Én meg vártam az esőben. Belépve az első teremben foglaltak voltak az asztalok, ezért hátrainvitált a pincér a konyha felé eső kisebb terembe. Végig óvatosan lépkedtem, mert csupa víz volt a futárok nyomán a padló, s azt senki sem törölte fel. Leülve érdeklődtem forralt bor iránt, ami nem volt, de teát ajánlottak. Az árszinthez képest alsó kategóriás filteres termékeket mutattak. Választottam egyet. A feltálalt mézes tasakokba bele volt kristályosodva a méz, ezért használhatatlanok voltak. A citromcikk száradt felületű volt, amit kaptam hozzá. Tekintettel arra, hogy indulás előtt meggyőződtem arról, hogy az étlapon van bécsiszelet, (meglepően:) bécsiszelet sertésből és pulykából is. Gondoltam, hogy az eredetit választom. A pincérben volt annyi, hogy azonnal jelezte, hogy azt is sertésből készítik, mert nagyon drága nekik a borjúhús. Mondtam, hogy a borjúhúsból lehet bécsiszeletet készíteni, amíg a másik csak rántott szelet lehet. És jeleztem, hogy én többször is voltam itt korábban és soha sem mondtak ilyet, sőt még a honlapukon is eltérően jelölik a bécsiszelettől a sertésből készültet, s azért jöttem ide. Itt már nem mentem bele abba sem, hogy az eredetit vajban sütik ki. . . Jó, mondtam, ha már itt vagyok és a teám is ázik, akkor választok helyette egyebet. "Almával, camembert sajttal töltött csirkemell" mellett döntöttem. A pincér azt mondta, hogy mellé nem javasol savanyúságot. Szerintem nem volt igaza. Vártam tehát, hogy a weboldalon is látható fotó szerinti, két darab, félbevágott és hasonlósan sajttal ! ÉS! almával megtöltött csirkemellet kapom kirántva. És vártam és vártam és még mindig vártam. . . Nagy sokára meglepődve tapasztaltam, hogy a kirántott csirkemellbe láthatóanutólag gyömöszöltek pár szelet almát az egyik felébe, míg egy kis sajtot a másik felébe. Feltehetően nem is sült meg a töltelék így a hússal együtt, ezért sem az aroma, sem egyéb nem azt hozta, amit vártam. Ezt hívják szerintem olcsózásnak. Arról nem is beszélve, hogy az almán nem volt semmi, még a zamata is hiányzott. Közben folyamatosan jöttek-mentek a futárok az asztalom mellett 10cm-el és csöpögtettek össze mindent. Közben beláttam a pincérforgón, mert az ki volt támasztva. Egy nénike söprögetett partfissal ott, ahol a sültet készítették éppen. Az éttermi berendezés láthatóan több évtized alatt a szétesés szélére jutott. A bárpultnál, a hűtő melletti burkolat konkrétan le van szakadva a felette lévő munkalapról. A bárpulton sorakoznak a poharak. Mögötte egy fekete szabadidő felsőbe, vagy valami hasonlóba és tágulós szoknyába öltözött hölgy pakolászott részben hátrafogott, kócosan kibomló hajával, s időnként bement a konyhába is, vagy göngyöleget tolt. A lambéria már kiszolgálta rég az igényeket. Az alja vetemedett és megfeketedett. Eredetileg natúr színben pompázhatott. Megfordult bennem, hogy vajon itt is tulajdonosváltás lehetett? De miért is kérdeztem volna meg. . . Megállapíthatónak érzem, hogy ez inkább kifőzdei stílus, és árérték arányban semmi féle képen nem hozza azt, amire számítania kellene egy ilyen múltú helyen a vendégnek. A vizesblokkba már be sem mertem menni. Fizettem és eljöttem. Bár nehéz volt kilépni, mert szemben egyéb vendégek mellett vizes anorákos ételfutárok tülekedtek elém a nagy, kocka alakú hátzsákjaikkal. Mindenki úgy szervezi az üzletét, ahogyan akarja. De szerintem éttermen keresztül nem szép dolog ételfutárokat kiszolgálni. Vagy ez a szegmens, vagy az a szegmens. Már ez külön megölte bennem a nosztalgikus feelinget. . .
