DEndre adatlapja

Távozásunkkor szokás szerint lefotóztam a hely portáját az utcán, mint ahogy a teázás folyamatáról is készítettem pár fotót. Miközben elkattintom a gépet, kipenderül az ajtón egy feldúlt hölgy és igen offenzív stílusban érdeklődik, hogy miért fényképezek. Én meg visszakérdeztem, hogy mi a probléma azzal, hogy fotózok. Ez így ment nagyjából három körön keresztül, a negyedik körben a hölgy ellentmondás nem tűrő hangon, meglehetős agresszivitással azt mondta, hogy akkor menjek arrébb, mintha legalábbis övé lenne a Kazinczy utca, s mintha nem ő tartott volna fenn addig. Sőt, azt is hozzátette, minden ok és átmenet nélkül, hogy ő szégyelli magát, hogy ilyen emberekkel él együtt. Akkor elmondtam neki, hogy épp azzal a szándékkal jöttem ki, amit el is mondtam a társamnak, hogy majd írok valami jót a helyről, mert nagyon jól éreztem magam, s az ajtajára amúgy is ki van ragasztva Tripadvisor logo, ami egyfajta felhívás az élményrögzítésre. De ekkor sem kap észbe, hanem folytatja ebben a stílusban, miközben, jelzem, semmiféle okot erre nem adtunk. Gyalázkodás közben megkérdezte, hogy „akkor most majd leértékel minket”? Mondtam neki, hogy nem „értékelem le”, hanem megírom pontosan mi történt, s hogy aligha volt szüksége erre, és minden oka meg is van arra, hogy szégyellje magát, de leginkább azért, hogy milyen stílusban beszél a vendégekkel. Távozásunk után még harsányan kiabált, immár a hátunknak, hogy mi szégyelljük magunkat. 2017, Budapest. Amikor turisták százezrei örökítenek meg minden apró pillanatot, mindössze az emléktárolás szándékával, s amikor tízezrek fotóznak azért, hogy Tripadvisorre vagy akár az ittjartam. hu-ra feltegyék a fotókat - jellemzően az adott hely népszerűsítésének nemes szándékával. Az eset több, mint elképesztő.

(Kíváncsiságból utánanéztem a korábbi évek pontszámainak 2014-től így alakultak: 9, 10, 9, 11 – ez már „Like”)
A tálalás virtuóz, az alapanyagok jók, itt-ott apróbb hibák becsúsznak. A beltér nagyon tetszett, a kiszolgálástól egyáltalán nem voltam oda. Adnak üdvözlőfalatot és –italt, sőt, záró-desszertet is, de az egyébként formálisan udvarias pincét metakommunikációja nem győzött meg egyáltalán. Amikor rákérdeztem valamire, amire nem tudta a választ, érződött a kelletlenség, amivel a konyhára ment érdeklődni. Ezzel együtt az összélmény kifejezetten jó volt.

A reggeliztetésre és ebédeltetésre szakosodott, 7. 30 és 16. 30 között nyitva tartó hely felhozatala korrekt, igényes, a választék szép, de nem eltúlzott, az árak elérhetőek, értékarányosak. Reggelire tojásételeket kínálnak (benne Egg Benedict) továbbá wrapeket, bageleket, bagettek. Mindig van napi ajánlat is, fehér krétával fekete táblára írva. Az italválaszték is rendben van: frissen facsart narancslé, limonádé, házi szörpök, üdítők esetében színvonalasabb termékek (John Lemon). Mi libamájas bundáskenyeret ettünk valamint sajttortát, amit frissen préselt narancslével kísértünk. Mindkét ételünk remek volt, hibát keresve sem találtunk volna benne. Nagyon jó hely a KicsiZsó. Kívánok nekik visszajáró vendéget.

A főzelék ízesítése nem volt rossz, de igencsak eltúlozták a rántás mennyiségét, a fasírt rendben találtatott. A somlói sárga krémje pudingból készült, flakonos tejszínhabot nyomtak rá. Jóindulattal átlagos teljesítmény volt ez. A beltér kissé jellegtelen, nem túl hangulatos, rádió szól, ami igencsak idegesítő. A kiszolgálás szívélyes, bár pontatlan. Pohár sört kértem, korsóval kaptam, pedig jeleztem, hogy másfél óra múlva vezetnem kell és nem kockáztatok többet. Poharat számoltak (250) én meg otthagytam két decit a sörből. Az italfront kommersz. Maga az élmény nem volt rossz, sőt, a kedves kiszolgálás miatt belefér a jóba.

A hely tulajdonképpen egy kínai „tapas-bár”, ahol minőségi, a szokványostól eltérő autentikus ételeket rendelhetünk, kevés pénzért, kis adagokat. Rendeltünk Jiao Zi-t (házi készítésű garnélás húsos batyu), Ya Zheng Fan-t (kacsahússal gőzölt rizs), Sha Cha Jiang You Yu Xu-t (Tsing tao tartomány fűszereivel ízesített polipcsápok) és Gui Hua Ou Pian-t (bodzavirágos öntettel tálalt lótuszgyökeret). Fogásaink mind ízben, mind állagban, mind tálalásban teljesítették a felfokozott várakozásokat, úgyhogy alig várjuk a következő kóstolgatási alkalmat, mert bizony nem volt olyan tétel az átlaghoz képest dicséretesen rövid, mintegy 22 ételt integráló étlapon, amit ne ízleltünk volna meg szívesen. Tetszett, hogy az italválaszték is messze izgalmasabb a megszokottnál, kitűnő magyar kézműves borokat tartanak és egzotikus gyümölcsitalokat. A sör műfajában még van némi fejlődési lehetőségük.

Ez a rovat 5 szívecske s mellé egy csillag. Hasonlóan meggyőző a beltér is, kellemes francia zene szólt. Jó volt az Opera szelet (750) és az érlelt sonkás minibagett-szendvics (990) is (ezt még lehetne kicsit tökéletesíteni, enyhíteni a szárazságán, de azért belefér ez is az ötös kategóriába), ittunk mellé egy kávét (remek volt) és frissen préselt narancslevet. 2890 ft volt mindez. Kiváló élmény volt ez, jó szívvel ajánlom a helyet másoknak is.

S az is kiderült, hogy itt London Stone pub néven működött egység korábban mely egyébként igencsak meggyőzött. Most sem rosszabb a hely, mint volt, annyi a különbség, hogy addig angol sörök voltak csapon és sorakoztak a hűtőben, most meg cseh sörök. A kiszolgálás kedves, kissé szórakozott. De magam is szórakozott ember vagyok, így aztán örömmel megadom az 5 szívecskét erre a rovatra is. Rendeltünk búzasört (nem volt meggyőző), pilst, ez már inkább fekszik a cseheknek, és két IPÁ-t, mindkettőt a Permontól, egy klasszikusat és egy feketét, ami persze önellentmondás, hiszen, ha egyszer „Black”, akkor nem lehet „Pale”. Tehát ez inkább IBA, mint IPA. Ettünk egy csevegő tálat és csevegtünk mellette zárásig. Nálam megőrizte a hely az 5 szívecskét, a kaja nem volt rossz, de azért az étel-ital rovat inkább a söröket díjazza. Ha minden jól megy, majd lesznek képek is.

No de végre sikerült ezt is abszolválni. Mikor bementem, már nagyon sajnáltam, hogy az autóban hagytam a fényképezőgépet. Olvastam, hogy önkiszolgáló rendszerben működnek egy ideje, gondoltam akkor elviszek némi rusztikus ételt, leginkább pacalt, mert arról híresek. A beltér nagyon barátságos, rusztikus, szívvel-lélekkel megtervezett, a falra rögzített, dekorációs funkciót ellátó régi népi használati tárgyak egy szebb, letűnt kort idéznek s csodás atmoszférát teremtenek. Az is tetszett, hogy a Szent András sörfőzde termékeit tartják. Mert tarthatnák a szarvasiakét is, de ha el tudnám zongorázni a két főzde közti minőségi szintkülönbséget, én lennék Szakcsi Lakatos Béla. Vannak házi szörpjeik is, ami szintén impozáns. Az étlap a klasszikus magyar konyha fogásait kínálja, úgyhogy csomagoltattam fél adag pacalt és fél adag halászlevet, amit itthon melegítettem meg, s miután alaposan megkóstoltam őket, ültem le írni e sorokat. (A kijavításra csak később került sor. )
A halászlé leve remek, a hal állaga benne kiváló, a mennyisége lehetett volna nagyobb, akkor is, ha fél adag, de sebaj. A fél adag pacal ezzel szemben beillett egész adagnak is, íze ennek is remek volt. Erős négy pont mindkettő, az összélmény vitathatatlanul öt. Mondtam is a kedves pultosoknak, akik, ahogy néztem, egyben tulajdonosok, hogy állandóan felfedező üzemmódban működöm, így mindig új helyeket keresek, de ide előbb-utóbb eljövök úgy, hogy helyben egyem meg, amit kínálnak. Én ugyanis azt várom egy hagyományos magyar vendéglőtől, csárdától, amit a Régimódi vendéglő nyújt: rusztikus, meghitt, elvarázsoló belteret, kedves kiszolgálást, jó ízeket, megfizethető árakat és barátságos kiszolgálást. Ez itt mind együtt van.