DEndre adatlapja

Amikor kérdem, hogy van-e kézműves sörük, azt válaszolják, hogy „természetesen”. Bár úgy lenne, hogy ez természetes legyen egy igényes helyen! Jó boraik is vannak, továbbá háziszörpjeik. Végül egy deci vörösbort ivott a jóbarátom, én egy deci Istvándy rizlinget, ami nagyon jó ár/érték arányban volt, a volánnál ülő társunk pedig feketeszeder szörpöt. Már ebéd után voltunk, de azért kipróbáltuk a konyhát is egy panna cotta erejéig. Nem volt katartikus, de finomra sikeredett. A kiszolgálás kifogástalan, a háttérzene tökéletesen meg van választva.

Nem csoda, hogy amiután jól beebédeltünk a minap a Hold utcai vásárcsarnokban, desszertet innen hoztam, egy epres süteményre esett a választásom. A kiszolgálás udvarias, az árak megfizethetőek, a képen látható sütemény 690 forint volt. A magam részéről örvendek annak, hogy ők is hont foglaltak ebben a gasztronómiai és építészeti szempontból egyaránt színvonalas és vibráló csarnokban.

A központ gasztronómiai munkatársai, a szakácsok és a felszolgálók játszi könnyedséggel szolgáltak ki 100-120 embert, minden pultnál egy szakács, frissen sütötték a rákot, rágőzöltek a húsosderelyére, frissen tálalták a libamájat, egyszóval megadták a módját a dolognak. Igen erős volt a desszertfront is. A pazar falatok mellé a Balkezes nevű sörfőző remek IPÁját ihattuk s kitűnő borokat. Nem véletlenül kaptak a minap bemutatott kalauzban 13 pontot, ami már "sapkás" kategóriának számít. Mivel a bemutatón nem volt „beugró”, az ár rovatban azt az összeget jelöltem meg, amennyit, akkor hagynék, ha ki kellene fizessem az étkezésemet, ami nagyjából megegyezik azzal, amennyi pár éve ott maradt egy családi látogatás után. (Pár fotót azok közül is beillesztettem. )

Első két kanál után gondoltam, meg sem eszem, hiányzott belőle némi ecet meg egy cseppnyi só, rántás az viszont volt elég, sok is. Átmentem a Séf utcájába, ahol épp Boxi, a neves villányi borász látott neki enni, és miután üdvözöltem, onnan kértem egy kis chilis ecetes fokhagymát, amit a pho leveshez szolgálnak fel. Azzal egész jó volt, el is pusztítottam az egészet előételnek. Nem volt egy nagy gasztronómiai élmény. A fasírt jobb volt a maga műfajában a főzeléknél, persze abban sem tengett túl a hús. Olcsón adnak közepeset a Sparheltben, sokfelé ez a(z egyébként életképes) filozófia, van is sor rendesen náluk délben. Érdemes még kiemelni a kedves kiszolgálást, és azt is, hogy remek söröket tartanak remek áron, konkrétan zirci apátsági söröket 450 forintért palackját. Az ételek gyengicsek-átlagos színvonala dacára az össz-élmény jó volt, ugyebár az éhség a legjobb szakács, s ha ehhez hozzávesszük a jó sört, a baráti árakat, és a kimagaslóan kedves kiszolgálást, érthető, hogy miért adtam a helynek 4 szívecskét az össz-értékelés vonatkozásában.

A sörvonal totál kommersz. Pálinka műfajban mutatnak még valamit, ami konkrétan azt jelenti, hogy a Fütyülős mézes kotyvalékon és a Rézangyal kétes minőségű pálinkáin kívül tartanak még egy kis főzdétől pár pálinkát. De az ember örül, ha újat hall. Tassi pálinkák, feljegyezzük. Mi nem ezt próbáltuk ki, hanem két deci frissen préselt narancslevet és egy kisfröccsöt valami iható kimért borból. A kiszolgálás kedves. Érthetetlen, hogy rajtunk kívül senki nem ült itt bent, míg a szomszédos Place tele volt. Mi itt – s nemcsak ezért – sokkal jobban éreztük magunkat. A zene, ha nem is a mi zsánerünk volt, de el lehetett viselni s a hangerő sem volt bántó. Ételek nincsenek, az ételrovatban az italválasztékot minősítettem.

Mivel volánnál ültem s mustjuk a kiírás ellenére sem volt, vettem két liter bort, aminek tiszta volt az illata, csak semmi furmintosság nem volt benne, holott furmintként árulták. Viszont megszólalásig hasonlított a kilencvenes évek elején az egri ócskapiacon 40 forintért (literár! ) vásárolt, egrinek mondott muscat ottonelhez és egyidejűleg a kétezres évek elején Arad központjában vásárolt Tamaioasahoz. Most persze elvben lehetséges, hogy az egri muskotály, a helyi román illatos fajta és a furmint különböző évjáratokban, különböző talajon épp azonos jellegű bort adjon, de ennél sokkal valószínűbb, hogy ugyanolyan aromával kezelik mindegyiket. (Utóbb egy kedves hegyaljai borász barátommal beszélgetve megtudtam, hogy nagy hamisítókként tartják őket számon. )
Egy biztos, ide szívesen beülnék máskor is, de inkább pálinkázni, abban a műfajban talán jobbat adnak. Ételeket nem kínálnak, az ételrovatban a bort illetve annak választékát jutalmaztam.

(Ez a parafa betegségéből adódik, TCA fertőzésnek is mondják. ) Jeleztem a kocsmárosnak a problémát, ő vállat vont és azt mondta, hogy láttam, hogy előttem nyitotta ki a bort, nem manipulált vele semmit. Ráhagytam, attól tartok, hogy nem játszotta a hülyét, hanem az volt, legalábbis ebben a témában, mely egyébként igencsak kapcsolódik a szakmájához. Enyhén szólva botrány, hogy a legjelentősebb magyar borvidék névadó városának fő utcáján az első borozóban a pultos nem hallott még a dugós borokról. De hát ez van. A nemrégiben betértünk ismét egy fröccsre, azt már egyszerűbb borból kértem, a fogyasztás csak alibi volt a mosdóhasználathoz. Olyan volt a bor, amilyenre számítottam, húzós, durva savak, némi oxidáltság, ha nagyon akarja az ember meg is lehet inni, főleg fröccsnek, ahogy mi tettük.

Nos, erről nagyon gyorsan lemondtam, s kértem helyette egy palacsintát, ami nem volt igazán jó inkább nyögvenyelősre, fojtósra sikeredett. Egyébként a keszegnek 400 forint volt tíz dekéja. Vessük azt össze a gyulai Harcsafészekkel, ahol a harcsát kapja meg az ember 360-ért tíz dekánként.