A 19:45-ös foglalásra jelezték, hogy de a konyha 21. kor bezár. Mondtuk, hogy már tudjuk. Időben érkeztünk a kellemes, de nem túl ötletesen berendezett vendéglőbe, amit egyébként házigazdánk ajánlására kerestünk fel. A kisvártatva megjelenő pincér annak rendje és módja szerint hozta az étlapot, felvette az italrendelést, majd távozott. Itt azért tennék egy rövid kitérőt, hogy szólhassak az étlapról, és nem is annak tartalmáról, mert hiszen azzal nekem személy szerint semmi problémám nem volt. Tökéletes vendéglői választék tájjellegnek is megfelelő, gazdag kínálat jelent meg benne. De az étlap megjelenése abszolút amatőr munka és annak is nagyon gyenge. Kusza, zavaros, szinte csaknem áttekinthetetlen szöveghalmaz, ami elég lelombozó volt számomra, igaz a többieket ez nem tették szóvá. Mindenki választott, én a töltött káposztát szemeltem ki, de nem voltam egészen biztos benne, hogy mi a különbség a kolozsvári és a közönséges töltöttkáposzta között, ezért kicsit később, a rendelésfelvételnél megkérdeztem a pincértől, hogy mitől kolozsvári az étlapon szereplő étel. A lakonikus válasz az volt, hogy "mert a mi szakácsunk kolozsvári". Az eltérő ízesítésre, a főzési módszerre, technikára nézve azonban már semmit nem tudott mondani. (Ezért aztán inkább az Ezerízű csirkenyársat választottam). Mint ahogyan arra nézve sem tudott tájékoztatást adni, hogy a "Szállásadók Szövettsége" tagjainál vendégedkedők számára a vendéglő megadja-e a 10% kedvezményt. Igaz, megígérte, hogy megkérdezi a főnököt és megmondja, de ezt aztán simán elfelejtette. Az étlapot összeszedve még előzékenyen megjegyezte, hogy abból egyet még nálunk hagy a desszert választásához. Nem sokat kellett várni, megérkeztek az levesek. Az elképesztően finom házias húslevest, a szintén kiváló fokhagymakrém levest és a húslevest májgaluska betéttel mindannyian dícsértük. Hamarosan megérkezett a második fogás is. Sajnos az egyik rendelést elrontották. Rántott csirkemell helyett egy natúr szeletet hoztak. Ilyen persze előfordulhat, hisz emberek vagyunk, hibázhatunk is néha. Azonban mikor a problémát szóvá tettük a felszolgáló pincérnek, az látványosan elhúzat a száját. Jeleztük, hogy esetleg ki kéne cserélni. Még mindig némi fintorral az arcán válaszolt, hogy ezt megteheti, de az legalább tizenöt perc lesz. A társunk erre, nem akarván, hogy rá várjon az egész család, inkább elfogadta a kihozott ételt, de ezzel oda is volt az addig jó hangulat. Amin persze az sem javított, hogy pincérünk két asztallal odébb, de még általunk - és azt hiszem más vendégek által is - jól hallható módon taglalta az esetét a kollégájának. Pedig minden étel finom és elegendő is volt. Már csak a desszert hiányzott. De hiába vártuk a pincért, nem jött senki, - mintha direkt kerülnék az asztalunkat - így magunk kerestük meg egyiküket, de legnagyobb meglepetésünkre közölték, hogy erre már nincs mód, a konyha bezárt. Két elit szakmabeli is volt közöttünk, így kissé csalódva mentünk a számlát rendezni. A főnök becsületére legyen mondva, az eltévesztett ételt levonta a végszámlából. Sajnos a finom ételek és a főnök gesztusa ellenére az est a továbbiakban már nem az ünneplésről szólt.