Kihagyhatatlan
2023. március 7.a párjával járt itt 55 Dunaalmás határában ez a volt kőfejtő 4 különféle nehézségű tanösvényt rejt, mely, a Duna-Ipoly Nemzeti Park területén található Természetvédelmi Terület. Mi a Római utat jártuk be, alatta a Vízáteresz is nagyon épségben megmaradt, roppantul érdekes, sőt manapság is hasznos lenne sok helyen hasonló.
Felmentünk a Kőpite-hegyre melyről csodás körpanorámában volt részünk. Jól jelzett utak és magyarázó táblák vannak. Ide még visszatérünk a többi utat is bejárjuk.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kihagyhatatlan
2023. március 6.a párjával járt itt 55Az Örömút vagy Fény útja 14 művészien megalkotott, gyönyörű stációból áll. Oldalán viseli a moder kor vívmányát, a QR code-t melynek használata segít az imádkozásban, elmélyülésben és a feltöltődésben. Magyarországon ez az első ilyen, már csak ezért is érdemes felkeresni, de Péliföldszentkereszt tája miatt is.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Érdekes
2023. március 5.a párjával járt itt 45Várakozással tekintettem e hely elé, mert sokat hallottam róla. Ideérve a kapu nyitva volt, de a kis kápolna nem. Tömeg nem volt, de többen nézelődtünk, gyönyörködtünk. Nagyon szép a kegyhely fekvése. Sajnos a Szentkút vize most nem folyt, így nem tudtuk megkóstolni, de így is jó volt itt lenni.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Érdekes
2023. március 5.a párjával járt itt 45 Csatka híres búcsújáróhely a hazai romák országos zarádokhelye lett. Vizéről csodás gyógyulások szólnak. Ott jártunkkor is sorban állás volt a víznél, hoztunk mi is. Körbejártuk az egész helyet a kálváriával együtt. Több helyen lezárás van, omlások egyebek miatt. A gondnokkal beszélgetve kiderült, hogy közeleg a felújítás.
Hát ennek szurkolunk. Egyébként tavaly óta bélyegzőjük is van, ezt is a kedves gondnoknőtől lehet kérni.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kihagyhatatlan
2023. március 5.a párjával járt itt 55Nem volt nagy forgalom most a kegyhelyen, így nyugodtan bejárhattuk e csodás komplexumot. Modern és fenséges, jól illeszkedik a templom mellé. A gyógyító vízből nem tudtunk inni, télvíz idején még le van zárva. A kálváriára vezető út le van zárva felújítás miatt.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2023. március 5.a párjával járt itt 45 Ez a büfé a látogatóközpont épületében van, a jegyet is itt kell megvásárolni. Fiatal, kedves hölgy volt a kiszolgáló, Ő engedett be a kiállításra is minket. Egy kávét és egy pohár bort kértünk. A bornál furcsa volt, hogy csak úgy szemre mérte. A kávé finom, friss volt. Kellemes hely.
Fiatalok jöttek be többen, kulturáltan viselkedtek, így igazi élet volt itt.
4Ételek / Italok
4Kiszolgálás
4Hangulat
4Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Átlagos
2023. március 2.a párjával járt itt 35 Kívülről jól néz ki, így bementünk. Egy presszó kávét kértem és férjem egy sört választott a hűtőből. Üveges sör, ebben nagy titok nem lehet, de nem úgy a kávé. Hideg volt és valami roppant gyenge, 550 fT-ért, szóval nem voltam megelégedve. Amúgy két asztal van székkel, fiatalok ültek már, így az ablakban jutott hely nekünk, ami ugyan végig van párnázva, de nagyon szűk.
Pozitívumként azt tudom mondani, hogy a Kék-túra bélyegző éppen a büfével szembeni fán van és a hölgy kölcsönadta a bélyegzőpárnát. így pecsételtük be a Szentkutas füzetünkbe.
3Ételek / Italok
3Kiszolgálás
3Hangulat
2Ár / érték arány
3Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kihagyhatatlan
2023. március 1.a párjával járt itt 55Kicsit rejtőzködik ez a kálvária, de mindenképpen érdemes felmenni, körbejárni, mégha némely szobor ilyenkor még a téli álmát alussza is. Különleges szépségűek a stációk és különböző építészeti stílusokban készültek.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Érdekes
2023. február 27.a párjával járt itt 45 A látogatóközpontba a belépőt a Margit Mama büféjében kell megváltani. A hölgy onnan jön át beengedni és indítja el a videót, bár vissza kellett hívni, mert nem indult el. Másodszorra már működött és érdekes volt. A kiállítás sok vallási tartalommal rendelkezik, de kitekintést nyújt az egész Gerecsére, felhívja a figyelmet a térség látnivalóira, rendezvényeire és a környezetvédelemre.
Interaktív a kiállítás és mindenki saját sebessége szerint járja be. A látogatóközpont körül gyerekeknek játszótér van, fűszerkert.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2023. február 27.a párjával járt itt 45Újra itt ebédeltünk. A menü, raguleves volt, töltött karaj tésztasalátával és persze most is elkezdtem már falatozni mielőtt fotóztam volna, mentségemre, éhes voltam már. A leves jó adag, sűrű, tele minden jóval, finom volt. A 2. fogás is teljesen jó volt. Azért jöttünk ide, mert itt percek alatt megkaptuk a jó ízű és bőséges ebédet, szolíd áron, bár a kedvesség nem erősségük.
4Ételek / Italok
4Kiszolgálás
4Hangulat
4Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
617 értékelés / 62 oldalon
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
154 település / 16 oldalon