Kiváló
2016. december 28.barátokkal járt itt 55 Barátnőmmel tértünk be a Tornácos étterembe egy könnyű ebédre. Ő grillezett kecskesajtot választott fertőhomoki zölddiós almakompóttal és pirítóssal, én pedig magvakba bundázott rántott cukkínit joghurtos kerti salátával és jázminrizzsel. Nagyon-nagyon finom volt mindkettő étel, gusztusosan, frissen készítve és tálalva.
A pincér kedves és gyors volt, az étterem hangulata a már jól ismerten népies vonalat képviselően megnyugtató. Egy kifogást említenék csupán: hideg volt, rövid idő után fázni kezdtünk. Körbenézve több vendég is a dereka köré csavart kabátban ült. Ettől függetlenül visszatérünk ide máskor is.
5Ételek / Italok
5Kiszolgálás
4Hangulat
5Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2016. december 28.családjával járt itt 55 Karácsony másnapján--családunk hagyománya szerint--ellátogattunk egy helyi étterembe ebédelni. Idén a Rosengartenre esett a választásunk, s nem bántuk meg. Amint beléptünk az impozáns épületbe, máris kísért bennünket a pincér az asztalunkhoz. Ez a udvariasság és fürgeség egész ottlétünk alatt jellemző volt, pedig nagyon sok vendég tartózkodott az épületben.
Családunk minden tagja más-más ételt választott, s ritkán adódik olyan helyzet, hogy mindenki maradéktalanul elégedetten és jóllakottan távozott. A csülök valóban ropogós volt, a vargányakrémleves íze, állaga kifogástalan volt, a bélszín omlós és nagyon ízletese volt és még sorolhatnám. Nagyon elégedettek voltunk az ételekkel, a kiszolgálással az ár/érték arányt tekintve egyaránt. Mindenkinek jó szívvel ajánlom a helyet.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Gyenge
2016. október 26.a párjával járt itt 25 Mint minden évben, idén is ellátogattunk a kőszegi Orsolya napi vásárba. Az elmúlt években mindig ugyanabban az étteremben ebédeltünk, már írtam is erről a helyről pozitívan ezen az oldalon. Gondoltuk most kipróbálunk valami mást. Hát nem kellett volna. A Bécsikapu étterem közvetlenül a vár mellett található, s előnyei talán ezzel ki is fogytak.
A hangulata, a berendezése valamikor talán stílszerű lehetett, de mára ez jócskán megkopott. A tisztaság hagyott sok-sok kívánnivaót, az asztal ragadt. Az előttünk étkezők koszos poharait csak akkor vitték el, amikor már a második fogást fogyasztottuk. Rendelésünkkor elénk tettek egy hosszú listát, azokat az ételeket tartalmazta, amik aon a napon nem rendelhetők a nagy forgalom miatt. (gesztenyepüré (? ), rántott csirkemáj (? ) stb. A májgaluska leves ízetlen volt kőkemény ízetlen hatalmas gombócokkal. A gulyásleves egyértelműen gulyáskrémmel lett feljavítva. A másodiknak rendelt csülök pékné módra 1/3 rész hús és legalább 2/3 rész tömény zsírból állt. A baconba tekert karaj, a mellé tálalt krokettel és mártással ízletes, ám sületlen volt. Hát így jártunk a Bécsikapuban. Egyszer. Jövőre visszatérünk a jól beválthoz. Megjegyzem a pincér udvarias és ügyes volt.
3Ételek / Italok
4Kiszolgálás
4Hangulat
4Ár / érték arány
2Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2016. június 30.családjával járt itt 45Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Június elején töltöttünk egy hét végét a Mozart Hotelben. Mivel idős szüleimmel együtt vettük igénybe a szállást, előzetesen egyeztettem telefonon is és e-mailben is több kérdésről a recepcióval, így az adott napon nyugodtan érkeztünk és kértük a lefoglalt és visszaigazolt 2 szobát.
Csak a recepciós hölgy rugalmasságán--és a szálloda akkori kihasználalanságán--múlt, hogy kaptunk helyet, ugyanis a szobafoglalásunk nem volt rögzítve. Röpke 15-20 perc várakozás után végül a szoba-kérds rendeződött. Mindkettő nagyon szépen berendezett volt, ám az egyik igencsak szűkös. A klíma éppen nem működött, bár a kinti hőmérséklet indokolta volna használatát. Szüleim tusolóját nem lehetett használni, mivel a vízcső tövénél mindenfelé spriccelt a víz, a mi szobánkba pedig a kezemben maradt a fali tükör, ami rosszul volt rögzítve. Ezek a gondok azonban eltörpültek a reggelihez képest. Egy négy csillagos szállodától elvárható a változatos, egészséges kínálat. Ezzel szemben néhány felvágotton és csak és csupán fehér kenyéren kívül nem sok minden került a svédasztalnak csak nagy jóindulattal nevezhető asztalra. Az épület nagyon jó helyen van, Szeged közvetlen belvárosában, a tisztaság maximális, a berendezés igényes, a személyzet kedves és készséges. Itthon pedig reggeliztünk magos kenyeret.
5Személyzet
5Tisztaság
4Ár / érték arány
4Kényelem
3Szolgáltatások
3Étkezés
5Elhelyezkedés
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2015. október 4.családjával járt itt 55 Nagyon szeretjük ezt az éttermet, sokszor választjuk családi események helyszínéül. Most is így tettünk szüleim 55. házassági évfordulóján. Nem csalódtunk. Az étterem mindig megragad letisztult formáival, megnyugtató hangulatával.
Megérkezésünkkor szerettünk volna egy kis meglepetéssel, köszöntéssel élni szüleink felé, így kértük a pincért, hogy kicsit később jöjjön vissza a megrendelésünkért, ezt ő tiszteletben tartva félreállt, s néhány perc múlva vázával a kezében tért vissza, hiszen látta, hogy arra szükség lesz a virágcsokroknak. Az ételekről csak jót tudok írni. Egyszerűen szólva finomak és gusztusosak, nagy adagok, ízviláguk karakteres. A saját magunk által vitt tortának és süteményeknek kért kistányérok kissé sokára ugyan, de az asztalra kerültek. Tele hassal és azzal a gondolattal léptünk ki az ajtón, hogy hamarosan visszatérünk.
5Ételek / Italok
4Kiszolgálás
5Hangulat
5Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2015. április 5.családjával járt itt 55 Amikor 10 évvel ezelőtt megismertem a férjemet, ennek az étteremnek a kerthelyiségébe ültünk be egy kávéra. S most, 10 év elteltével amikor összeházasodtunk, ismét a Graben éttermet választottuk az esküvőt követő vacsorához. Mondhatom, nem csak az emlék tette széppé a helyet, most is éppen olyan jól éreztük magunkat, mint akkor.
Köszönhető ez a hely hangulatának, a pincér udvariasságának, a kitűnő ételeknek. Március 28-a mindig emlékezetes lesz számomra, s ehhez a Graben étterem is hozzájárult. Köszönjük, minden évben legalább egyszer biztosan visszatérünk.
5Ételek / Italok
5Kiszolgálás
5Hangulat
5Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2015. március 6.barátokkal járt itt 55 A Hotel Arborétumban töltöttük a 2014-2015-ös évfordulót egy baráti társasággal. Nagyon jól éreztük magunkat, szinte semmit nem tudnék említeni, ami hiányzott volna. A személyzet nagyon kedves és segítőkész volt, a foglaláshoz tartozó borkóstolásra--mely nagyon tartalmas volt--maga a tulajdonos kísért el autóbuszainkkal s végig nagyon közvetlen volt vendégeivel.
Az ételek mind mennyiségileg, mind minőségileg kifogástalanul finomak voltak, a szilveszteri vacsora pedig ünnepélyes és hangulatos. Nagyon hideg volt az időjárás ebben az időszakban, de mi ebből semmit nem vettünk észre a szállodában, megfelelő volt a fűtés. S ha még az infraszauna is működött volna, akkor biztosan azt is kipróbáljuk. No majd legközelebb.
5Személyzet
5Tisztaság
5Ár / érték arány
5Kényelem
4Szolgáltatások
5Étkezés
5Elhelyezkedés
Milyennek találod ezt az értékelést?
Gyenge
2014. november 28.a párjával járt itt 25 A Hotel Pólus éttermébe egy kuponos ajánlat kapcsán látogattunk el. Sajnos rossz élményekkel gazdagodtunk. A kétféle leves közül egyik rosszabb volt, mint a másik. ( Ízetlen és zsíros) A 4 féle főétel közül én a bolognait és a gombaszószt választottam, az íz elfogadhatóbb volt, mint a leveseknél, párom rántott karajt evett, ami kemény és száraz volt.
A desszertet inkább ehetetlennek minősíteném ("almás pite"), hiszen a villával el sem lehetett vágni olyan kemény volt. Meg sem ettük!
2Ételek / Italok
5Kiszolgálás
3Hangulat
2Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2014. október 29.a párjával járt itt 45 Minden évben legalább egyszer ellátogatunk Kőszegre, ebbe az Alpok alján található gyöngyszem-városba. Tavaly fedeztük fel a Kék huszár elnevezésű éttermet, s mivel akkor is kellemesen időztünk ott, gondoltuk idén is hűek leszünk a helyhez, s ismét ide tértünk be ebédelni.
Nagyon sokan voltak, telt ház volt, néhány percet várnunk is kellett, de ez az idő hamar eltelt, hiszen a söntésben álló pincér közvetlensége lerövidítette azt. Finomat és sokat ettünk, barátságos áron. Viszont annak ellenére, hogy miután leültünk, addigra sokan már távoztak, s velünk együtt 3 asztalnál ettek csupán vendégek--nagyon sokat kellett várni az ételek kihozatalára. ( Levesünk 3/4 óra elteltével érkezett! ) A másik negatívum, ami már tavaly is szemet szúrt az az, hogy a parasztház jelleghez nem illő a belső berendezés, a textíliák. Ettől függetlenül ajánlom mindenkinek, bőséges a választék, udvarias a kiszolgálás.
5Ételek / Italok
4Kiszolgálás
3Hangulat
5Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2014. szeptember 29.családjával járt itt 55 Nem először jártunk a Tercia étteremlánc kópházi épületében, s mint mindig, most is a megszokott kiváló szinvonalú kiszolgálásban volt részünk. A ház és a terasz egyaránt tele volt vendéggel, ennek ellenére a pincérek ügyesen, gyorsan szolgáltak fel. Az ételek remekek, a környezet hangulatos, az ár barátságos.
Mindig kipróbálunk valami újat az étlap bőséges választékából, de még sosem csalódtunk. Még visszatérünk.
5Ételek / Italok
5Kiszolgálás
5Hangulat
5Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
24 értékelés / 3 oldalon
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.