Altamira adatlapja

Az étlap jó benyomást kelt, nagy választék, érdekes fogások, alapanyagok bátor használata, alig tudtam választani. Végül egy klasszikusra voksoltam: Vakvarjú Schnitzel bécsi burgonyasalátával. A saláta kiváló volt, tényleg a sógorok is megirigyelhetnék. De hát a Schnitzel. . . Jó benyomást keltett: egy óriási bécsi, ahogy a nagykönyvben meg van írva, lelóg a tányérról. De itt vége is a "jónak". . . Hatalmasra klopfolt, kőkemény lap, az éttermi késsel alig vágható, szilánkos, az ínyet feltörő kőkemény panírban. Messziről sem hasonlított a ropogós bundájú, belül szaftos bécsi szeletre. Próbáltam a helyi főzésű sörrel "fellazítani", de sajnos az is nagyon rossz volt, émelyítően édes és összetéveszthetetlenül bodza aromájú. (Csak nem egy félig megivott bodzaszörpbe csapolták? )
A pincérnő igen professzionális, hangsúlyozottan, de mesterkélten udvarias volt, túl sokszor használta az "uram", "hölgyem" megszólítást, valamint kicsit furcsa volt, hogy a fizetésnél megkérdezte, hogy rátehet-e 10% borravalót. Persze, mindenki igenel válaszolt, de ilyennel még nem találkoztam, és én pl. máshol kicsit többet is szoktam adni, ha meg vagyok elégedve. Ideje lenne "felnőni" a szép környezethez. . .

Amennyire hangulatos a kert, olyan sivár és sötét a bejárattól balra levő belső helyiség. Ezt még az igazán kedves, előzékeny személyzet sem tudja feledtetni. Az ételek választéka kiváló, de a minőség azért hagy kivánni valót maga után: a lazac szeletek inkább csak a steak készítésénél leesett szecskák, a bélszín pedig egy vékonyka száraz, cipőtalp. . .

Csak finoman jegyzem meg: megértem a vendéglátósok sok gondját-baját. De ha egy balatoni cukrászda főszezonban nem tart nyitva még este 8-ig sem, akkor csak azt tudom mondani, hogy majd sajnálkozom rajtuk egy egy esős októberi napon. . .