A fogadó rész kellemes benyomást kelt. Alvó kuckóként erdei szobát választottunk. Itt már szembesültünk is az első figyelmeztető jelekkel. Nevezetesen azzal, hogy szobai széf nincs… Majd idővel a következővel is… Nem lehetett lehúzni a nagy Wc-t, a mosdó pedig eldugult. Persze hívásunkra jött a segítség, ami pár órára meg is oldotta a helyzetet… De sebaj, pár próbálkozás után már éreztem, hogy milyen szögben és áttétellel kell nyomni a gombot, hogy működjön. Még büszke is voltam magamra (nem várt élmény és még fizetnem sem kellett érte). Zárójelben: A köszöntő alkoholos ital kínálatot végig kérdezve, hozta a „várt” szokásos magyar szállodai hungarikumot. Számtalanszor megfogadtam, hogy inkább kávé. Így is lett és ez is ott maradt kevés hiánnyal. Szóval a következőre a tippem az üveges üdítő lesz. Visszakanyarodva a szobákhoz. A szobaasszonyokat dicsérnem kell. Kellő mosoly, jó kedv és vendégszeretettel voltak átitatva. Viszont jöjjön a haslövés. Az pedig az éttermi kiszolgálás „speciális” igényűeknek. Az első nap egy hölgy fogadta a szobaszám bediktálásokat széles mosollyal. Történt ez mindaddig, amíg ki nem derült, hogy mi bizony a pipálgatásokon kívüli problémát is fogunk okozni. Persze elöljáróban annyit, hogy Hollókő után voltunk és bíztunk tényleg abban, hogy az ételallergia kezelhető szolgáltatási szinten is. Nem vártunk hasonló extrát, de rusztikusságot sem… Szóval betérünk a panoráma teraszra helyrekíséréssel. A kilátás szívmelengető, de irány a svédasztal. Keressük a jelöléseket, ami hol volt, hol nem. Hol azt takarta, hol nem. Azaz például simán ehettem volna tejmentesként jelölt, egyébként csak laktózmentes terméket, stb, stb. Szóval őskáosz. Na mindegy, fordulunk nyájasan a problémát és foglalásnál való jelzésünket diszkréten jelezve a mosolygós hölgy irányába. Szó fennakad, lélegzet megszegik és mosoly eltűnik. Figyeljünk a táblácskákra kioktatáson való részvétel pipálva. Hangulatváltás rajta és rajtunk is. Ennek ellenére toleránsan elgondoltuk, hogy nem az első nap este akarunk ítélet hozatal végett fellebbviteli fórumot keresni. Egyszerűen csak megoldottuk a helyzetet azzal, hogy erős bizalommal fordultunk pár felszolgálóhoz. Ők pedig, látván, hogy emberszámban vannak, igen nagylelkűen és hatásosan mentették zseniális hozzáállásukkal és szolgálataikkal, megoldásaikkal a hölgy és a szálló kényesebb fertályát. Meg is állapodtunk, hogy bármi apró problémánk van, keressük csak továbbra is őket és mindent megtesznek, hogy segítségünkre legyenek. (A hölgy ekkor a sok vigyort látva már ismét mosollyal lépett felénk. Hát mi felé nem…) A 4 nap végén a felszolgálókkal külön meg is könnyeztük és ölelgettük egymást, érezvén, hogy van még olyan, hogy kölcsönös tisztelet, őszinteség és bizalom. A Szállóvezető: 3. nap (ekkor találkoztunk vele először –ő pipálgatott-) éppen számára jeleztük, hogy aznap semmi , de semmi étel nem üti meg az allergiamentes szintet, így fogalmunk sincs, hogy vajon mit is ehetnénk, kisebb pauza után gordiuszi csomót átvágva hozta azt az alapszolgáltatást, ami ilyenkor a minimum, azaz fogyasszanak a la carte a félpanzió helyett. Gondoltam is magamban, jé micsoda felismerés (de 2 nap után még mindig nem tudjátok, hogy van ilyen vendégetek és bumszli nagy jelöléssel figyelnem kellene rá, hogy ha kérdez akkor csípőből, ne adj isten kérdés nélkül tudjam a választ, hogy vajon mit is ehet), ő aztán tényleg felkészült szakember. Az pedig, hogy távozóban szállásközvetítős [moderálva - a szerk. ] névjegykártyával kért fel a pozitív értékelésre bennünket (is)… Tovább nem is ecsetelem extra romantikus napjainkat. Elég volt itt ennyi is. Összegezve: Nem egy Amfóra.
