Jó
2014. augusztus 26.barátokkal járt itt 45 Véletlenül találtunk rá erre az étteremre, átutazóban. Az étlap elég változatos, nem csak a szokásos rántott, töltött stb. ételek találhatóak rajta. A legfőbb erénye még ezek mellett, hogy csaknem minden ételből lehet kis adagot kérni. Így azok is tudnak választani, akik nem olyan nagy étkűek.
Másodjára már nem véletlenül, hanem szándékosan álltunk meg az étteremnél, ahol a kellemes teraszon barátainkkal finom ebédet ettünk. Az árak nem túlzóak, tehát jó áron, jót lehet enni.
5Ételek / Italok
4Kiszolgálás
4Hangulat
4Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2014. július 27.a párjával járt itt 45 Kellemes a hotel, kiváló az étterme, kedves a személyzet és nagyon finomak a borok. Ha bővebben értékelem, akkor kezdem az étteremmel, ahol nagyon finomakat ettünk minden alkalommal. (Egy hét végét töltöttünk ott) A borkóstoltató hölgy is remek munkát végez, szívvel lélekkel beszélt a pincészet borairól a kóstolás közben.
A hotel csendjét csak a szomszédos kocsma teraszán ülő vendégek zavarták. A mi szobánk éppen a terasz fölött volt. Más zavaró körülményről nem tudok beszámolni.
5Személyzet
5Tisztaság
4Ár / érték arány
5Kényelem
4Szolgáltatások
5Étkezés
4Elhelyezkedés
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2014. július 4.gyerekekkel járt itt 55 Finom ételek, kedves személyzet, hangulatos, szép környezet jellemzi a helyet. Nem túl drága, bőséges adagokat kaphatunk. Minden ízlést kielégít a választék, hiszen vannak nehezebb és könnyebb fogások az étlapon és amit külön méltányolok, hogy lehet kis adagot is kérni csaknem minden ételből.
Már többször ettünk itt barátokkal, családdal, kettesben és még nem csalódtunk.
4Ételek / Italok
5Kiszolgálás
5Hangulat
4Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
43 értékelés / 5 oldalon
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.