DEndre adatlapja

De persze jobb későn megismerni egy kiemelkedő helyet, mint egyáltalán. Kértem egy 26-os Bakancslistát, nem oly rég, áprilisban kóstoltam a 25-öst, felpörgette a tempót Róth Zoli. A sör kitűnő volt. Társam ivott előbb egy First APAt majd egy Doppelbockot nem emlékeszem már kitől, ha engem kérdez, inkább a Hopfanatic Bitterfly-t ajánlottam volna neki. Átnéztem az étlapot, találtam rajta több izgalmas falatot, gondoltam rendelek egy harcsatepertőt. Mentem megkérdezni, hogy mikor zár a konyha, mire mondja egy főnökfélének tűnő srác, hogy 10kor. Mondom még nincs 10, mire ő: 9. 52 van, a konyha bezárt. Ellentmondást nem tűrő hangon, kifejezetten udvariatlanul. Legalább egy sajnálkozás belefért volna, vagy valami magyarázat. Nyilván ez volt a kiszolgálás rovat meghatározója és nem az egyébként normális, kedves beosztottak teljesítménye. A hangulat, a beltér kitűnő, a sörválaszték dettó, ennek alapján adtam ebben a rovatban 5 pontot. A tapló üzletvezetői (? ) reakció dacára el fogok még ide látogatni.

Így is tettem egy hosszúra nyúlt gyűlés szünetében elsétáltam a Blaha Lujza tér melletti burgerezőbe és kérte egy kis burgert, mert még helyet akartam hagyni a gyomromban a Biang bistro számára (ebből nem lett semmi, mert annyira népszerű a hely, hogy kint álltak az emberek az utcán asztalra várva – na ez az amiben én nem veszek részt, inkább megyek máshová). Jó az a rendszer, hogy az adott épp elkészült burgert megrendelő nevét egy kivetítőre kiírják mindkét szinten. A burger kifogástalan volt, értékeltem, hogy megkérdezték, hogy mennyire süssék át a húst. Mediumra kértem, a burgerhús ne legyen raw :). A Rothbeer nevű craft serfőzde Bakancslista sorozatának AUO35 nevű ausztrál komlót bemutató, akkoron legfrissebb darabját ittam. (Időközben megjelent a 26, egy USA komlóval, amit nem ismertem. )
A Burgerpápát a DG megkérdezte, hogy melyik a három legjobb burgerező Bpen, ő a Tuningot, a Kandallót és a Pesti Burger és bárt mondta, szerintem ott van a Tuning mellett a Buddies is. Sőt, a Zing is, meg persze a burgerpápa által életre hívott Bamba Marha hálózat.

hu-n is, de az étlapon a Pho Mester felirat olvasható. ) A felszolgáló srác kedves, remekül beszél magyarul, ami nem hátrány Budapesten. A pho (1090 ft) mély ízű, vibráló, amilyennek lennie kell, a tavaszi tekercs (290 darabja, hatot ettünk) is frissen sült (volt ahol mikroban melegítették) és finom is volt. A vega is! Igényes az étlapjuk. Itt szívesen kipróbálnék egyebeket is. Az italválaszték szűkös, az árak viszont ezesetben is barátságosak.

Mi készséggel elhisszük, hogy egy steak house-ban tudnak steaket sütni, spórolni is szeretünk, így aztán mesze elkerültük a steak-ételeket. Szerencsére van déli és van esti étlap, mi pedig nem véletlenül látogattuk meg délben az éttermet. Minden főétel mellé adnak egy salátát vagy levest is, így aztán 3200 és 5800 ft között lényegében két fogásnyi ínyenc menüt adnak. Jómagam kértem egy tanyasi csirkemellet krémsajttal töltve, roston sült zöldségekkel, társam egy félreértés folytán (valamiért úgy gondolta, hogy minden étel 3300 forint, nemcsak az enyém) libamájat (5800). Ő thai édesburgonyalevest kért hozzá pirított rákkal, jómagam fácánerőlevest. Ittunk klasszikus limonádét, ami nem volt klasszikus, annál jobbra sikeredett (1050), dominált benne a narancs, amit én nagyon szeretek, társam frissen préselt narancslevet (2 dl 1000) ivott. Kaptunk üdvözlő falatnak pöttöm kis gránitlapon libamájkrémet és házi pogácsát, a krém remek volt, a pogácsa műfajéban ettünk jobbat, frissebbet. Ezután következett a másik séfüdvözlet, csokis kenyér vajjal és paprikazselés húspástétommal. A kenyér inkább volt érdekes, mint katartikus, a húspástétom ízlett, a vaj is kiváló minőségű volt. Meg voltunk elégedve a levesekkel is, sőt, a felső kategóriába soroltuk őket, kitűnő volt a csirkemell és remek a libamáj is, bár a briós műfajában megint csak ettünk meggyőzőbbet. Összességében egyértelműen 5 pontos élmény volt ez, sok sikert az étteremnek és a séfnek, aki épp távoztunkkor kóstoltatta és fotóztatta az új napi desszertet és kérdéseinkre szívesen válaszolt, mi több, megengedte, hogy mi is lefotózzuk a nagyon ígéretes desszertet. Az ár/érték arány átlagosságát (3 pont) összességében értem, amit mi kaptunk a pénzükért, azért négy pont jár.

Ettünk gyozát (750), tavaszi tekercset (650), pankó morzsában rántott tengeri sügért (1790), egy 20 darabos sushi tálat (3150) valamint két hatos vega maki szettet (590, 750). Ezutóbbit engedélyünkkel egy tálon hozták ki. Az ételek finomak voltak, nem képviseltek csúcskategóriát, de alapvetően mindent jónak találtunk. Összességében kifejezetten jó élmény volt. Dilemmáztam is, hogy 4 pontot vagy 5-öt adjak, végül a 4 mellett döntöttem, mert a fő szempont mégiscsak a konyha.

Az átlagos jövedelemmel bíró ínyenc – e sorok írója is ebbe a csoportba tartozik – mi tehet, ha mégis kíváncsi a csúcsszegmensre? Vagy összespórolja rá a költségkeretet, mondjuk nyaralás helyett, vagy ellátogat azokba az éttermekbe, ahol - főként hétköznap délben - köznapi áron is lehet rendelni s jól megnézni még így is, hogy mit választ. A Costes Downtown az utóbbi kategóriába tartozik. Háromféle menüjük van, déli menü, főként salátákat, szendvicseket integráló „Lobby menü” melyek elérhetőek az átlagember számára is, valamint vacsora-menü inkább azokat célozza, akik a minőségért úgyszólván bármennyit meg tudnak és akarnak adni. Mi a „Lobby menüből” választottunk Costes salátát, Créme bruleé-t, „répa és gyömbér” nevű desszertet, valamint a déli menüből édesburgonyakrémlevest kókusszal és chilivel. Az első üdvözlőfalat, amit a ház részéről szolgáltak fel, egy tojásfehérjéből és lisztből készült ropogós volt, a tortilla távoli rokona, könnyed padlizsánkrémmel. Pazar kezdés. Ezután, hasonló szintű folytatásként érkezett néhány frissen sült péksütemény kacsazsíros sült hagymás- valamint petrezselymes vajjal. A citrusokra hangolt leves katartikus volt, íz- és állagjátékokkal, mangókocka-betéttel, zöld koriander-hajtásokkal, tanítani lehetne. A saláta korrekt volt, esztétikus, ízletes, a Créme brulée tökéletes, kaptunk mellé két grillázsos ropogós érmét is, meg némi ribizlit, szedret. A másik desszertet nevezhetnénk répatorta-átiratnak, a „répaspongya” mellett gyömbérfagylalt, ehető virág, sült ananász, érdekes, vibráló kompozíció. Ezután jött az ház utolsó ajándéka, egy kőedényben tonkabab-töreten, dekorációs célokat szolgáló kövek mellett három-három kis desszertfalat, egy zselés, egy mini-csokimedencébe ültetett különböző formációkat tartalmazó valamint egy puszedliszerűség, amit ízletes krémmel ragasztottak össze egy fehércsoki-lapocskával. Mindehhez ittunk egy gyömbéres italt valamint egy kitűnő trópusi limonádét, amiben a passiógyümölcs dominált. A számla a felszolgálási díjjal együtt 11500 ft volt. Csillagos élményben részesültünk pazar ár/érték arány mellett.

Ennek alapján megegyeztünk babgulyásban és somlói galuskában. Az ételek 15 perc után érkeztek, ennyi idő alatt akár haltepertőt is süthettek volna, amire lett volna gusztusom. (Igaz, bevallják, az étlapon, hogy pangasiusból csinálják, így mégiscsak mellőztem volna ezt a fogást. ) Siettünk, tűkön ültünk. Vélhető, hogy ha ráérősen ülünk be, akkor más lett volna az végső élmény. A babgulyás átlagos-élvezhető volt, egy fokkal sósabb az optimálisnál, a hús szokásosan túlkészült, értékeltem viszont, hogy nemcsak Erős Pistát hoztak hozzá, hanem szárított erőspaprikát és zöld hegyes erőset is felszeletelve. A somlói meglehetősen korrekt volt, szaftos, sok mazsolával. Arra nem esküdnék meg, hogy a tejszínhab valódi volt, de ha pótlék volt, akkor jobbfajta. Összességében nem több 3 pontnál.

Csodás beltér, pazar kerthelység, kiváló kiszolgálás, szemre, ízre, állagra egyaránt remek sütik. Ettünk egy sóskaramellás moussetortát (600) meg egy habos mákosat (550). Ittunk egy citrusos limonádét. (600)
Kitűnő volt mindkettő, alig várom, hogy egyebet is kóstoljak.