Jó
2014. július 3.a párjával járt itt 45 Kifejezetten nem ajánlom fogyókúrázó vendégeknek, hacsak nem önuralmat akarnak magasfokon gyakorolni. Erre a következtetésre jutottam 2013 nyarán, amikor egy nyári csomag keretében négy napot töltöttem párommal a Park Hotel Pelikánban. A szoba tiszta, kényelmes, ám semmi különös, sőt a földszinti szobáknál a magas ablak nem igazán vonzó.
Előny, hogy a kinti 120 fokos meleg ellenére kifogástalanul működött a légkondicionálás. A személyzet visszafogottan kedves és előzékeny. A szállodá vonzereje (szerintem) esztétikailag is igazán kimagasló étterme adja, ahova be lehet menekülni a kinti tűréshatárt meghaladó hőség elől. És itt aztán, hős legyen a talpán, aki időben abba tudja hagyni a falatozást. Mert a reggelitől a vacsoráig, beleértve a csomaghoz tartozó délutái kávés-süteményes kényeztetést minden bőséges, változatos és rendkívül jóízű volt. Kérem, nagyon tessék figyelni: könnyen becsapódunk. Elhatározásunkat, miszerint csak addig eszünk, amíg jól nem lakunk, teljesen összezúzza a felkínált választék, és ha csak arra vetemedünk, hogy megkóstoljunk egy fogást – már biztosra vehető, hogy abból is túl sokat fogunk enni. Megfelelő szavak híján csak annyit lihegtem egy ilyen vacsora után, hogy rendkívüli a konyhájuk, a készséges felszolgáló (az éttermi személyzet kedvesebb, közvetlenebb a szállodainál) szerényen válaszolt: „Tudjuk”. És aki még nem tudná, menjen el, feltétlenül menjen el, és próbálgassa! Megéri!
4Személyzet
5Tisztaság
5Ár / érték arány
4Kényelem
4Szolgáltatások
5Étkezés
4Elhelyezkedés
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2014. június 30.barátokkal járt itt 45 A gyönyörködésből is megárt a sok, főleg ha ezt az időt nem önszántunkból, hanem kényszer-várakozásból tesszük. Pedig az az egyébként is tetszetős étterem valóban hangulatosan, nem hivalkodóan volt évvégére díszítve. Az öt fős társaságból kettővel itt találkoztunk, egy külföldit a repülőtéren fogadtunk, ezért előre asztalt foglaltunk.
A személyzet kedves, szolgálatkész – amíg a helyünkre kísért minket, és felvette a frissensültekből álló rendeléseket. Volt bőven időnk megcsodálni a berendezést, a diszítést, beszélgetni, és észrevenni, hogyan telik meg lassan az étterem, és hogyan szolgálják fel az ételeket – a szomszédos asztalokhoz, akik később érkeztek. Egy kb 15 fős társaság is érkezett – és megvacsorázott! – időközben… Sajnálom, hogy figyelmeztetni kellett a személyzetet, viszont ezután már nagyon gyorsan kihozták a mi rendelésünket is. A kifogástalan ízeket (Tejfölös sertéssült, Békebeli rántott borda, Hagymás bélszín tükörtojással, Borjúbécsi , savanyúságok – amelyek közül kiemelném a Borjúbécsi kiválóságait – íz, állag, zamat, mennyiség) bizony megkeserítette ez egy kicsit. Egy ilyen étteremnél elvárandó, hogy ne tűrje el ezt a „szépséghibát”.
5Ételek / Italok
2Kiszolgálás
4Hangulat
4Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2014. május 8.a párjával járt itt 55 Hároméjszakás csomag keretén belül voltam itt a párommal, áprilisban. A szálloda a mediterrán hangulatú városka központjában, csodás fagyizó és még csodásabb pék szomszédságában, a gyógyfürdőhöz viszonylag közel volt - mégis csendes, pihenésre, kikapcsolódásra alkalmas.
A szoba, fürdőszoba kifogástalanul tiszta, patyolatfehér, kellő mennyiségű törülközők, az étterem hangulatos, a személyzet rendkívül kedves, barátságos. A büféreggeli változatos és jóízű. A vacsora 3 fogásos, elegendő mennyiségű, nagyon jóízű volt, 2 második fogásból lehetett választani. Érdemes - ha lehet - hosszabb időre idelátogatni, a programlehetőségekhez és a látnivalókhoz még szinte egy hét is kevés.
5Személyzet
5Tisztaság
5Ár / érték arány
4Kényelem
5Szolgáltatások
4Étkezés
5Elhelyezkedés
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2014. május 8.a párjával járt itt 55Annak ellenére, hogy sok volt a vendég és egy ideig csak egy felszolgáló volt, gyorsan kaptunk frissensültet (2 fő), ami jóizű, bőséges volt. A kiszolgálás figyelmes, kedves, az árak mérsékeltek, a környezet rendívül szép, az étterem kellemes, egyéni berendezési tárgyakkal. Ajánlani tudom. (A panziót nem ismerem)
5Személyzet
5Tisztaság
5Ár / érték arány
5Szolgáltatások
5Étkezés
Milyennek találod ezt az értékelést?
314 értékelés / 32 oldalon
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
126 település / 13 oldalon