DEndre adatlapja

Egyik jobb volt a másiknál, legszívesebben végigkóstoltuk volna az egész pultot. A kiszolgáláson lehetne mit javítani, a pultos fiú nem volt ugyan barátságtalan, de a kedvességtől is igen messze állt. Azt meg, ha cukrászdám vagy éttermem lenne, külön tanítanám, hogy az elismerést kedvesen mosolyogva, örömmel kell fogadni s nem semleges közönnyel, mintha legalábbis az időjárásra tettem volna megjegyzést. Az árak is abszolút rendben vannak, persze a különleges minőségű sütemények díjszabását nem a fősodorhoz kell hasonlítani, hanem a hasonló minőséget megütő társaikéhoz.

A falra erősített kávédarálók, az egyéb dekoráció, a bútorzat meghittséget, egyediséget, otthonosságot sugall, az ember hamar elengedi magát ebben a környezetben. Kár, hogy a kiszolgálás unott, motiválatlan és nem kedves. A kávé persze finom, s ha nem is olcsó (400 ft) de megfizethető. Több mint a Memories vagy a Goat herder, de kevesebb mint mondjuk a Tamp and Pull. Igaz, nem sokkal. Összességében megérdemli az öt szívecskét.

Mondta a kedves kiszolgáló hölgy, aki egyben tulaj is, hogy akadt, aki elhúzta a száját és azt mondta hogy „nincs választék”, hát nekem inkább úgy tűnt, hogy egész csinos summát tudnék itt hagyni sörre, borra, szörpre s egyéb remek kézműves termékekre. Az Aldiban rengeteg áru van, de úgyszólván semmi nem csábít itt biztos, hogy kevesebb dolog, de ami van azt jól megválogatták. A szörpöket például egyik kedvenc pincészetem a Tamás pince szállítja. Róluk találtam egyszer azt mondani, hogy „kétféle ember van, aki szereti a Tamás pince borait és aki még nem kóstolta. ” Fel is tették egy időben e kis elméncségemet a szórólapjaikra. Vannak fagylaltok is, a süteményeket egy Maros utcai cukrászda szállítja, melyet ugyan én nem ismertem, de negyed évszázada Budán lakó kulináris kalandtársam igen. A Magyarhertelendi kézműves serfőzdétől vettem egy Illimunator Hoplagert, ami remek volt, társam valami sütit kért, amit én is megkóstoltam, az is ütötte a mércét. Remek hely a Zugligeti Kamra, remélem sikerül még eljutni ide máskor is.

A beltér nagyon szép, díszes, külön értékeltük a marcipánból készült szobrászati remekműveket az esztergomi bazilikát és a Szent koronát mintázó kompozíciókat. Sok talán az 5 pont, de azért határozottan jobb ez a hely a négypontosok zöménél.

Fiam egy gesztenyepürét evett, nem bántam volna, ha olyasmit választ, ami többet elárul a hely szakmai felkészültségéről, de hát reggel óta emlegette a gesztenyepürét s nem akartam a kedvét szegni. Jómagam egy madártejdesszertet (400 ft) kértem, ami finom volt, nem katartikus, de ízletes. Az árak barátságosak, a csokis félhold, amit nézegettem szintén 400 ft volt, akárcsak az erdei gyümölcsös desszert. A kiszolgálás kedves. Jó kis hely ez, jó élménnyel távoztunk.

Azt biztos nem, hogy maguk süssék a kenyeret vagy szerezzenek be valami tisztességes pékségtől élvezhető kenyeret, s kommersz nagyiparit tegyenek az asztalra. Kértünk egy lazacos előételt konkrétan „tequilában marinált lazacot citrussalsaval és pirított édesburgonyával” valamit egy rákkrémlevest. Kértem zöld koriandert a leveshez, a cseppet sem kedves, és/vagy mosolygós pincérnő nem hozta ki. Amikor rákérdeztem, hogy miért nem, akkor azt mondta, hogy a séf szerint nem illik hozzá. Ezt rákérdezés nélkül kellett volna jelezze a vendégnek. Mondtam, sebaj, azért én kérek. Egyébként naná, hogy mindkét ételhez illett a zöld koriander, de hát van úgy, hogy azt hiszik egyesek, hogy mindent jobban tudnak. Fel is számoltak a pár miligramm zöldfűszerre 200 forintot. Mindez nem lett volna probléma, de azt kifejezetten nem bírom, ha mondok valamit és nem reagálnak rá, mintha a falnak beszélnék. Mondom, hogy finom a lazacos előétel, mire a pincérnő mintha ki se nyitottam volna a számat, semmit nem reagál, sem hogy örülök, sem, hogy egészségére, egyszerűen semmit, arcizma sem rándul. A rákleves egyébként felejthető volt, paprikázott, egy kulináris tévedés. Úgyhogy, bár ez egy barátságos hely, mind az árakat, mind a kínálatot, mind a belteret tekintve én nem fogok odamenni még egyszer a nem megfelelő kiszolgálás miatt.

Annál is inkább, hogy a nemrégiben beszéltük egy jóbarátunkkal, hogy milyen jó is a pacal reggelire és hogy van egy szálloda Mezőkövesden, ahol a reggeli svédasztalhoz a pacal is hozzátartozik. Mint megtudtam, a konyha 11 órától üzemel, így aztán egy kávét ittam, ami 250 ftba került és iható volt. Ittam volna teát, de csak aromatizált változatokkal szolgáltak, ráadásul sem mézük, sem citromjuk nem volt. A kiszolgálás cseppet sem kedves, mosoly nincs, de még a köszönömre sincs szívesen vagy én is köszönöm. Rádió szól, ami elég idegesítő. Úgyhogy hiába az otthonos, szerethető környezet, a baráti díjszabás, a vonzó magyaros étlap, egyhamar nem fogok ide ismét betérni. Talán újabb húsz év múlva, ha megérjük.

Egy sör volt, amit még nem ismertem, meg is vettem volna a szaküzlethez képest mért felár dacára, de felhúztam magam azon, hogy a csatos üveg betétje nem 200 forint hanem 250. A 200 is sok ugyebár. Bosszúságomat persze nem érzékeltettem, hisz nem a pultban álló kedves hölgy a hibás ezért. Elvben nem kizárt, hogy emelés történt országszerte, de ezt nem tartom valószínűnek. Úgyhogy rendeltem egy deci Olaszrizlinget a badacsonyi Borbély pincészettől és elkortyoltam abban a reményben, hogy mire több óra múlva volánhoz ülök, nem lesz már kimutatható. A beltér barátságos, a sörválaszték debreceni viszonylatban igen jó, főként a szarvasi és a fóti főzde termékeit tartják. A borokat is ügyesen válogatták össze s vannak érdemi pálinkáik is. Jó hely ez, jó eséllyel még benézünk. Kár, hogy mint megtudtam a Pálinkázó helyén nyílt – a beltér nem emlékeztet a korábbi egységre – jobb lett volna, ha az is megmarad.