Kihagyhatatlan
2023. szeptember 12.a párjával járt itt 55Keszthelyről kocsival mentünk ki. Nagy parkoló és büfé meg helyi árusok is árulják a portékáikat. A szgetre a csodás fahídon jutottunk be. A tanösvényt elvéteni sem lehet, számos tábla olvasható utunk során. Mi az egész szigetet bejártuk, rá-rácsodálkozva a növény-, és állatvilágra. Csodás nyugodt hely. A kilátóból jól belátni a környéket.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kihagyhatatlan
2023. szeptember 12.a párjával járt itt 55Régóta készültünk ide, most végre összejött. A Kis-Balaton Látogatóközpontban előre kellett jelentkezni a vezetett túrára és a golfautóra, ugyanis ezzel mentünk ki a zárt területre. Kis séta és nézelődés után értül el a Diás-szigetet ahol az emlékhely van. Ma már múzeumként üzemel a Matula kunyhó szomszédságában. Remek, nyugodt, kellemes hely! Óvják is meg továbbra is!
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kihagyhatatlan
2023. szeptember 12.a párjával járt itt 55Keszthelyen mindig történik valami, így most is jókor voltunk itt. A kastélyparkban veterán autó kiállítás volt, verklifesztivál és fellépő együttesek szórakoztattaák a közönséget szeptember első hétvégéjén. Nagyszerű volt e gyönyörű helyszínen!
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2023. szeptember 11.a párjával járt itt 55A Balaton partján van ez a remek hely, a városi strandon, mely csak jó idő esetén alkalmas étkezésre. Ide már többször visszatértünk, mert jók az ételek, figyelmesek a pincérek és többféle koktélt is készítenek. Most a Fish and chipset ettük Remulad mártással és sült krumplival. Utána egy kitűnő fügés pitét.
5Ételek / Italok
5Kiszolgálás
5Hangulat
5Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2023. szeptember 11.a párjával járt itt 45Ez egy menü rendszerű étterem. Már többször voltunk itt és mindig jó az étel, gyors a kiszolgálás és kedvezők az árak, kellemes a környezet. Hétfőtől-szombatig vannak nyitva, 16 óráig. Sokan elvitelre is kérnek, ez sem gond. A töltött káposzta igazán remek volt és bőven elég. Más is így értékelte, mert 14 órakor már majdnem elfogyott.
5Ételek / Italok
5Kiszolgálás
5Hangulat
5Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Érdekes
2023. augusztus 26.a párjával járt itt 45Most időszaki kiállítás is volt festményekkel, bár mi leginkább a csodás fazekas munkákra voltunk kíváncsiak. Nyitásra érkeztünk és a hölgynek volt ideje a helyi sajátosságokról is mesélnie, emlékezetesebbé téve az ott létet.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kihagyhatatlan
2023. augusztus 24.a párjával járt itt 55A birtok központjában, az irodán foglaltunk lovashintózást. Még volt időnk az indulásig, így körülnéztünk. Építkezés folyik a területen, pl. a szálloda felújítása is és több épületé is. Hatalmas platánok alá érkezett meg a hintó, mellyel a városon át kimentünk a 22-es majorba az állatokhoz. Nagyszerű volt!
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2023. augusztus 23.a párjával járt itt 55 Ez a csárda egyszerűen csodálatos, kihagyhatatlan élmény! Hétköznap lévén menüt kértünk. Finom zöldséglevest kaptunk nagy tállal, majd mustáros sült volt tésztával. Salátát is kértünk hozzá. Minden finom volt, bőséges és gyors a kiszolgálás. Utána a múzeumi részt jártuk végig.
Gyönyörű, interaktív, játékos, vidám , nagyon tetszett, ezért néhány fotót mutatok nektek.
5Ételek / Italok
5Kiszolgálás
5Hangulat
5Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2023. augusztus 23.a párjával járt itt 45Az étterem remek, finomak az ételek és fél adag is bőven elég, ezt láthatjátok a fotókon is. A szoba mérete, berendezése szép, az új részen kaptuk a szállást. Az ágy kényelmes a fürdő is kellemes. A TV adás sokszor szakadozik és néhány pókhálót is láttunk, dehát az ár kedvező.
5Ételek / Italok
4Kiszolgálás
5Hangulat
5Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2023. augusztus 23.a párjával járt itt 45Az étterem remek, finomak az ételek és fél adag is bőven elég, ezt láthatjátok a fotókon is. A szoba mérete, berendezése szép, az új részen kaptuk a szállást. Az ágy kényelmes a fürdő is kellemes. A TV adás sokszor szakadozik és néhány pókhálót is láttunk, dehát az ár kedvező.
4Személyzet
4Tisztaság
5Ár / érték arány
5Kényelem
5Szolgáltatások
5Étkezés
5Elhelyezkedés
Milyennek találod ezt az értékelést?
617 értékelés / 62 oldalon
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
154 település / 16 oldalon