Átlagos
2023. augusztus 8.gyerekekkel járt itt 35Nyári szünetben, Camponás program után a gyerekek ezt választották.
Kiszolgálás lassú volt, a sor nagy.
Az ételek-italok a megszokott "Mekis" minőséget hozták.
A sok vendég miatt nem volt üres asztal, arra is várni kellett, bár voltak, akik csak ott ültek, étkezés nélkül csak pihentek.
Kevés takarító volt, az asztalok eléggé piszkosak, ragacsosak voltak.
3Ételek / Italok
3Kiszolgálás
2Hangulat
3Ár / érték arány
1Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Átlagos
2023. augusztus 8.gyerekekkel járt itt 35 Hűvös nyári nap volt, így gondolom sokan ezt választották a strand helyett szünidei programnak. Óriási sor várt a beléptetésre, és bent nagy tömeg volt. Konkrétan, a "cápás alagútban" alig lehetett mozdulni. Sajnos, sokan nem törődtek azzal, hogy mások is gyerekkel vannak (pl. lökdösődés, tolakodás. . . ).
Én egybelépő létszám és telítettség után már biztos nem engedtem volta be egy ideig új látogatókat, a z egy időben bent tartózkodó látogatók mennyisége az élmény és látogathatóság rovására ment, persze nyilván kell a bevétel. . . Pénztári sorállást egyébként ki lehet kerülni az interneten vásárolható jegyekkel, azonban feláras és nem minden kedvezményt ad meg. A gyerekeknek (kisiskolás és ovis) tetszettek a kisebb-nagyobb halak, főleg a cápák. Körbesétálni kb. 1-1 és negyed óra (+ ajándékbolt). Sajnos, az intézmény már elég koros, ráférne egy ráncfelvarrás.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2023. július 29.családjával járt itt 45A Malom bevásárló központban jártunk ebédtájt és ezt a gyorséttermet választottuk. Egyszerű, házias ételek, nagy adagok.
3 főétel 2 üdítővel és 1 ásványvízzel alig 7.000 Ft volt.
Személyzet kicsit gépies, de az étel minőségét ez nem rontotta el.
4Ételek / Italok
3Kiszolgálás
3Hangulat
4Ár / érték arány
3Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2023. július 29.családjával járt itt 45Kecskemét belvárosában található a Jakó cukrászda, meglepő módon napi menüt és néhány ételt is kínálnak.
Sokféle süremény volt a pultban, de a délutáni kánikulában inkább fagylaltot választottunk.
A "normál" fagyi 1 gombóc 450, a mentes 600.
Minőségi alapanyagból, kellemes fagyi volt.
4Ételek / Italok
4Kiszolgálás
5Hangulat
5Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Érdekes
2023. július 29.családjával járt itt 45Sok régebbi játék látható, a világ minden tájáról, illetve Magyarországról is, a múlt száza 60-as éveiből.
Én hiányoltam például a népi gyerekjátékok bemutatását, amik házilag készültak, hiszen nem mindenki tudott játékbabát, játékmacit venni a boltban régen.
Felnőttek voltunk ott, és az volt a véleményünk, hogy óvodás gyerekeket nem kötne le ez a múzeum.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kihagyhatatlan
2023. július 29.családjával járt itt 55A Fotográfiai Múzeumban Szabó Judit fotóművész időszakos kiállítását tekintettük meg. Szenzációs fekete-fehér képeken sorsokat láthattunk.
Egy tárolóban fényképező gépek vannak kiállítva, érdekes volt, de hiányoltam, hogy az eszközök mellett nincsenek tájékoztató szöveget. Jó lenne, mert azzal többet meg lehetett volna tudni.
Viszont a belépés ingyenes.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kihagyhatatlan
2023. július 29.családjával járt itt 55A hanszergyűjtenényben közel 2 ezer hangszer van, a világ minden tájáról.
Legtöbb működőképes, és van, amit kipróbálhatnak a vállalkozó szellemű látogatók.
Szerencsére a mi látogatócsoportunkban is voltak bátor fiatalok, főleg a rögtönzött dobkoncert volt fergeteges.
A tárlatvezető nagyon kedves fiatal hölgy volt, látszott, hogy szereti a gyűjteményt.
Mindenkinek ajánlom, különleges élmény.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kihagyhatatlan
2023. július 8.a párjával járt itt 55A zalakarosi Dísz tér valóban szép és kellemesen lehet pihanni a padokon, de korábbi, rendezvényhelyszín funkcióját már nem használják.
Sajnos a korábbi színvonalas rendezvények helyett a zalakarosi Korzón már csak számunkra ismeretlen fellépők vannak, akiket nem szeretnék megbántani.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2023. július 8.a párjával járt itt 45 Visszaolvastam a korábbi véleményeket. Idén is itt kötöttünk ki, itt voltak a legszimpatikusabb ételek, a változás az, hogy ketten 2 húsos főétel + köret, meg összesen 1 savanyúságért - igaz a savanyúság nagy adag, 2 főre is elég volt - kb. 10. 000 Ft-ot fizettünk. Minőség strandos, elfogadható, talán a húsadagok fogytak le kicsit korábbi értékelésemhez képest.
Kiszolgálás most is gépies, csak sokkal kevesebb vendég van, kevesebbet kellett sorban állni. Az italos részen most is kedvesek és gyorsak a lányok és a kávé is vállalható.
3Ételek / Italok
3Kiszolgálás
4Hangulat
3Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2023. július 6.a párjával járt itt 55Amit egy Lipóti pékségben biztosan megtalál a vásárló, az a jó minőségű kenyér, friss péksütemény.
Rétest és croissant ettünk, friss és finom volt.
A hozzáadott érték az udvarias felszolgálók munkája, itt az is rendben volt.
5Ételek / Italok
5Kiszolgálás
4Hangulat
4Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
327 értékelés / 33 oldalon
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.