Rhys adatlapja

Oké, fa merőkanál - téged választalak! De hál istennek, kicsit odébb találtam villát is, melyre azért szükség is volt, mint utóbb kiderült. Körülbelül 4-5 perc múlva már hozták is a leveseket. Mind a ketten chikin levest kértünk, melyben van csirkehús, tojás, szezonális zöldség és fafülgomba. Elképzeltem egy ízt, és a leves pont olyan volt. Első alkalom. Pont olyan. A főtt csirkehús valamiért engem a menzás beazonosítatlan főzelék mellé adott húsra emlékeztetett. A tészta finom volt, a zöldségek is. A tojás is, ez utóbbi kevés. Fél tojás. A fafülgombának kerestem az ízét, de a furcsa állagon kívül mást nem találtam. Az ételt felakartam dobni némi chili pehellyel, de ettől csak csípős lett, és még inkább semmilyen. Rendeltünk hozzá még káposztás gyozát, ami mondjuk finom volt, de vélhetően csak azért, mert alapból szeretem a káposztás ételeket. Bár itt megjegyezném, hogy az elfogyasztásánál érdemes körültekintőnek lennünk, mert miután ráharapunk, egy jó adag olaj lövell ki belőle, szerencsés esetben a tányérunkra. Szeretem a leveseket, ezért is vártam, hogy itt egyek. És valahol reméltem, hogy a leves többet nyújt annál, mint amilyennek kinéz. De nem. Pont az. Egy leves, telirakva zöldségekkel, főtt menzás hússal, és tojással. Engem nem győzött meg. De ugye kinek a pap, kinek a ramenka.

30 km tekerés után, farkaséhesen 3 fogás mellett döntöttünk. Elsőnek brokkolikrémlevest kértünk, cheddar sajttal megbolondítva. Másodiknak én csirkemellet ettem párizsi módra, krumplipürével. A párom rántott gombafejeket evett, petrezselymes krumplival. Majd desszertnek túrógombócot kértünk. Nos, kezdjük a levessel és a kihozatallal. Nem kellett sokat várni, 5-6 perc múlva már előttünk gőzölgött(? ) a leves. Nem volt rossz. Mondhatni új volt, sosem ettem még cheddar sajttal brokkolilevest. De egészen finom volt, és hát jó fokhagymás. A vámpírok hazafele biztosan elkerültek minket. A második fogás kifogástalan volt! A csirke színhús volt, finoman roppant a bunda rajta, a krumpli pedig. . hát most mit mondjak? Még sosem ettem ilyen finom krumplipürét. A párom étele is rendben volt, noha megbánta, hogy ő nem krumplipürével kérte. És a desszert. . itt azért kitérnék kicsit a felszolgóhölgyek tesze-toszaságára. Körülbelül 20 percet vártunk a desszertre. Én gyanítottam, hogy elfelejtették, és a gyanúm akkor igazolódott be, miután az egyik pincérhölgy elégedetten kivágtatott a konyhából, már-már nyúlt a telefonjáért, hogy felnézzen valami közösségi oldalra, amikor a könnyed falnak dőlés közben rám pillantott, és hoppá! - láttam az isteni megvilágosodást és szinte hallottam is! "A gombócok! " Berohant, majd pár másodperc múlva már ott is volt előttünk a desszert. Ízletes volt, teljesen korrekt levezetése az ebédnek. Bár kissé túlettük magunkat, de elmondhatom, hogy ha Szentendrén járunk, újra benézünk majd ide és másnak is bátran ajánlom!

Ez volt 17:30-kor. Így hát odamentünk egy pincérhölgyhöz a pulthoz, hogy érdeklődjünk van-e szabad asztal? Sajnos nincs, sörpadot tudunk igénybe venni. Összenéztünk a párommal és kiült az arcunkra a véleményünk. Ekkor a lány megkérdezte, hogy meddig akarunk maradni? Mondtuk, hogy úgy este 8-9-ig maximum. Megnézte újra a táblagépét és ekkor már tudott nekünk egy opciót ajánlani. Este 8:15-re jönnek az egyik asztalhoz, így oda betudunk ülni addig, ha gondoljuk. Nem vagyok egy nagy matekzseni, de azért ez akárhogy is számolom több mint 2 és fél óra a vendégek érkezéséig. Érdekes, na mind1, elfogadtuk hát a felajánlott lehetőséget. Először koktéloztunk kicsit, aztán rendeltünk ételt is. Provolone csirkemellet rendeltünk(csirkemellfilé pesztóval, paradicsommal és olvasztott mozzarella sajttal), én sült édesburgonyával és salátával, a párom pedig simán hasábburgonyával és salátával kérte. Úgy nagyjából 12 percet kellett várni az ételekre, aztán hozták is őket. Nos az első harapásnál kicsit megütköztem. Rögtön egy rágós, inas valamibe haraptam bele. Aztán a csirke további része finom volt, bár azért nem voltam annyira elájulva, ha az ízek összességét nézem. A párom is hasonlóképpen járt, ő is beleharapott valami rágós darabkába. Amilyen illatok szálltak, míg ott italozgattunk, és vártuk az ételt, ahhoz képest amit kaptunk kissé csalódás volt. Az est vége fele, égő gyertyákat vittek ki minden asztalhoz, a hangulat kedvéért, kivéve a miénkhez. Nem tudom, hogy ennek mi oka volt. Igaz, addigra már fizettünk, de még volt az "időnkből" hátra 45 perc. Így még maradtunk kicsit. Nem rossz hely, egyszer munka után érdemes beülni ide iszogatni, viszont érdemesebb utána máshova menni étkezni.

Gyorsan végig néztük a lehetőségeket, de mivel a XIII. kerületbe horror áron szállítottak házhoz, letettünk róla. Eltelt jó pár hét, és mivel épp a városban lófráltunk, jött az ötlet! Menjünk be, vegyünk egy ilyen wrapos csodát, és út közben együk meg! Megrendeltük az ételeket, Dosa pure veg-et kértünk. Kis idő elteltével meg is kaptuk, és hamarosan neki is láttunk megenni az ételeket. Nagyon ízletesnek tűntek! De aztán jött az első pofon. Esik szét. De nem is kicsit! A párommal egymás tálját próbáltuk fogni, ugyanis lehetetlen művelet volt máshogy enni az ételt. Ez a palacsinta rizsből és lencséből készült "tészta" amibe göngyölték a karfiolt szanaszét szakadt. Aztán jött a második pofon. Hideg az étel, és a képen a látszólag ropogós karfiol pedig puha. A harmadik pofonnak talán azt mondanám, hogy kicsit túl volt fűszerezve, nem harmonizáltak ízek. Erre a helyre igaz lehetne az a mondás, hogy a kevesebb néha több. A második wrapot már itthon ettem meg, némi mikrózással, és mivel már akkor szétszakadt a wrap amikor a tányérra tettem, így végül késsel és villával fogyasztottam el az ételt. Kipróbáltuk, de nem hiszem, hogy máskor ezt a helyet választjuk.

Elmondtam, hogy asztalt foglaltunk, 2 főre, név. "Oh igen, üljenek le" - hangzott a válasz, és közben a lenti szintre mutatott, és a nevemet még csak el sem kezdte keresni a foglalások között. Mondtam, hogy a fenti szinte foglaltunk, a galériára. Oh, igen, igen, tessék - ezzel felinvitált minket a lépcsőn. Miután végig mustráltuk az étlapot, meg hánytuk-vetettük a dolgokat, rendelni szerettünk volna. Jött is a pincérhölgy, akitől azért pár kérdésünk lett volna az ételekkel kapcsolatban, de sajnos arra a kérdésre, hogy a főételekhez jár-e köret? - nem tudott válaszolni, mivel nem ismerte a "köret" szót. Mindegy, rendeltünk inkább mellé köretet, nem bíztuk a véletlenre. Előételt is ettünk, ami annyiból állt, hogy egy pirított indiai lapos kenyérre rászórtak egy kis zöldséget, némi indiai fűszert, vajat és tádám. De az egyszerűsége ellenére ízlett. Kissé ezen a ponton megijedtem, hogy a kaják is ilyen egyszerűek lesznek. De a félelmem alaptalannak bizonyult. Én csirke tikka masalat kértem, illatos basmati rizzsel, házi byriani fűszerekkel, és persze a mellé a kihagyhatatlan dupla réteges sült indiai kenyeret. Belekóstoltam és ahww. Isteni! Az ízek harmonizáltak, a sült kenyér a masala szószhoz mennyei volt, és még az sem zavart, hogy a csirkemell darabok nagyobbak voltak, mint amekkorát én megszoktam egy ilyen szószos ételben. Jól megvoltak sülve, egy szavam sem lehet. Pincérünk egyszer odarebbent hozzánk megkérdezni, hogy minden rendben van-e? Mi maszatos kézzel és szájjal mutattuk, hogy ilyen jó indiai kaját még nem ettünk! - ezt láthatóan értette majd mosolyogva távozott. A hely tisztaságával nem volt gond, a berendezés idézi a várt hangulatot. Biztos, hogy visszatérek még ide!

Jó, együnk itt! Tehát hosszas vizsgálódás után én bun tésztát kértem csirkével és zöldségekkel, míg a párom ugyanezt, csupán csirke nélkül. Kis Pho levest is ettünk csirkével, majd desszert gyanánt sült banánt fogyasztottunk, csokiöntettel. Akkor kezdem a főétellel, a csirkés tisztával. Száraz volt és íztelen. A leves nem volt rossz, bár kissé soknak találtam az újhagymát benne. És a desszert. . nah az kellemes csalódás volt! Már csak ezért érdemes volt bejönni! Mondjuk én oda meg vissza vagyok a tésztás desszertekért. Nah szóval jóllakottan távoztunk. Hogy visszajönnék-e ide? Talán.

- Oh köszönöm! - milyen kedves, gondoltam magamban. Mikor kihozták az ételt meglepődve tapasztaltam, hogy az egész kaján beteríti piros szósz. Miután elkezdtem enni feltűnt, hogy nem kicsit csíp a szósz. Pedig alapjáraton bírom a csípőset, de ez már kicsit túlmutatott a tűréshátarámon. A tortilla chips amit mellé kaptunk, mártogatós nélkül íztelen volt. A hely egyébként tiszta, egészen különleges dekorációval. Hogy visszamennék-e ide? Biztos, hogy nem! Nem olcsó hely és az ember elvárná, hogy amit megígérnek neki, azt úgy is kapja.

Mintha valami titkos katonai bázisra érkeztünk volna. A hölgy kedvesen megkérdezte, hogy az asztal foglalás milyen néven volt, majd beinvitált minket a liftbe, ahol 5 korántsem szomjas férfival mentünk fel. Megérkeztünk. A kilátás páratlan! Egy árnyékos, de jó helyre vezettek minket, viszont mivel késő délután érkeztünk és az ősz derekán így kértem, hogy egy valamivel naposabb részhez ültessenek minket. Leültünk és már az étlapot sem kellett megnéznünk, tudtuk mit kérünk. Előre kiszemeltük a nekünk tetsző fogásokat a neten. Én gombás tagliatellét rendeltem, a párom pedig mini burgereket. Kihozták az ételeket és azt kell, hogy mondjam finom volt. Az enyém legalábbis. A párom nem volt elájulva tőlük. Mondjuk azt meg kell jegyezzem, hogy minden fogás ki volt hűlve. Étkezésünket megkoronáztuk némi desszerttel is. Én csokitortát kértem, tejszínhabbal, míg a párom madártejet rendelt passion fruit moussal. Finomak voltak, noha az én csokitortám kissé tömény volt. Némi roppanós textúrát bele rejtettek, ez valamelyest kompenzálta a tömény élményt. A tejszínhab helyett is el tudtam volna képzelni más kísérőt. A barátnőm madárteje egész jó volt, főleg a tömény csokitorta után. Nem volt rossz ez a rooftop bár, kipróbáltuk. Hogy visszatérnék-e ide? Talán. Mindenesetre nekem egy kissé rongyrázós volt ez a milliő.