DEndre adatlapja

Azóta több helyről is hallottam, hogy Villány egyik legjobb konyháját viszik (ha az egyes településeket aszerint osztályoznák, hogy hány főre esik egy Gault Millau pont 10 pont feletti egységek révén, akkor Villány alighanem az élen végezne, hiszen a 2500 lakosú városkában ott a Gere Mandula, a Bock Óbor, a Halasi, a 7773, a Wunderlich, úgy hírlik, Tiffánék is belevágtak a vendéglő témába. S akkor nem szóltam a fősodratú valamint a ki nem próbált helyekről. )
Tavaly novemberben egyik fő célpontunk volt a Halasi, de sajnos aznap nem működött a konyha, így kénytelenek voltunk megelégedni a borok kóstolásával. Azok pedig nagyon rendben voltak, sokat fejlődtek 2-3 év alatt. A kiszolgálás kedves, a hangulat is jó. Az ételrovat szívecskéi az italok minőségét díjazzák.

A Hétfogásban a halászlé is olyan volt mint, maga a hely. Erények és hibák nélküli, élvezhető, de nem kiugró. A libazsíroskenyér, amit még kértünk a hallé mellett, pecsenyezsírból készült, amit persze nem bántunk, azt inkább, hogy a kenyér nem volt friss. A kiszolgálás udvarias, nem lenne előnytelen, ha a kis hölgy többet tudna a borokról. Nem volt rossz élmény a Hétfogás, de egyszer elég volt, legközelebb inkább mást próbálunk ki.

A villányi étterem megvolt már korábban is, a kétezres évek elején jártunk itt először, tavaly novemberben a villányi túránk alkalmával másodszor. Épp egy jeles borász találkozó volt ott, nem győztünk köszöngetni a közeli és távolabbi borász ismerősöknek. Mint kiderült a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa tartotta ott rendes közgyűlését. A konyha már bezárt, de kaptunk egy ízletes szépen tálalt sajttálat, s rácsodálkoztunk, hogy a pincészetnek milyen szépes a palettája. Választani nyilván nem a már jól ismert vörös világfajtákat, netán cuveéket választottuk, hanem Cserszegit, Sauvignon Blanc-t és ehhez hasonló érdekességeket. A kiszolgálás udvarias, az árak a pazar környezethez méltóak. Reméljük, legközelebb a konyhát is nyitva kapjuk.

Csapon Tuborg és Carlsberg sör, a borlapot a Bortársaság adja, erről is választottunk pár tételt. Elvégre a legjobb magyar borszaküzletről van szó, melynek borlapjáról szinte vakon is lehet választani. Iható, valamivel az átlag feletti kávét főznek. Az árak mérsékeltek, kiszolgálás kifejezetten kedves. Az ételrovatbeli szívecskék az italválasztékot díjazzák.

A konyhán van még mit javítani, de azért az önmagában igen jó dolog, hogy túllépnek egy Venesz- Pethő paradigmán, s hogy ötletes izgalmas ételeket kínálnak. Az itallap is fejleszthető, különösen az a döntés hiányzik, hogy néhány komoly bort is kinyissanak. A legdurvább, hogy nem tüntetnek fel sem évjáratot, sem „borszínt”, így aztán az ember rendel egy György Villa Syraht és a finom, tömény, gyümölcsös, Romsics Laci értő kezét viselő vörösbor helyett kihoznak neki egy lejárt, 2013-as vagy még régebbi rosét. A pincérek udvariasak, de időnként hosszabb időre eltűntek, holott senki más nem ült az étteremben csak mi, így aztán túl sok dolguk nem volt.

Ahogy nézem, a közönség is elég vegyes, főleg fiatalok járnak ide, nem a szelídebb fajtából, ki is ríttunk a környezetből, mint ötvenhez közeledő félpolgári elemek. (Félpolgári mondom, mert azért nyakkendő-zakó-öltönynadrág egyikünkön sem volt, de más a vasalt ing is ritka errefelé. )
Az italválaszték a szokásos kommersz, de azért találtunk némi korrekt pálinkát, amit stampedlis pohárba töltöttek. Egyből adták a négy centet, kérdezés nélkül, kénytelen voltam visszatöltetni a felét, soha nem iszom 4 cl pálinkát valamiből, akkor inkább többféléből 2-2 centet. A zene nem volt blues, de azért jó volt, a Metallicát szeretjük, üde színfolt a mai zenének csúfolt rettenetek között. Nem lesz a törzshelyünk, de azért jó volt itt lenni.

Egyikünk valamilyen kimért vörösbort rendelt, bizony érződött rajta, hogy már jó ideje nyitva van, erre jobban oda kellene figyelni. Az italválaszték nagy meglepetéseket nem rejt, a megszokott kommersz vonalat képviseli. Szerencsére találtam némi izgalmas pálinkát is rajta. Egyszer elég volt, de attól más még kipróbálhatja. Az ételértékelés az átlagos italkínálatra vonatkozik.

Krusovicét és Radebergert csapolnak, stílszerűbb lenne a Bombardier, a Hobgoblin vagy az Iron Maiden remek ale söre, de hát, ha ez van, ez van. Én az előbbire szavaztam, a társaság megoszlott, ketten-ketten választottunk egyféle sört, így megkóstolhattam a Radebergert is, s megállapíthattam, hogy a Krusovicét továbbra is jobban szeretem. A felszolgáló srác kikapcsolta a rádiót nagy örömünkre s tett valami mai zenét, megkértük, hogy ha van Deep Purple, Pink Floyd vagy Uriah heep, vagy ehhez hasonló jó régi zene a hatvanas, hetvenes évek fordulójáról, akkor esetleg azt tegyen. Egy kiváló Deep Purple best of-ot indított el, az 1969 és 1973 között nótákból összeállítva, ami tovább marasztalt, úgyhogy ültünk vagy negyven percet, míg végigment a Hush, a Fireball, a Child In Time, a Speed King, a Strange Kind of Woman s még vagy két dal. Egy pohár sör felett merengtünk azon, hogy milyen szép az élet s mekkora nagy banda volt a Mély Bíborról elnevezett társulat. Pangasius-szal nem volt kontaktusunk, így ezúttal teljes mértékben kedvünkre volt a St. John Pub. S bár ez nem egy vitafórum, de a tényszerűség jegyében nem állom meg, hogy ne jelezzem: a sertés- vagy marhahús nem vért ereszt, ha megvágjuk, a vér az le van eresztve az állat levágásakor. Hanem húslevet, ami inkább jó jel, mint rossz, a hús átsütése a gasztronómiai brutalitások egyike.