Gyenge
2016. május 3., kollégákkal járt itt 25 Dolgozni voltunk a környéken így az első szempont az hogy könnyen eljuthassunk a megadott helyekre, zárt parkoló legyen ami a telefonban ígértek után nem volt, és hogy helyben lehessen enni. Első két nap amíg a személyzet volt minden rendben ment, habár a beígért internet csak a folyosói dohányzóról volt elérhető és az 50 db adásból a szabad adásokat lehetett fogni.
Második két napban mikor a főnökség volt a pult mögött kezdődtek a bonyodalmak mert mi reggelivel kértük a szállást de mivel éjszaka dolgoztunk így azt csak 11-fele fogyasztottunk el, vagy amíg a személyzet volt a pult mögött beszámították az ebédbe, na ezután már a főnökséggel nem lehetett megbeszélni. Ha ők voltak a poharakban a sör is kevesebb volt és valahogy a fejadagok is kevesebbek voltak. Ami még tetézte a dolgot, hogy a szobánk a mosószoba és a konyha fölött helyezkedett el így nap közben vagy a húsklopfolást halhattuk vagy a centrifuga hangját, habár a szobákat úgy foglaltuk le hogy ha lehet olyat adjanak amibe nappal lehet pihenni. Utolsó nap szóltunk hogy nem tudjuk elhagyni a szobát 11-ig hanem valószínű hogy késünk picit, erre meg 8-kor már a takarítónő a szobánkba volt és a ruháinkat ki akarták rakni a folyosóra, az egyik kolléga vitte be a sajátjába, ráadásul még azt a napot is ki akarták fizettetni. Összesítve: Munkásszállónak megfelel nem túl nagy igényekkel. A pincérlányok helyesek voltak és kedvesek, alkudozni lehetett velük, ugyebár ez a főnökségről nem mondható el.
3Személyzet
2Tisztaság
3Ár / érték arány
3Kényelem
1Szolgáltatások
5Étkezés
4Elhelyezkedés
Milyennek találod ezt az értékelést?
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.