikor nemrégiben ott jártunk egy szombaton, éppen aznap tartották az évtizedekkel ezelőtt végzettek jubileumi diplomaosztási ünnepségét. Ezért nem tudtunk minden kiállítást megnézni. A régi könyvtárra és az Oratórium megtekintésére volt időnk. A Kollégium könyvtárába szüntelenül gyűjtögették a mindenkori haladó tudomány legértékesebb alkotásait, s ezzel a művelt világ legjelentősebb tudományos gyűjteményei sorába emelték. Az Egyházkerületi Nagykönyvtár, műemlékkönyvtár azonban nemcsak 600 ezer kötetes állománya miatt csodálandó, hanem a szépségéért is, nem véletlenül szerepel a Világ legszebb könyvtárai című kötetben. A nagyteremben azonban nemcsak a polcokon sorakoznak a régi könyvek, hanem a polcok előtti kiállító vitrinekben is főszereplők, ahol egy jól összeállított tárlattal mutatják be a könyvkötészet hajdani technikáit. Könyveket szerető látogatóknak tehát többszörös az élmény. Az imaterem, az Oratórium két alkalommal is fontos történelmi helyszín volt. Itt tartotta a magyar országgyűlés képviselőháza üléseit 1849. január 9-étől 1849. május 31-éig. A nagy nevek táblácskáit ma is megtalálhatjuk a padokon. Majd amikor másodszor is az ország fővárosa lett Debrecen, itt szintén az Oratórium falai közt alakult meg 1944. december 21-én az ideiglenes nemzetgyűlés.

Gyanítom, sokan vagyunk így ezzel. Mostanában viszont gyakran van programunk vasárnap délelőtt a megyeszékhelyen (pl. Helyi termékek vására), így már bele tudtuk illeszteni a napba a kápolna déli mise előtti megtekintését. A most vasárnapi látogatás során, majd utánakeresve a neten, sok minden kiderült róla. A mintegy 75 éve műemléki védettség alatt álló szakrális építmény az Ady Endre és a Kápolna utca kereszteződésénél a Xavéri Szent Ferenc-kápolna, amelyet 1733-ban építettek mintegy fogadalmi jelleggel a pestisjárvány emlékére. Az 1700-as évek elején vissza-visszatérő pestisjárvány sújtotta a lakosságot az országban, ami nem kímélte Szolnok lakóit sem. Ebben a reménytelen helyzetben az emberek Xavéri Szent Ferenc segítségét kérték, akihez már halálától, 1552-től nagy bizalommal fordultak a ragályos betegségektől rettegők. Xavéri Szent Ferenc ugyanis elsősorban mint a pestisjárványok csodatévő elhárítója volt ismert. A járványtól megszabadulva Szolnok város lakói Xavéri Szent Ferenc tiszteletére és a járványban elhunytak emlékére emelték 1733-ban ezt a kis kápolnát, még torony nélkül. A hely akkor a város határain kívül esett, ahová a szörnyű járványban elhunytakat temették. A város terjeszkedése folytán azonban ma már a központban van. 1749-ben a megyés püspök engedélyével a szolnokiak megfogadták, hogy december 3-át, Xavéri Szent Ferenc elhunytának napját Szolnok fogadalmi ünnepévé szentelik és évente munkaszüneti nappal megünneplik. Ez az évszám látható a bejárati ajtót övező külső kőkereten, tehát az nem az építés éve. Az 1831. évi országos kolerajárvány után pedig 1832-ben Szolnok város bírája, vezetői és közönsége a város védőszentjévé, patrónusává választotta Xavéri Szent Ferencet. A kápolna a századok során többször is rendkívül rossz állapotba került, de időről időre megújulhatott, majd műemléki védettségének köszönhetően az Ady Endre út kiszélesítésekor és kiegyenesítésekor megmenekült a lebontástól. A 2009-ben végrehajtott felújítás eredményeként pedig egy jó állapotú csöppnyi kis imatérbe léphettünk be, ahol a misére várakozóan imádkozó asszonyok egyike szívélyesen fogadott bennünket, váratlanul beeső nézelődőket, és igyekezett minden benti értéket megmutatni. Köszönet érte! És hogy a szerény kis műemlék, az egyik legrégebbi szolnoki épület sorsa továbbra is gondos kezekben van, azt biztosítja, hogy bekerült a Szolnoki Értéktárba és hogy a Xavéri Szent Ferenc Kápolnáért Alapítvány fő célja a felújítást követő fenntartása és a Kápolna működtetése.

A debreceni ortodox közösség késő eklektikus stílusú zsinagógáját 1894-ben adták át hivatalosan, a történeti városközpont közvetlen közelében. A következő évtizedekben e körül épült fel a rituális fürdő (mikve), a téli imaház és a vágoda. Mindezek együttesen ma is jó állapotban megtekinthetők, talán egyedüliként, de mindenképpen ritkaságnak számító módon az országban. A műemlékké nyilvánított zsinagógában 2015-ben nyitotta meg kapuit a debreceni zsidóság történetét, a zsidó vallást és hagyományokat bemutató kulturális-turisztikai központ. Udvarán alakították ki a Holocaust-emlékhelyet a vészkorszak debreceni áldozatainak emlékére. A betonból és fémből készült emlékfalra a Holocaust több mint hatezer debreceni zsidó áldozatának nevét vésték be. Olyanokét, akik munkaszolgálat közben, koncentrációs táborokban vagy a gettóban veszítették életüket. Ez év májusában nevezték el a Pásti utcai zsinagóga előtti teret Debrecen korábbi főrabbijáról, Krausz Vilmosról, aki 1891-től 1921-ig szolgált a Debreceni Zsidó Hitközségben. Előzetes bejelentkezés alapján rendkívül szívélyes és szakszerű vezetéssel ismerkedhetünk meg a Pásti utcai zsidónegyeddel.

Miután az Ady-szobrot, amely ugyancsak nem egyszerű mű, már alaposan megnéztük, átéltük, nem messze tőle észrevettünk egy másik figyelemre méltó alkotást. Egy bronz fej viszonylag magas posztamensen, mögötte robosztus könyvespolc áll, rajta súlyos könyvek. Kicsit már szürkületi este volt, amikor első alkalommal a nem különösebben gondozott parkrészletben bóklásztunk, így nem azonosítottuk rögtön, hogy kivel szembesültünk. Bevallom, a masszív könyvespolc alapján először Szerb Antalra asszociáltam, hiszen ő nemcsak író, de irodalomtörténész, műfordító is volt. Viszont nem volt kötődése Debrecenhez. Nem így Szabó Lőrincnek, akinek úgymond felnevelő városa volt Debrecen, és az ő emlékét őrzi itt a Nagyerdőben Schaár Erzsébet alkotása. Mert azt viszont azonnal felismertük a mű stílusáról, hogy Schaár Erzsébet művét találtuk meg. Vissza is mentünk másnap a fotókat elkészíteni. Szabó Lőrinc költő és Schaár Erzsébet szobrászművész, a maguk alkotói idején mindketten az adott kor jelentős művészének számítottak. Mára mindkettőjüket jobbára elfeledte az utókor.

Na de ez itt! Ez maga Ady, ahogyan áll a súlyos bronzalak nehézkes nagykabátba zárt tömbként, és néz szembe a saját halotti maszkjával. Ady rövidebb megszakításokkal 1896 őszétől 1899 végéig élt Debrecenben. Szülei unszolására érkezett ide, hogy jogot hallgasson a Református Kollégiumban. De persze a jogi tanulmányoknál jobban érdekelte a színház és az írás. Debrecen büszkén hirdeti, hogy két évig otthont adott a modern magyar költészet ikonikus alakjának, de nemigen hiszem, hogy Ady ugyanilyen nagyra értékelte volna az itt létét. Nem sok közös lehetett benne és a hideg, rideg cívisvárosban. A szobrot 1977-ben, a Kádár-korszak kellős közepén állították fel a Nagyerdőben, Ady Endre születésének 100. évfordulója alkalmából. Az évfordulós alkalom és a szobrász alkotói indíttatása esett egybe, hiszen, ahogy Melocco fogalmaz: a magyar költészetből ő áll hozzám a legközelebb. Ő tetszik a legjobban. - Hozzám is. Nekem is.

Nem messze a szállodánktól és a híres-hírhedten drága stadiontól, van egy szökőkút, amelyről azt hirdetik, hogy esténként multimédiás ködszínházként szórakoztatja a nagyérdeműt. De sajnos, mi nem voltunk szerencsések, nem láttuk a műsort, pedig mindhárom ott töltött esténken kimentünk, hátha. Debrecennek vannak ilyen furcsaságai. . . Mindenesetre és minden estére a színes fényekkel megvilágított szökőkút játéka magában is kellemes látvány volt a medence partján ücsörögve. A tipegőköveken mi nem próbálkoztunk a vízen járni, de a gyerekek nagyon élvezték. Reggelente pedig, még a hűvösben kisétáltunk a közeli tavakhoz nézelődni. Itt még egészen ritka virágos növényeket is felfedeztünk a parkban a fák alatt.

A MODEM időszaki kiállításai esetenként nemzetközi hírnevet is szereznek, de mindenképpen a modern művészet hazai kedvelőit vonzó hellyé vált az intézmény az elmúlt közel két évtizedben. Anno, a megnyitása idején egy kedves grafikus barátom is részt vett itt egy kiállítás megrendezésében, és azt mondta örvendezve, hogy végre egy olyan hely, amely teljességgel alkalmas ilyen célokra. Mindezidáig nem volt alkalmam, hogy meggyőződjek állítása igazáról, de most egy különleges bemutató miatt a MODEM is bekerült debreceni hétvégénk programjába. A Los Angelesben élő török Refik Anadol, a kortárs művészet, a mesterséges intelligencia (MI) által generált varázsos installációk sztáralkotója először állít ki önállóan hazánkban, itt, a MODEM-ben. Anadol 32 m2-es LED-falat igénylő videómunkáját mutatják be, mely a 13. században élt Mevlana Rumi, perzsa költő, filozófus, tudós és szúfi misztikus emlékére készült. A kiállítás célja, hogy szemléltesse, hogyan lehet a digitális és a hagyományos művészetet egymással vegyítve magával ragadó élményt teremteni. Egy hatalmas, sötét terem egyik végében helyezkedik el a LED-fal, előtte mindössze három ülőke. Amikor mi a párommal ott voltunk, rajtunk kívül nem volt más a jókora térben, csak a két felvigyázó. Ha egyszerre több a látogató, akkor nem is tudom, ők állnak? Néhány perces csak a videó-összeállítás, de ahogyan a recepción a hölgy is mondta, ajánlatos legalább háromszor megnézni, hogy értsük egy kicsit. Jobb ezt ülve megnézni. A műről viszont nem kell itt írnom, nem is vagyok műkritikus, csupán a helyet minősítem. Azt a helyet, amely 18 évvel a megnyitása után is olyan, mintha csak pár hete kezdte volna el működését. Sivár, üres, nincs belakva. Hatalmas, fölöslegesnek érződő terek egy betoncsarnokban. Nem működő Zöld kincs nevű kávézó műfüves díszítményekkel. . . Lélektelen betonbunker.