Kiváló
2022. július 31.a párjával járt itt 55 Több oldalon is ajánlották e helyet, így igyekeztünk a közelében leparkolni. Kívülről majdnem elmentünk mellette, de belépve már tudtuk jó helyen járunk. A vár mása a falon, pont itt kaptunk helyet. A kiszolgálás, mint a nagykönyvben! Figyelnek rá, hogy a hölgy vendég kap előbb, melyik oldalról kapja stb. szóval nem csak úgy kihozzák.
Az ételekről, italokról pontos tájékoztatást ad a pincér, a kérdésekre érdemben tud is válaszolni. A levesek és a főételek nagyon finomak voltak, az adagok nekünk pont megfelelő volt, így desszertet nem kértünk. Marhapörkölt és Jóasszony két remek ízvilág volt. Ha erre járunk ismét bejövünk!
5Ételek / Italok
5Kiszolgálás
5Hangulat
4Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kihagyhatatlan
2022. július 29.a párjával járt itt 55 Sok-sok évvel ezelőtt voltunk benne, így most a felújítás után nagyon kíváncsiak voltunk, hogy milyen lett. Az út mellett vannak a parkolók, majd a pénztár. A pénztár épülete is a remeteséghez tartozott. Aki nem ismerős, tájékoztató térkép is van itt meg sok minden más.
A szép tó mellett elhaladva értünk fel a remeteség kapujához ahol megvártuk, hogy idegenvezetőnk jöjjön. Nagyon lelkesen mesélte el a remeték és az Eszterházyak életét meg, hogy merre is mehetünk tovább egyénileg. A toronyba csak kevesen jöttek fel, de csodás a kilátás kár kihagyni. Nagyon jó volt látni, hogy ennyire rendbe hozták e különleges épületegyüttest.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2022. július 29.a párjával járt itt 45Szépen berendezett, kellemes ide betérni. Hívogatóak voltak a sütik így Rákóczi túróst és Eszterházyt vettünk, kávét meg a mézes-szörpös üdítőből. a sütemények nagyon frissek voltak, az ízviláguk tökéletes, pont olyan amilyennek lenniük kell. A kávé és az üdítők is finomak voltak. Ezt nem lehetett kihagyni!
5Ételek / Italok
4Kiszolgálás
5Hangulat
4Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kihagyhatatlan
2022. július 3.a párjával járt itt 55 A kastély vezetéssel látogatható, majd utána a pince, a tető és a park szabadon. A tárlatvezetés sok információt tartalmaz, és sok mindenre felhívta a figyelmünket. Utána felmentünk a tetőre ahonnan csodás kilátás nyílt a parkra és a Vértes, Balaton-felvidék dombjaira. Éppen megérkeztek a BMV-k is a kastélyhoz.
Lenn, a pincében több érdekes filmvetítést néztünk végig majd a büfé kínálatával ismerkedtünk. A mostani kastélypark kellemes sétával bejárható, de most a vadmadarak látványa is emelte az öreg fák nyújtotta élményt.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kihagyhatatlan
2022. június 30.a párjával járt itt 55Több, mint 20 évvel ezelőtt jártunk itt, így kíváncsiak voltunk, hogy mi változott. Hát nagyon sok és jó irányba. Felépült a látogatóközpont és a Szent László sétaút is. Mindent tüzetesen végig néztünk, jó volt látni, hogy méltó módon kezelik az emlékhelyet.!
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2022. június 30.a párjával járt itt 45Tavasszal voltunk itt és nagyon tetszett a szoba és az étterem, ezért visszajöttünk. Most a hotel 6-os út felőli oldalára kaptuk a szobát. A probléma csak a meleg volt, mivel nincs légkondi, kinyitottuk az erkély-ajtót, de így meg nagyon zajos. Csak későn, a forgalom csitultával tudtunk elaludni.
5Személyzet
4Tisztaság
4Ár / érték arány
3Kényelem
3Szolgáltatások
5Étkezés
4Elhelyezkedés
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2022. június 30.a párjával járt itt 45Az étterem külső része ebben a melegben is kellemes volt, sűrű növényzettel szegélyezett, felül árnyékolóval ellátva. Most 2 reggelit és 2 vacsorát fogyasztottunk itt. Minden nagyon ízlett, az adagok bőségesek. A pincérek kedvesek, figyelmesek, jó itt étkezni. Máskor is jövünk ha erre visz az utunk!
5Ételek / Italok
5Kiszolgálás
4Hangulat
4Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2022. június 17.a párjával járt itt 45 Péntek lévén és nem sokkal nyitás után csak egy törzsvendég iszogatott. Hangulatos hely, itt úgy érzi az ember, hogy kicsit megállt az idő. Csapolt sör Dréher volt, nekem meg tonic a vezetéshez. Csontlevest ettünk. 0,5 l az adag, amit az étlapon fel is tüntetnek. Finom volt, jól esett túra után.
Férjem Betyát pecsenyét evett én pedig a Vöröskő nevű töltött húst és uborka salátát is kértünk. Mindkettő kinézetre és ízvilágra is jó volt. Még kávét ittam, szépen felszolgálva kaptam, de lehetett volna erősebb. Jó ebéd volt, máskor is betérünk.
5Ételek / Italok
4Kiszolgálás
5Hangulat
4Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2022. június 12.a párjával járt itt 55 Évekkel ezelőtt többször jártunk már ebben a vendéglőben, így visszatértünk és ismét nem kellett csalódnunk. Házi limonádét ittam gyümölcsökkel, ami hűsítő volt a melegben. A spárgaleves is ízlett a töltött hús is nagyszerű volt. Férjem húslevese is olyan volt amilyennek lennie kell.
Ő második fogásnak egy különlegesebbet választott, húst velővel steak burgonyával, amit jó ízűen fogyasztott el. Jóllakottan indultunk haza e szép helyről.
5Ételek / Italok
4Kiszolgálás
5Hangulat
4Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Érdekes
2022. június 12.a párjával járt itt 45Túránk erre vezetett, így nem hagytuk ki a farm meglátogatását. Szépen kialakított, nagy területen fekszik, bőven van hely az állatoknak. Állatparknak nevezem, mert nemcsak szarvasok vannak itt, hanem őzek, kecskék, vaddisznók, emuk és még néhány faj. Közelről lehet őket megfigyelni, sőt..
Milyennek találod ezt az értékelést?
617 értékelés / 62 oldalon
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
154 település / 16 oldalon