Hozzáértő adatlapja

A rántott szelet, vagy borda és a kordon ( lényegében nem volt megállapítható, hogy milyen húsból készült, oly pappírrá, szakadtá lett kloffolva )bolti morzsával, hús íz és állag nélkül, fritőz olaj, s panír íz. Ha karton pappírt paníroznak sem lett volna rosszabb. Hallottam már ilyen történetet a seregből, mikor a "beles" katonának jókora hullámpappír darabokat áztattak be tojásba, panírozták, kisütötték, s bevágta mint a szél a budiajtót. Adagonként jóindulattal lehetett 8dkg hús. A kordonban annyi sem, mert egy kisült, vékonyka, talán fél szeletgépsonkácskával és szökött sajttal darabocska volt kettévágva. Mentségül felhozhatnák, hogy szórtak a tetejére egy kis Trapistát. Nem a legjobb minőségű, de tűrhető csalamádé. A szóda citrommal jó volt, de a gránátalma szörpnek nevezett, inkább sárgás és megfoghatatlan ízű torzió sehogyan nem fért a fejembe, 600- ért. Ez a vendéglő csak az üzemeltetőért van.

Előre bocsátom, hogy az átlagos vendégnél talán többet értek az ételek minősége megítéléséhez, mivel főzni tudó, s azt gyakorló ember vagyok. Dolgoztam egy évig szakácsként, sütőipari feltaláló vagyok, értek a húsfeldolgozáshoz és mindenek felett súrolom az enni nagyon szerető inyencek kategóriáját is. Tisztában vagyok vele, hogy egy rántott, vagy bármivel töltött- rántott bordát, sült burgonyát is el lehet rontani, viszont ahol ezen ételek sem jók, az minősítés alatti kategória, tehát ne az ilyen ételek alapján értékeljünk fel egy éttermet! Igazán a többlet odafigyelést, többlet ízlést, többlet szakmaiságot, felelősséget kívánó ételek mérvadóak egy konyha megítélésénél. Vizsgáljuk meg milyen volt a 3800 ft- os, "ropogós" kacsamell és valamilyen fertői tájjellegű névvel illetett göngyölt hús, melyet az ízléses vendéglőben a pincérek kifogástalan szakmaisággal szolgáltak fel. A ropogósnak eladott kacsamell a csupasz felén langyos, a bőrös felén olyan állagú volt, hogy csúzlifára kötve nem egy hegykői ártatlan verebet le lehetett volna vele lőni, de igazából nem rágásra találták ki, nemhogy ízletes vacsorának, melyre erős volt a vágy. Ha az ízére térünk, sajnos az is életünk legrosszabb módon bosszantott kacsamelle volt. Meg is említem, annak ellenére, hogy a családomban, óvatosan, de nekivalókkal mindig fűszerezzük a kacsát is, csak sóval is jobbat lehet készíteni, mert a jól megsütött kacsa önmagában is ízletesebb, mint ez volt. A kacsamell mellé adott savanykás erdei gomba szószt sem lehetett volna jobban elrontani. Ami kifogástalan volt a tálon, az a vörös káposztával töltött rétes. A valamikor párolt, sült, nagyon fáradt hústekercset, melyből minden ízharmónia hiányzott ( csak a nagyon sós füstölt szalonna ordított a töltelékéből, felszelték és a szeleteket az oldalukra fordítva pirították- melegítették, melyhez kissé megfáradt hagymás tört burgonya és sikeres hagymaropogós volt a támaszték. A somlói egy kissé lehetett volna lazább,rumosabb, több, látható pudinggal és az árához méltóan megfelelő mennyiség. Persze, az éhes, békességre, ételre, italra vágyó ember eszik és hallgat, majd álmából felriadva is sajnálja a gyomrát.