A beltér a kilencvenes években hajóbelsőt mintázott, amit ki giccsesnek tartott, ki meghittnek és vagánynak, jómagam az utóbbiak közé tartoztam. Gyenge konyhája volt, de valahogy mégis kihúzta 2014-ig. Egy ideig üresen állt, majd a járvány előtt itt nyitott újra a kézműves sörforradalom hőskorának kultikus egysége, a Lágymányosi utcai Bölcső mely 2024 nyaráig működött. Kár érte, igen jó hely volt. Öröm az ürömben, hogy a profil megmaradt. A belteret átalakították, de a szeparék intimitása nem változott, a dekoráció továbbra is jól eltalált. A zene a kelleténél hangosabb és a tuctuc műfaj sem ideális a minőségi sörök élvezetéhez. Az ételválaszték zöme a klasszikus pub food kategóriába tartozik: grillezett kolbászok, burgerek, quessadillák, többféle csirkeszárny, nachos tálak tépett sertéshússal, chili con carne-val, sajtmártásokkal. Kínálnak továbbá fokhagymakrémlevest, jalapeno-s beer cheese levest, padlizsánkrémet, lazac-mousse-t és aszalt paradicsomos fetakrémet is lepénykenyérrel, továbbá desszertként mangós chiapudingot és amerikai sajttortát gyümölcsöntettel. Az itallap értelemszerűen sörhangsúlyos, 16 csappal dolgoznak, az Etyeki Sörmanufaktúra főzetei mellett más csúcsfőzdék söreit is csapra verik, kellemes meglepetés volt a temesvári Bereta termékeit viszontlátni a választékban. Közel 100 tételt kínálnak dobozban és palackban. A habzókkal együtt 14 etyeki bort tartanak, ezek közül kettőt mérnek ki decire. A rumokat, gineket, vodkákat és tequilákat a prémium szegmensből válogatták. A saját sörpárlat mellett az Etyeki Czímeres főzde két pálinkája is kapható náluk. Egyszóval egyszerre képviselik a lokalitást és a minőséget minden műfajban, amiben csak lehet. Egy esti sörtúra közben kaptam a hírt, hogy nemzeti ünnepünk alkalmából, egy napos, március 14-i soft opening után megnyitott a hely, melyről már rebesgették szakmai körökben, hogy kis idő múlva kitárja a kapuit. Így aztán már vacsora után érkeztem, s csak egy koreai BBQ csirkeszárnyat kértem, amit meglepően hamar kihoztak. Jeleztem, hogy az étlap ígéretével szemben nincs rajta koriander, elnézést kértek és hamar pótolták a hiányt. A csirkeszárny korrekt volt, élvezetes, szaftos, öt egész darabot kaptam, ami KFC számolásban tízet tesz ki. Mellé a Horizont sörfőzde Night Shift - Vintage 2024 nevű sörét ittam, amit gemenci és Tennessee whiskys hordókban érleltek, továbbá a Bereta főzde Haze Trickle, valamint Child Labor IPA söreit ittam. A kiszolgálás motivált, mosolygós, kedves, segítőkész, az apró hibát rögtön korrigálták. Azt kívánja az ember látva a pörgő, törekvő felszolgálókat, hogy maradjon meg bennük a lendület és a lelkesedés. Remek élmény volt a Zenta Kraft by Etyeki, megyünk még. Enni is és inni is, itt mindig lesz izgalmas kóstolnivaló.