Bronz 5
értékelés
Ezüst 15
értékelés
Arany 60
értékelés
Rubin 125
értékelés
Smaragd 113 értékelés kell még ehhez
Gyémánt 363 értékelés kell még ehhez
Gasztrokirály 1 településen
Országjáró 60 városban
járt már
Felfedező 33 helyen első értékelő
Népszerű író 43 hasznos szavazat
Aktív tag 6 évnyi aktív tagság
Népszerű író még 8 hasznos szavazat kell
Aktív tag még 10 értékelés kell ehhez az év végéig
Lelkes fotózó még 45 feltöltött kép kell
Jó
2019. január 28.családjával járt itt 45 A 4-es főútról letérve találtunk rá erre a kedves kis étteremre (ami panzió is egyben). Parkolni zárt helyen, az étterem belső parkolójában is lehet. Fedett kerthelyiség, szépen kiépített rózsakapuval és kerti tavacskával. Kint foglaltunk helyet, és hamar jött is a fiatal felszolgáló, aki felvette a rendelést.
A kinti rész szép és hangulatos, de még van mit szépíteni, pl a székek annyira nem voltak kényelmesek. Az étlapot böngészvén meglepődtünk, mert igazán kevező árakkal találkoztunk, ami kettős érzést indított el bennünk. Egyrészt örültünk, mert nem fojuk itt hagyni a fél pénztárcánkat, másrészt kezdtünk kicsit aggódni, hogy nem kapunk majd minőséget. Kevés várakozás (kb 15 perc) után érkezett az étel, és elámultunk. Elszállt minden kétség a kóstoló után, ugyanis nagyon ízletes finomságot kaptunk! Abszolút pozitív csalódás volt. A mellékhelyiséget felkeresvén megtekintettük a belső részt is, ami igazán tükrözi az op-art elnevezést. Nagyon hangulatos, modern, de mégsem puccos. Minden finom volt, a felszolgálók pörgőssek és mosolygósak, humorosak. Mindenképpen visszatérünk még ide, ha erre járunk! :)
5Ételek / Italok
5Kiszolgálás
4Hangulat
5Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2019. január 28.a párjával járt itt 55 Többször voltunk már itt ebédelni, nem csalódtunk sosem. Napi illetve heti menüvel szolgálnak, illetve különleges italokkal- nem hiába maláta szerepel a nevében is. ;) Az ár-érték arány nagyon szuper, mindig megfelelő adagot és ízletes ételeket kaptunk. Náluk nem csak a sablonos menükkel lehet találkozni, főleg a heti menü mindig kicsit különlegesebb.
Sokszor van barbeque és grill étel, amit kifejezetten kedvelünk. Van kerthelyisége is, bent pedig egy igazi "élő fal" is helyet kapott. Az előtte lévő asztal elég kapós is! :) Összességében én ajánlom mindenkinek, aki Szolnokon egy jót szeretne enni! U. i. : a desszertjeik is finomak! !
5Ételek / Italok
4Kiszolgálás
5Hangulat
5Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Átlagos
2019. január 16.a párjával járt itt 35 Cuki kis kuckó, de inkább csak egy gyors kávéra, mintsem beülni többen beszélgetni, 5-6 fős társaság már nemigen fér el ha mások is vannak bent. Az enteriőr szép, otthonos és stílusos. Amit hiányoltam az a nagyobb kávé választék és a speciális igényeknek való megfelelés: pl. laktózmentes vagy koffeinmentes termékek.
Illetve amit még így utólag mondanék negatívumként: a wc nagyon-nagyon kicsi, alig lehet elférni bent, és nem volt sajnos se papír, se szappan se kéztörlő. Összességében van még mire odafigyelni, a tisztaságra csak a mosdó fel(nem)szereltsége miatt adtam gyenge értékelést.
4Ételek / Italok
5Kiszolgálás
5Hangulat
5Ár / érték arány
2Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2018. november 5.a párjával járt itt 45 Nyitási idő után kicsivel érkeztünk, de már akkor is többen voltak bent, szóval sejtettük, hogy jó hely lehet! A fiatal pincér kedvesen, humorosan hellyel kínált minket, majd úgy döntöttünk, megkóstoljuk a házi limonádét. Az étlapon nem átlagos főételek szerepelnek, mindben volt valami kis csavar, szóval itt senki ne keresse a Cordon Bleu-t hasábburgonyával.
(Persze kérésre az is elképzelhető, hogy megvalósítják). A sertés tarja vargányás burgonyával nagyon finom volt, bár a húst kicsit még lehetett volna sütni. Egyáltalán nem volt nyers, csak kicsit sültebben szeretem. Ami kicsi negatívum, hogy teljesen sótlan volt, ami végül lehetséges, hogy szándékosan készült így, és ízlés szerint lehet sózni. Ezt én meg is tettem, szóval nem tartom nagy hibának. A marhapofa szalvétagombóccal telitatlálat, nagyon omlós és ízletes volt, bátran ajánlom! ;) Desszertet végül nem ettünk, de a benti teremben található a süteményes pult, onnan lehet választani az aktuális kínálatból. Az árak kissé magasak, átlag étteremhez viszonyítva, viszont az adag kiadós volt. Összességében jóllakottan és elégedetten távoztunk.
4Ételek / Italok
5Kiszolgálás
5Hangulat
4Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Átlagos
2018. szeptember 6.a párjával járt itt 35 Sajnos itt is érvényesül az, ami sok régi klasszikus, jobb napokat megélt csárdában, hogy 20 éve ugyanaz minden és szerintük ettől autentikus. Pedig nem mindegy, hogy valami csak azért retro, mert nem tesznek pénzt a fejlesztésre és az igényes környezet alakítására, vagy azért, mert retro stílusban rendezik be a helyet, hogy a hangulata meglegyen, de közben legyen tiszta és igényes is.
Itt sajnos az előbbi érvényesül. Ugyanazok a díszek, evőeszközök, terítők, már naagyon régóta. A személyzet gyakran cserélődik, ettünk már jót is, de küldtünk is már vissza ételt. A felszolgálók nem túl lelkesek, az árak átlagosak. Úgy gondolom, túl van értékelve a hely, nagyobb a hírneve, mint amilyen a minősége. Ha valaki igazi autentikus csárdában akar igazán kiadósat és ízleteset enni, annak egy kicsit tovább kell mennie és valószínűleg nem bánja majd meg.
4Ételek / Italok
3Kiszolgálás
3Hangulat
3Ár / érték arány
2Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kihagyhatatlan
2018. augusztus 22.családjával járt itt 55Nyaralásunk alkalmával látogattunk ide a családdal. Főként a szüleim szerették volna megnézni a múzeumot, de nagyon nem bántuk meg, hogy mi is velük tartottunk! Részt vettünk az idegenvezetésen, csodálatos munkákat láthattunk. Elképesztő munka van egy-egy kis darabbal, aki nem látja/hallja a készítőket, nem is gondolná! Mindenkinek ajánlom, hogy látogasson el ide egyszer!
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2018. augusztus 19.a párjával járt itt 55Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Kirándulás után kerestünk helyi éttermet egy délutáni ebédhez. A Bori mami mellett döntöttünk - szerencsére. A hely kívül-belül gyönyörű, elegáns, különleges, de nem túl elit mégsem. A felszolgálók figyelmesek, kedvesek. A levendulás limonádé itt a legfinomabb! ! ! A főételeket gyorsan és megfelelő hőmérsékletűen kaptuk meg.
Ízléses tálalás, megfelelő adag. Nagyon meg voltunk elégedve az ételekkel, minden finom volt. Desszertként még tejberizst ettünk, gyümölcsökkel, túró fagylalttal és morzsával, ami még megkoronázta az ebédünket. Bátran ajánljuk mindenkinek. Az árakról annyit, hogy természetesen egy ilyen helyen kicsit magasabb az ár, de egy pesti gourmet étteremhez képest teljesen baráti árak vannak a Bori maminál. Minőségben pedig arányos volt!
5Ételek / Italok
5Kiszolgálás
5Hangulat
4Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Átlagos
2018. augusztus 6.a párjával járt itt 35 Forró vasárnapi napon érkeztünk a stranfürdőbe. Már délelőtt nagy nehézséget okozott szabad helyet találni bent, kénytelenek voltunk a tűző napra lepakolni, miután meguntuk a szaabd hely keresgélését. Úgy gondolom természetes, hogy a nyári főszezopn egyik hétvégi napján jóval nagyobb a strandok látogatottsága, viszont nagyon felelőtlen döntésnek tartom azt, hogy a fürdő nem húzott határt, hogy hol a beengedhető emberek felső limitje.
A heringparti enyhe kifejezés arra, ami azon a napon volt. Összesen 2 olyan medence volt (plusz a tó. . . ) ahová be tudtunk menni, a többivel meg se tudtunk próbálkozni, mert egymás hegyén-hátán voltak benne az emberek. Véleményem szerint ez egyáltalán nem egészséges, sőt akár balesetveszélyes is lehet. A komfortérzetről meg ne is beszéljünk. . . Nagyon megbántuk, hogy aznap ide mentünk, sokat bosszankodtunk és nem sikerült kikapcsolódnunk, folyamatosan kényelmetlenül éreztük magunkat és a szolgáltatások nagyon kis részét tudtuk igénybe venni. Reméljük később nem csak a bevételre utaznak majd a vezetők. Úgy gondolom, hogy maga a fürdő egyébként lehetne szép, modern és színvonalas, de a medencék nem bírták el ezt a tömeget amit ráengedtek.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kihagyhatatlan
2018. július 31.családjával járt itt 55Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Akár családnak, akár pároknak, idősnek-fiatalnak jó kikapcsolódást nyújt. Az árak nincsenek elszállva és látni hogy folyamatosan fejlesztik a parkot. Az állatok jól vannak tartva, bár éppen vedlő korszakban láttuk többüket, de ezt a természetes állapotot leszámítva egészségesnek és szépnek látszanak. A kis pingvin csapat tüneményes!
Mindenkinek ajánlom, hogy látogasson el ide, egy bő félnapos programnak kiváló!
Milyennek találod ezt az értékelést?
Gyenge
2018. július 10.családjával járt itt 25 Mint sokan mások, mi is az Arborétum okán látogattunk erre, előtte viszont kerestünk egy áéttermet, hogy ne éhesen barangoljunk majd. A választás a közelben lévő Hangulat étteremre esett. Egyetlen vendég sem tartózkodott szombat délután az étteremben, ez kicsit aggodalomra adott okot, de közvetlen utánunk 2 pár is érkezett még.
A pincérhölgy kissé meglepetten fogadott minket (talán nem számított vendégekre? ). Megkaptuk az étlapokat, leadtuk az ital rendelést. Pár perc múlva hozta is az italokat, melyeket az asztal közepére halmozott. . . a család csak pislogott, mint hal a szatyorban, majd pár másodperc után feleszmélve, kiosztottuk mi egymásnak a rendelt üdítőket. A hölyg már itt sem mutatta ki nagy lelkesedését és vendégszeretetét, teljesen unott arccal jött-ment. Az ételre egész sokat kellett várni ahhoz képest, hogy mi voltunk az első vendégek. Illetve nem is egyszerre kapta meg mindenki a fogásokat. Az adag nagy volt, viszont a milánói sertésbordát nem ajánlom. A borda finom volt, viszont a tészta iszonyatosan olajos, tocsogott a zsírban, nem esett jól enni. A borjúpaprikás valószínűleg paprika nélkül készült, mert fehéres-sárgás színű volt és bár ízre finom volt, bőven rakhattak volna még pár szem húst bele, mert aránytalanul sok volt hozzá a galuska- ellenben kevés a hús. Ebéd után egy másik, hasonlóan lelkes pincérhölgy szedte össze a tányérokat, majd kaparta össze a maradékot ott az asztalon az orrom előtt. Később a másik asztalnál egy mártást is elejtett. Összességében nem sok pozitív tapasztalatot szereztünk ezzel a hellye, biztosan soha nem térünk vissza és nem is ajánlom majd senkinek, hogy betérjen. A személyzetet vagy leváltani vagy oktatni kellene, mert ez nem elfogadható egy magára valamit is adó étteremben.
2Ételek / Italok
1Kiszolgálás
2Hangulat
2Ár / érték arány
3Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
137 értékelés / 14 oldalon
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.